Család

Egy óráig nem keresték a vízben a Lupa-tóba fulladt férfit

A család teljesen kiborult a vízimentőkre.

Közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják annak a férfinek a halálát, aki szombaton fulladt bele a Lupa-tóba – írja az Index.

„Édesapám délután fél kettőkor szólt, hogy átúszik a tó túlsó partjára az unokájához. 74 éves volt, de egészséges, és kifejezetten jó úszó” – mondta a portálnak a férfi fia.

Negyed órával később viszont az unoka a nagypapa nélkül tért vissza a családhoz. „Azt mondta, nem is találkozott vele, és végig azt hitte, hogy az édesapám velünk van.”

A családtagok néhány percig egyedül keresték a nagypapát, később a vízimentőknek is szóltak, azok azonban egy órán át csak a parton keresték a férfit annak ellenére, hogy mondták nekik, hogy bement a vízbe. 

Majdnem egy óra telt el, mire egy csónakkal a vízpart közelében is elkezdték átnézni a vizet, a tó közepén viszont egyáltalán nem kutattak utána.

A 74 éves férfi holttestét végül a tűzoltó búvárok hozták fel a vízből,a mentők pedig már hiába küzdöttek az életéért. Az elhunyt férfi fia szerint a Lupa-tó körül csupán azt jelzik, hogy mély víz, azt viszont nem, hogy a fürdőzőknek helyenként hétméteres mélységgel kell számolniuk.

Márciusban került napvilágra, hogy tavaly augusztusban egy kétgyermekes angol férfi fulladt a Lupa-tóba, aki egy zenei fesztivál miatt utazott Magyarországra. A boncolás során kiderült, hogy a férfi nem fogyasztott alkoholt, és reggelizett aznap. A hozzátartozók azt is megerősítették, hogy az áldozat jó úszó volt.

Frissítés:

A Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat reagált az Index cikkére, változtatás nélkül közöljük levelüket:

A Lupa tó Öböl strandján 2019.06.29-én történt halálesettel kapcsolatban mindenek előtt a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat nevében rlupa reakcióészvétünket fejezzük ki a családtagoknak.

Természetesen érthető, hogy a családtagok a sajnálatos baleset felelőseit meg akarják találni és elsősorban az üzemeltetőt és/vagy a vízimentőket okolják a bekövetkezett események miatt. Az esettel kapcsolatban az alábbi kiegészítő információkat szeretném megosztani, annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a hasonló tragédiák.

Az INDEX-en megjelent cikkben az idős férfi fia azt nyilatkozta, édesapja fél kettőkor szólt, átúszik a tó túlsó partjára az unokájához.

Az időpont nem stimmel, mert a helyszínen a szolgálatban lévő vízimentőnek 13:15-13:30 között szóltak, hogy nem találják a férfit.

Majd 13:30-13:45 között a családtagok jelezték a keresést végző vízimentőnek, hogy meglett a hozzátartozójuk. Ezután körülbelül 10 perc múlva kiderült, hogy mégsem a keresett személy került elő, ekkor hangzott el, hogy a vízben is lehet az illető. A vízimentő azonnal rádión a helyszínre kérte a motorcsónakot és további vízimentőket a vízben történő kereséshez.

Azt nem vitatjuk, hogy az elhunyt, kora (74 év) ellenére jó úszónak számított, habár a jó úszás tudás szubjektív, nem mindegy milyen körülmények között vizsgáljuk. Vízimentőkkel és úszásoktatókkal több évvel ezelőtt kialakítottunk egy közös álláspontot a jó úszás tudás minimális követelményéről. Véleményünk szerint biztonságosan jól úszó (kortól, nemtől függetlenül) az, aki képes uszodai körülmények között 1000 m-t megállás nélkül 20 perc alatt leúszni.

A tó vízmélysége több helyen meghaladja az 5 métert, ezért jelzi tábla a parton, hogy mélyvíz, amit a férfi fia el is ismer. Mélyvíznek számít a víz 1,2 m-es mélységtől, amibe az 5 m, a 7 m, sőt ennél mélyebb vizek is bele tartoznak. A biztonságosan jól úszók számára teljesen mindegy milyen mélység van alattuk, mert a víz felszínén úsznak.

A hozzátartozók egybehangzóan állították, hogy családtagjuk italos állapotban volt, a mértékében már nem volt egybehangzó vélemény. (Az is elhangzott, hogy talán 6-7 üveg sört fogyasztott a férfi)

A baleset bekövetkeztében vélhetően közrejátszott a bajba jutott személy ittassága. Minden fórumon hangot adunk annak az alapvető szabálynak, hogy tudatmódosító szerek (alkohol, kábítószer és egyes gyógyszerek) hatása alatt ne menjenek vízbe az emberek, mert tragédia lehet a vége. Ilyen fő szabály még, hogy a krónikus betegségben szenvedők se menjenek számukra ismeretlen vízbe úszni, mert egy esetleges rosszullét beláthatatlan következményekkel járhat.

Hasonló volt a tavalyi haláleset is, amikor egy angol férfi szívbetegségben szenvedett és a rendelkezésünkre álló információk szerint szívinfarktust kapott a vízben.

Vízimentőink már ebben az évben is számos alkalommal figyelmeztették az érintetteket felelőtlen, fegyelmezetlen magatartásuk miatt. Több személyt mentettek ki a vízből nem megfelelő úszás tudás, pánik hangulat következtében. Sajnos nem lehet minden vendég mellé egy vízimentőt állítani, ez nem is lehet elvárás. Magyarországi viszonyokhoz képest a LUPA tavon az átlagos létszámhoz képest jóval nagyobb számban vannak jelen vízimentők. Mivel jogszabály nem szabályozza, sem területre sem fürdőzők létszámára vonatkozóan az elvárt létszámot, így mondható, hogy a LUPA Strand Kft. felelős üzemeltetőként jár el.

Végezetül a legfontosabb, hogy természetes vizek mellett kiemelt figyelemmel legyünk magunkra, társainkra, és a közvetlen környezetünkben fürdőzőkre is, különös tekintettel a családtagjainkra.

 

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top