nlc.hu
Család
Vond be a gyereket a házimunkába, és sikeres lesz felnőttként

Vond be a gyereket a házimunkába, és sikeres lesz felnőttként

A gyerekek bevonása a házimunkába bizonyos kor alatt csak jóval több vesződséggel jár, mint amekkora segítség. Megéri azonban a türelem, a ráfordított idő és az energia: az otthoni házimunkában segítő gyerekek sikeresebbek és talpraesettebbek lesznek felnőttként.

Nem is olyan egyszerű, hiszen sokszor hatékonyabbnak tűnik gyorsan port törölni vagy felmosni, amíg a gyerekek alszanak, vagy oviban vannak. És valljuk be őszintén, az is: kevesebb idő alatt, precízebben végzünk a házimunkával, ha a kicsik nincsenek láb alatt. Időnként azonban már az ovisokat is be lehet, be kell vonni az otthoni teendőkbe, hogy később mindez természetes legyen.

Együtt minden könnyebb

Igen a gyerekek életkorához mérten kiosztott házimunka megkönnyítheti a hétköznapokat, és még sokkal szórakoztatóbb is, ha megosztjuk. Így egész kicsi koruktól megtaníthatjuk nekik, hogyan legyen együttműködők, hogy egy családban nem csak jogok vannak, hanem kötelezettségek is. Nem az édesanya egyedüli „kiváltsága” a házimunka. Így megtanulják már kisebb koruktól fogva, hogy nincs mindig mögöttük valaki, aki elpakol, eltakarít utánuk.

Mindent a maga idejében

Eleinte kezdjük a saját kis dolgaikkal: elpakolni a játékokat, amelyeket már nem használnak, helyére rakni a cipőt, mikor hazaérkezünk. A ronggyal vagy szivaccsal törölgetés is nagy kedvenc a kicsik körében. Később már segíthetnek a főzésben, terítésben, lepakolhatják az asztalt ebéd után. Aztán jöhet nagyobb korban a teregetés, porszívózás. Lényeg, hogy tudassuk velük, fontos és hasznos amit elvégeztek.

A siker záloga

A házimunkával tehát megtanulnak felelősséget vállalni és együttműködni, egyszóval tenni egy közös cél érdekében. Mindez pedig nem más, mint a sikeres élet záloga. Gond nélkül dolgoznak majd csapatban a munkahelyükön, egyszersmind önállóak is lesznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top