Rég késő, ha a kamaszt akarod önállóságra nevelni

Ha a gyerek kamaszkorában kapsz észbe, hogy nem elég önálló és jaj, mi lesz így vele az életben, akkor már eléggé elkéstél.

Kun Gabi

2021. November 15.

„A kamaszt kamaszkora előtt kell nevelni” – mondta Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. Ezt a mondatát minden kisgyerekes szülőnek érdemes lenne kiplakátolni a gyerekszobában, mert bár messzinek tűnhet a gyerek tizenéves időszaka, amikor még az első osztályt sem kezdte el, mégis ebben a korban kell elkezdeni az önállóságra nevelését, ha jót szeretnénk a gyereknek és magunknak.

Az önállóság önbizalmat ad

Ahogy Vekerdy is írja a kamaszkorról és a gyereknevelésről: „Nevelni eddig kellett, most már el kell engednünk a kezét, el kell viselnünk, hogy esetleg érdemtelen személyeket tisztel meg szeretetével, rajongásával – és így igyekszik elszakadni tőlünk.” Ha lemaradtunk kiskorában az önállóságra nevelésről, akkor nem az lesz a legnagyobb probléma, hogy kiszolgáltatja magát, hanem az önbizalma is kevésbé fejlődhet. Az önállóság ugyanis nemcsak arról szól, hogy megkeni vajjal egyedül a kenyeret, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy tudja, hogy képes arra, hogy ne haljon éhen a teli hűtő mellett.

A „képes vagyok” pedig az önbizalom, magabiztosság egyik alappillére, és ha sikeres, boldog felnőttet akarunk nevelni a gyerekből, akkor ez az alappillér nem hiányozhat az életéből.

Dr. Jim Taylor pszichológus szerint ott hibáznak a szülők leggyakrabban, hogy nem ismerik fel a támogatás és a megmentés között a különbséget. Azaz ahelyett, hogy érzelmileg támogatnák a gyerekeiket, folyton megmentik őket, helyettük hozzák meg a döntéseket és megoldják a problémáikat, így akadályozzák azt, hogy önállóvá váljanak és fejlődjön az önbizalmuk. Amikor a szülő a megmentés helyett a támogatást választja, akkor hagyja a gyereket, hogy kritikusan gondolkodjon, vitázzon, véleménye legyen és a saját életéről döntsön bizonyos szituációkban. Természetesen életkorának megfelelő döntésekről van szó, például az elsős gyerek kiválaszthatja a saját ruháját, vagy hagyhatjuk neki azt is, hogy a saját szociális életét a kezében tartsa, nem kell minden apró sértődésnél, konfliktusnál ugrani és elsimítani a helyzetet.

Minél több apróságban engedjük ki a gyeplőt a kezünkből és hagyjuk önállóan cselekedni a gyereket, annál nagyobb eséllyel lesz önbizalommal teli, független és talpraesett kamasz majd később. Ennek az a titka, hogy elengedjük a fejünkben azt, ami a gyerek babakorában bevésődött az elménkbe, miszerint a baba nem éli túl, ha nem vagyunk mellette minden másodpercben, nem védjük meg a rá leselkedő veszélyektől a nap 24 órájában. Ahogy óvodás, majd kisiskolás lesz, egyre kevésbé van szüksége arra, hogy folyamatosan mi döntsünk helyette és kiszolgáljuk az igényeit.

Az önállóságra nevelés kisgyerekkorban kezdődik (Kép: Getty Images)

Támogatod vagy megmented?

Nagyon egyszerű egyébként a feladat: bátorítani kell kicsi korától kezdve a gyereket arra, hogy minél több feladatot egyedül oldjon meg. Nem arról van szó, hogy a kétéves gyereknek ne vágjuk fel a rántott húst a vasárnapi ebédnél, és kapjon a kezébe kést, aztán boldoguljon egyedül. Természetesen mindent a saját életkorához és képességeihez mérten kell hagyni, hogy azon a területen önállósodjon. A szakember szerint sokszor ezen a ponton hibázunk szülőként:

nem nézzük ki a gyerekből, hogy mi mindenre képes, valahogy a fejünkben mindig kisebbnek érezzük, rászorultabbnak látjuk, mint amilyen valójában.

Gyakorlati példákat is kapunk az önállóságra neveléshez, meglepően kis dolgokkal kell kezdeni, mégis nehéz kiengedni ezekben is az irányítást a kezünkből.

A kis ovisnak már lehet engedni, hogy egyedül öltözzön, és csak akkor közbelépni, ha elakad egy fázisnál – például a zokninál rendszeresen elő szokott ez fordulni –, vagy szemmel láthatóan fordítva akarja felvenni a ruháját. Ez persze több időt és türelmet igényel, mégis, ilyen aprósággal kezdhetjük el azt, hogy később, kamaszkorában önállóbb legyen a gyerek.

Amikor pedig egyedül teszi a gyerek a dolgát, eszünkbe se jusson kritizálni, akkor is dicsérni kell, ha nem tökéletes a végeredmény. Így adhatjuk át neki legjobban azt az üzenetet, hogy képes rá, ezektől a lépésektől – és ha nem szaladunk rögtön megcsinálni helyette a feladatokat, amikor elakad – érzi majd azt, hogy szembe tud nézni a kihívásokkal, azaz fejlődik az önbizalma.

A támogatás vs. megmentés problémája tehát a legbanálisabb, hétköznapi helyzetekben is visszaköszön: a négyéves gyerek nem tudja felhúzni elsőre a cipzárt, a szülő szalad és felhúzza, ahelyett, hogy tanácsot adna, hogyan próbálja meg a gyerek újra teljesíteni egyedül a feladatot. Ha pedig másodszorra sem megy, akkor együtt megcsinálni, nem pedig helyette. Tény, hogy egyszerűbb és gyorsabb ugrálni a gyereknek, csak épp nem ez szolgálja hosszú távon az érdekeit.

A házimunka az önállóság barátja

Az öltözködés persze csak egy példa, a mindennapok során ezernyi apró feladat van, amit képesek a kisebbek is megcsinálni egyedül, olyanok, mint hogy vigye a szennyesbe a ruháit, tegye el a helyére a játékokat vagy adjon a macskának enni. Mindezek mellett pedig külön fejezetet érdemel a házimunka, amibe még mindig nagyon ritkán vonják be a szülők a gyerekeket, pedig nagyjából onnantól kezdve már érdemes lenne megbízni őket háztartási feladatokkal, hogy képesek megállni a lábukon. Nyilván nem arra gondol itt a szakember, hogy a hároméves gyereknek kellene lemosni az ablakot a karácsony előtti nagytakarítás során, de ahhoz, hogy mondjuk kamaszként, majd felnőttként önálló legyen, a gyerekként végzett kisebb házimunkák rengeteget segíthetnek.

Egy kutatás szerint a szülők 82 százaléka végzett házimunkát gyerekkorában, ám csupán 28 százalékuk várja el a gyerekétől, hogy részt vállaljon a háztartási feladatokból. Ugyanebben a kutatásban azt is találták, hogy a szülők 75 százaléka gondolja azt, a házimunkától a gyerekek felelősségteljesebbé válnak, és fontos leckét kapnak, útravalót az életre. Egy másik kutatás pedig arra világított rá, hogy azok a gyerekek, akik segítenek otthon a házimunkában, sikeresebb és egészségesebb felnőttek lesznek, egyszerűen azért, mert olyan készségekre tesznek szert közben, melyeknek egész életükben hasznát veszik.

A házimunkákból megtanulják a gyerekek, hogyan kell túlélni, hogyan kell gondoskodni saját magukról, és hogyan lehetnek hasznos tagjai a családnak.

A kutatásokból kiderül az is, hogy azok a gyerekek, akik házimunkát végeznek, később jobban be tudják osztani az idejüket – erre már kisiskolásként is nagy szükségük van –, ráadásul azt a képességet is elsajátítják, hogy várjanak a jutalomra, dicséretre, ami eléggé elengedhetetlen ahhoz, hogy elégedett felnőtt váljon belőlük, ne pedig olyan, aki folyton boldogtalan, mert nem repül a sült galamb a szájába. Ha tehát azt szeretnénk, hogy önálló legyen a gyerek kamaszként és felnőttként, akkor már kicsi korától kezdve – életkorának megfelelő feladatokkal – vonjuk be a házimunkába, még akkor is, ha ezzel jelentősen megnövekszik a főzés vagy takarítás ideje. Hagyjuk önállósodni, ne fogjuk vissza a gyereket, engedjük meg neki az önállóságot, ezzel adhatjuk a legnagyobb ajándékot neki felnőtt korára.