Anya, engem senki sem szeret!

Hétéves koruktól kezdve a gyerekek elkezdenek nagyon kritikusak lenni saját magukkal szemben, és még akkor is magányosnak és elhagyatottnak érezhetik magukat, ha amúgy erre nincs sok alapjuk.

Mit tennél, ha úgy menne haza a gyerek az iskolából, hogy közli: őt elutasítják az osztálytársai, és senki sem szereti? Természetesen rögtön azt mondanád, hogy dehogynem szeretik, hiszen ott van a Tomi meg a Zsófi is, akik barátkoznak vele. Sajnos azonban ezzel nem lehet megvigasztalni, csak még hevesebben ellenáll, és bizonygatja, hogy neki nincsenek barátai.

Dr. Eileen Kennedy-Moore pszichoteraputa szerint ez egy fejlődési szakasz a gyerekeknél, ezért nem kell megijedni tőle. Érdemes a szakember tanácsait megfogadni, hogy a leghatékonyabb segítséget tudjuk nyújtani a gyerekünknek, amikor ilyen fázisba kerül.

Empátiával fordulj felé!

A felnőttekre jellemző, hogy egyből meg akarjuk oldani a problémát, és rögtön megmondjuk a gyereknek, mit kellene tennie, csak épp közben megfeledkezünk az érzelmeiről. Nem kell azonnal csípőből kivágni elé a megoldási lehetőségeket, amikor panaszkodik, hogy nincs barátja, hanem inkább csak empátiával tudomásul kell venni, hogy most rosszul érzi magát. Mondhatunk olyanokat, mint például „úgy tűnik, nagyon felzaklatott ez a gondolat” vagy „úgy látom, nehéz napod volt az iskolában”.

Ha pedig a gyerek el akarja mondani, mi történt vele, ami miatt így érzi magát, akkor is csak erősítsük meg abban, hogy halljuk, amit mond, vagy kérdezzük meg, szeretne-e egy ölelést, de ne árasszuk el a tanácsainkkal azonnal.

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Davor Denkovski)

Csak semmi dráma!

A gyerekek érzelmei villámgyorsan képesek változni, észben kell tartani, amikor reagálunk, hogy most lehet, hogy szidja a Tomit, de holnapután megint lehetnek a legjobb barátok. Mi pedig nem akarjuk, hogy a gyerek a végén még ránk haragudjon, mert utáljuk a barátját. Annyit kell csak szem előtt tartani, hogy ebben a pillanatban megvigasztaljuk, mert holnap már valószínűleg nyoma sem lesz benne a jelenlegi fájdalomnak.

Megkísérthet a gondolat, hogy anyaoroszlánként megvédjük a gyereket, beszéljünk azzal az osztálytárssal vagy a szüleivel, aki fájdalmat okozott neki, de nem kell beleavatkozni, csak akkor, ha már komoly vagy elhúzódó konfliktusról van szó.

Szerezz még információt!

Ha visszatérő problémává válik a gyerek és egy barátja között a konfliktus, akkor egy kis nyomozásba kell kezdeni. Nem azért, mert azt feltételeznénk, hogy nem mond igazat a gyerek, hanem mert csak úgy lehet igazságot tenni, ha mindkét felet meghallgatjuk.

Kisiskolás korban nem a gyerekek történeteit kell szembesíteni egymással, hanem inkább a tanítónőhöz fordulni, hogy mennyit tud a konfliktusról, hogyan szokott viselkedni a gyerekünk a többiekkel, és mit lát a pedagógus az osztálytársaival való viszonyából.

Tanítsd a gyereket!

Amikor tisztán látjuk a helyzetet, akkor már elérkezett az ideje annak, hogy tanácsokat adjunk a gyereknek. Hogyan kellene viselkednie bizonyos szituációkban, milyen okai lehetnek, hogy barátságtalanok vele a többiek, és hogyan tudna segíteni ezen? Általában csak apró kommunikációs hibákat kell korrigálni ahhoz, hogy megoldódjon a barátkrízis.

Teremts lehetőségeket!

Úgy is tudunk segíteni a gyereknek a barátkozásban, ha megrendezünk neki szituációkat, ahol találkozhat szabadon a vele egykorú gyerekekkel. Szervezhetünk játszóházas délutánt vagy olyan iskola utáni programot, ahol barátkozhat hasonló érdeklődésű gyerekekkel. Az pedig a legjobb, ha sikerül úgy találkozót szervezni, hogy egyedül játszhat valamelyik osztálytársával, mert az ilyen élmények segítenek elmélyíteni a barátságokat.