Kathy Black abba a helyzetbe került, amikor már csak a tehetetlen düh maradt benne, mert kénytelen végignézni, ahogy a barátnőjét bántja a férje. Senkit sem lehet megmenteni erőszakkal egy ilyen házasságból, Kathy is azzal szembesült, hogy csak annyit tud tenni: tartja a lelket a barátnőjében.
„A legjobb barátnőm pizzázás közben közölte a múltkor, hogy már több mint egy éve nem élnek szexuális életet a férjével. Már egy évtizede házasok, az elején a férj őrülten szerelmes volt a barátnőmbe. Miután megszületett a három gyerekük, a barátnőm teste megváltozott, nem érzi jól magát a bőrében, szerinte ezért nem akar hozzányúlni a férje.
Havonta egyszer családostul találkoztunk, ilyenkor észrevettem, hogy a férje kivonja magát a társaságból, nem beszélget senkivel, csak a telefonját nyomkodja, magára hagyva a barátnőmet és a gyerekeiket.
Egyértelmű volt, hogy eltávolodtak egymástól, és hogy ez hatással van a barátnőm egész életére. Nem azért, mert szerelmes lenne a férjébe, hanem mert teljes mértékben függ tőle anyagilag, miután már több mint tíz éve nem dolgozik. A férfi házában laknak, semmi sincs a feleség nevén, és retteg, hogy egy válás után még a gyerekeit is elvennék tőle.
A feleség már megpróbált mindent, jelenleg párterápiára jár egyedül, mert a férje nem hajlandó vele menni. Próbálkozott egy ideig, hogy szexet kezdeményezzen, de a férj folyton elutasította. Kommunikálja a szükségleteit, őszinte, de a férje körül csak falakba ütközik.
A barátnőm nem veszi észre, hogy a férje érzelmileg bántalmazza. Nincs hatalma, döntési joga a saját élete felett.
Nincs joga ahhoz, hogy saját pénze legyen. Nem találkozhat a barátaival, csak a férje engedélyével. Még a ruháit sem válogathatja ki magának a férj beleegyezése nélkül. Mindehhez pedig még hozzájön a férjét körülvevő nagy csend is, ami szintén hozzátartozik a lelki terrorhoz. Tudom, mert volt benne részem. De hiába mondanám ezt el a barátnőmnek, nem áll még készen arra, hogy ezzel szembesüljön. Az én feladatom most azt, hogy meghallgassam, és támogassam lelkileg, de minden alkalommal, amikor panaszkodik, legszívesebben tökön rúgnám a férjét.
Idővel talán ráébred a barátnőm, hogy ez a házasság mérgező, és rossz hatással van a gyerekekre is. Most még küzd azért, hogy jobb legyen. Amikor beszélgetünk a kapcsolatukról, ökölbe szorul a kezem, és azt kívánom, hogy minél előbb jöjjön el a pillanat, amikor otthagyja a férjét. Addig csak a tehetetlenség marad, és az ölelések, hogy érezze a barátnőm, hogy nincs egyedül akkor sem, amikor végtelenül magányosnak érzi magát a házasságában.”