Család

Tízéves fia halála után így talált megnyugvást a magyar orvos

A világhírű idegsebész öt évvel ezelőtt vesztette el a kisfiát.

2014-ben volt tíz éves dr. Csókay András idegsebész Marci nevű kisfia, aki épp a születésnapján kapott epilepsziás rohamot, ráesett a medence takarójára és az ott összegyűlt, néhány centi esővízbe fulladt. Az orvos maga talált rá a gyerekre, de már nem tudott segíteni rajta – írja a Blikk.

Az eset után depressziós lett, ebből a vallás segítségével tudott kilábalni.

„A család tartja meg azt a kontrollt, hogy ne legyen az ember munkaalkoholista, mert az tönkretesz mindent” – idézte a lap dr. Csókay Andrást, aki a Családvarázs című internetes műsorban beszélt a szomorú esetet követő időszakról.

Dr. Csókay Andrásnak a hit segített kilábalni a tragédiából (Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány)

Az orvos jelenleg feleségével és 93 éves édesanyjával él együtt, illetve két gyerekével, akikre nagyon büszke. Idősebb fia már megnősült, két gyereke van, lánya pedig most kezdi majd az orvosi egyetemet.

Dr. Csókay András nevét akkor ismerte meg a világ, amikor egy orvosi csapat tagjaként részt vett a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek, Rabia és Rukia szétválasztásában.

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése