Család

„Felfoghatatlan, amikor megtalálod a gyereked holttestét reggel az ágyában”

Ha egy gyermek hal meg, az idő nem gyógyítja be a sebeket. Egy anya írta meg saját fájdalmas tapasztalatait arról, hogyan élte túl a fia halálát.

Sandy Peckinpah négy gyermek édesanyja volt. Egy nap a 16 éves fia fejfájással, lázasan ért haza az iskolából. Az orvos influenzát diagnosztizált, de a fiú még aznap éjjel elhunyt.

„Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy a gyász nem tart az életünk végéig, csak egy része az útnak, mindenki átesik rajta. Ez egy gyerek halálakor egyáltalán nem igaz. Tudom, mert elvesztettem a gyönyörű, 16 éves fiamat egy téves diagnózis miatt. Elképzelhetetlen, felfoghatatlan, amikor megtalálod a gyereked holttestét reggel az ágyában.”

Az anya a fia halála után évekig úgy érezte, hogy a gyász érzése mit sem enyhül. A fájdalom másoknak is szemmel látható volt, mintha rá lett volna írva Sandy homlokára, hogy elvesztette a gyermekét.

„Az egyik barátnőm egy nap hozott egy naplót, és azt mondta, csak írjak, bármit, ami kijön belőlem. Emlékszem, az első mondatom az volt, hogy

A fiam meghalt, és az életem már soha nem lesz boldog.

Mindennap írtam, egyre könnyebben jöttek a szavak, és végül a napló lett a legnagyobb lelki támaszom, ahova kiönthettem a bánatomat.

gyász gyerek halál

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Túl kellett élnem. Három élő gyereknek volt szüksége egy anyára. Nem akartam feláldozni a gyerekkorukat azért, mert engem megbénít a fájdalom és a gyász. A naplóírás abban is segített, hogy szembesített vele: megint túléltem egy napot, egy hetet, egy hónapot, és egyre erősebb vagyok.”

Sandy ezért mindenkinek azt javasolja, aki ekkora fájdalommal néz szembe, hogy kezdje el leírni az érzéseit. A gyógyulást nem az idő múlása hozza el, hanem az, ha aktívan kapaszkodunk az életbe.

„Egy idő után észreveszed, hogy mennyire más ember lettél, és hogy lépésről lépésre gyógyul a fájdalmad. Amikor egy ilyen tragédia történik, nem lehet azt mondani, hogy mindennek megvan a maga oka.

Egy gyerek halálának nincs oka, nincs értelme vagy magyarázata.

Nekem az segített, hogy elengedtem a magyarázat keresését. Nem akartam megérteni, miért halt meg a fiam, csak elképzeltem, milyen lenne az élet anélkül az állandó fájdalom nélkül, amit érzek. Békét szerettem volna érezni, ami csak az elengedésen keresztül érhető el.

A gyógyulás nem azt jelenti, hogy soha többé nem fog fájni, hogy elvesztettem a fiamat, és hogy nem ejtek több könnyet érte. Annyit jelent, hogy képes vagyok úgy emlékezni rá, hogy a fájdalom mellett szeretet és béke önt el, és boldog vagyok, hogy velem volt, ismerhettem, szerethettem, még ha csak ilyen rövid ideig is volt rá lehetőségem.

A fiam halála arra tanított meg, hogy minden egyes napot értékeljek, amit a szeretteimmel, a gyerekeimmel tölthetek. Örökké hálás leszek, hogy az élete része lehettem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top