Korábban leginkább a magatartászavaros és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek voltak többen a tanácsadókban, napjainkban sokkal több olyan gyermekkel vagy kamasszal találkoznak a hozzáértők, akiknél az erős és krónikus szorongás jelenti a fő problémát. Ahogy dr. Árvainé Koczok Márta tanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta mondja, az olyan nehezebb időszakokban, mint az óvoda- és iskolakezdés, felerősödnek a tünetek, de a gyerekeknek a megszokottnál is nagyobb odafigyelésre lenne szükségük a középiskola első és utolsó évfolyamában, illetve akkor, amikor elkezdődnek a kamaszkori testi-lelki változások.
Mennyi idős korukban érheti utol a szorongás a gyerekeket leghamarabb?
Bármilyen hihetetlen, már a magzat is szoronghat, hisz az anya által megélt stressz következtében termelődő stresszhormonok a köldökzsinóron keresztül a kicsi szervezetébe is átáramlanak. A születés után körülbelül nyolc hónappal jelentkezik az első „igazi” szorongás, amikor a kisgyermekben tudatosul, hogy édesanyja olykor magára hagyja őt. Ez a szeparációs szorongás életkori sajátosság, mely a korábbi szimbiotikus kapcsolat meglazulásának és a baba idegrendszeri fejlődésének az eredménye.
Dr. Árvainé Koczok Márta (Fotó: magánarchívum)
Milyen okok állnak legtöbbször a gyerekkori szorongás hátterében?
Gyakran megfigyelhetjük, hogy a szorongó gyermek családjában van legalább egy állandóan aggodalmaskodó személy, jellemzően szülő vagy nagyszülő. A szorongásra való hajlam öröklődik, emellett pedig fontos a családi minta, az, ahogyan a gyermek számára fontos személyek reagálnak az élet kihívásaira.
A gyermek őket utánozza, velük azonosul, tőlük tanulja meg, hogyan kell viselkedni, érezni, mit kell gondolni bizonyos helyzetekben.
A genetika és a család mellett pedig kiemelkedik a környezet, vagyis hogy milyen hatások, ingerek érik a gyermeket. Ez azt jelenti, hogy az intézményi, közösségi hatások is igen nagy szerepet játszanak a szorongások felerősödésében – gondoljunk csak a számonkérésekkel vagy a beilleszkedéssel kapcsolatos stresszforrásokra.
Meddig tekinthető egészségesnek a szorongás, és mikortól számít veszélyesnek?
Azt szoktuk mondani, hogy a szorongás elengedhetetlen és fontos velejárója az életnek. Egyfajta vészjelző funkciót tölt be, készenlétbe helyezi a szervezetet, aktivizál, és segít összpontosítani.
A szorongás akkor válik kórossá, ha túlzott mértékben és szinte feleslegesen, vagyis funkció nélkül jelentkezik.
A tartós és elhúzódó szorongásos állapotok előbb-utóbb olyan tünetekhez vezethetnek, mint az alvászavar, a fejfájás, a hasfájás, a hányinger, az étvágytalanság, a koncentrációs vagy épp tanulási nehézségek. Amikor már rontja, negatívan befolyásolja a mindennapi életet, és nem oldódik néhány hónapon belül, érdemes konzultálni egy szakemberrel.
Milyen jelekből veheti észre egy szülő, hogy a gyermeke szorong?
A szorongás sokszor nem látványos, de a szülő ismeri legjobban a gyermeket, így ideális esetben azonnal észreveszi, ha viselkedése megváltozik. Kisebbeknél a szorongás jele lehet, hogy nehezebben válik le rólunk, igényli, hogy állandóan vele legyünk, kapaszkodik belénk, kérdezgeti, hogy „Ugye, anya, te nem fogsz meghalni?”, vagy sűrűn mondogatja, hogy „Szeretlek!”.
Óvodáskorban gyakori tünet az erősebb hiszti, a dühkitörés vagy akár a motoros nyugtalanság, de feszültségre utal a körmök piszkálása, tépkedése, a gyakoribb cumizás is. Iskoláskortól akkor érdemes gyanakodni, ha megváltozik a gyermekünk: például ha a nyitott, mindig jókedvű gyerek szomorúvá, síróssá változik. Ha gyakran halljuk, hogy „Nem akarok iskolába menni!”, érdemes utánajárni, pontosan miért nem.
A testi panaszok: a fejfájás, a hasfájás, a hányinger, a hányás is gyakori jelzések.
Ilyenkor a szülő először a gyermekorvoshoz viszi a gyermekét, ám amikor többször is kiderül, hogy nincs szervi oka a tüneteknek, azt szokták javasolni, hogy keressenek fel inkább egy gyermekpszichológust.
Mi történik, ha egy kisgyerek jelzéseit senki nem veszi észre?
Sajnos sokan nem veszik komolyan ezeket a jelzéseket, nem foglalkoznak velük, mások viszont túlzásba viszik, és minden apró jelre „ugranak”. Természetesen én sem azt mondom, hogy mindig és mindennek nagy feneket kell keríteni, ezen a téren is érdemes megtalálni az arany középutat. Segít, ha időnként józanul átgondoljuk, mérlegeljük a dolgokat.
Egy biztos, ha a gyermekünk rendszeresen jelzi, hogy valami nincs rendben, és mi nem, vagy nem megfelelően foglalkozunk vele, akkor a tünetek állandósulhatnak, vagy komolyabbra fordulhatnak. Az éveken át tartó, kezeletlen szorongás pedig kamaszkorban komoly szorongásos vagy depressziós zavarrá alakulhat.
Sok esetben minimális plusz szülői figyelem is gyógyító erejű lehet (Fotó: iStock)
Szülőként hogyan tudunk segíteni a szorongó gyerekeknek?
Nagyon sok múlik a szülő-gyermek kapcsolaton. A túlóvó, aggodalmaskodó, állandóan segítő szülői attitűd azt ülteti el a gyermekben, hogy ő gyenge, meg kell védeni, helyette más elintézi a dolgokat. A túl szigorú, elveihez mereven ragaszkodó szülőtől érzelmileg eltávolodik a gyermeke, mert úgy érzi, őt nem értik meg és nem szeretik. Fontos, hogy szülőként higgyünk a gyermekünkben, támogassuk és szeressük őt, és ezt éreztessük is vele!
Nagyon sok esetben minimális plusz szülői figyelem is gyógyító erejű lehet.
Minél kisebb a gyermek, annál fontosabb az összebújás, a mesélés, a közös játék és a felhőtlen együtt töltött idő. Ha erősebben szorong a gyermek, érdemes kizárni a nem életkorának megfelelő tartalmakat, gondolok itt a mesékre, videókra, játékokra, és beszélgetéssel, rajzolással, közös játékkal kideríteni, hogy mi nyomasztja, mitől fél. Rengeteg játékos, mesés, mozgásos megoldás, például relaxációs mese, torna érhető el, amiket kipróbálhatunk és a saját személyiségünkre formálhatunk. Ugyanakkor hosszú távon nagyon hasznos, ha a szülő is megtanulja kezelni a saját vagy a gyermekével kapcsolatos szorongásait, hisz így olyan mintát nyújthat gyermekének, amivel azonosulni tud, illetve amiből tanulhat.
Mikor érdemes szakember segítségét kérni?
Bár ma már egyre többen és egyre hamarabb jutnak el szakemberhez, a tapasztalatom az, hogy a szorongó gyermekek nem kapnak elég figyelmet és segítséget. Pedig ez fontos lenne, hiszen minél hamarabb kérünk segítséget, annál gyorsabban megoldódhatnak a problémák. Három-ötéves korig inkább a szülői, családi konzultációra fektetjük a hangsúlyt, ebben az életkorban ugyanis a szülő a kulcsszereplő, de persze később is fontos a közös gondolkodás, a támogató háttér biztosítása.
Ha a tünetek és nehézségek három-hat hónap után sem enyhülnek, érdemes időpontot kérni egy gyermekpszichológustól.
Testi tünetek esetén fontos az orvosi konzultáció is, az esetleges szervi okok kizárása miatt. Fontos kiemelni, hogy gyermekkorban a szorongás oldására gyógyszert csak nagyon súlyos esetben javasolnak a szakemberek.
Meg lehet valahogy előzni, hogy a gyerekek szorongjanak?
Ez egy igazán fontos kérdés, amire a válaszom az, hogy igen is, meg nem is. A túlzott mértékű szorongást meg lehet és meg is kellene előzni, az „egészséges” szorongást pedig meg kell tanulni kezelni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a gyermekek ma úgy töltik a napjaikat, hogy rengeteg olyan mesét, reklámot vagy játékot látnak, amit nem értenek vagy nem jól értelmeznek, és ezek rárakódnak az életkorral járó szorongásokra.
Kisgyermekkorban ez a legveszélyesebb, így nyolc-tízéves korig nagyon fontos lenne a szülői cenzúra ezen tartalmak terén. Nagyobb gyerekeknél a kortárs viszonyokra érdemes odafigyelni, abban segíteni gyermekünket, hogy be tudjon illeszkedni, illetve hogy legyenek sikerélményei.
A kiközösítést, zaklatást nem szabad félvállról venni, mert elhúzódva komoly lelki sérüléshez vezethet!
A teljesítménykényszer, a túlterheltség, a fáradtság kerülése is preventív jellegű, kamaszoknál pedig nagyon fontos, hogy beszélgessünk velük, és lehetőséget kapjanak, hogy feltehessék a kérdéseiket, megoszthassák velünk a problémáikat. Ha a szülő figyel a gyermekére, és elfogadja a félelmeit, a személyiségét, és bátorítja, hisz benne, akkor előbb-utóbb a gyermek is érezni fogja, hogy nincs egyedül a problémáival, és a nehézségek megoldódnak.
