A magyar iskolákban tanuló gyermekek nemzetközi összehasonlításban több tanulmányi felmérésen is elmaradtak a társaiktól, ami sokak szerint a mostanáig érvényben lévő, másfajta közoktatási törvény miatt lehet így.
Derült égből törvény
A közelmúltban napvilágot látott törvénycsomag a magántanulói státusz mellett az óvoda- és iskolakezdést is érinti. Turcsik Viktor, a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója szerint jelentősen csorbítja a szülői jogokat, és megkérdőjelezi a szülői kompetenciát.
„Ennek a rendelkezésnek a lényege, hogy az állam jobban tudja a családoknál és a pedagógusoknál, hogy melyik utat érdemes választani a gyerekeknek.
A szülők mozgásterének szűkítését úgy állítják be, mintha szakmai segítségnyújtásról lenne szó, ennek azonban iskolaigazgatóként semmi értelmét nem látom, hiszen ez a rendszer – kevés kivételtől eltekintve – olajozottan működött.
Való igaz, hogy vannak olyan hátrányos helyzetű családok, peremterületen élő közösségek vagy deviáns családok, ahol tényleg veszélybe kerülhet a gyerekek beiskoláztatása, ezek a kirívó esetek azonban egyáltalán nem teszik indokolttá, hogy törvényileg szigorítsák az eddigi szabályokat” – kezdi az igazgató, aki szerint elegendő lett volna ezekkel a problémás családokkal foglalkozni, és nem kellett volna az összes szülőt és gyereket velük egy kalap alá venni.
Turcsik Viktor
Turcsik Viktor kiemeli, a törvény lehetőséget ad arra, hogy a szülők egy szakértői bizottsághoz forduljanak, ha úgy látják, hogy a gyermekük még nem áll készen az iskolakezdésre, szerinte azonban ez nem feltétlenül oldja meg a helyzetet:
„A legtöbben tudjuk, hogy nem sokat remélhetünk az ilyen hirtelen felállított szakmai bizottságoktól, ráadásul gondban is lehetnek, ha tömegével érkeznek majd hozzájuk az igények. Az utóbbi évek törvénykezéseinek kifejezetten a »rendcsinálás« a célja, megalkotásuk során azonban épp magukról az érintettekről szoktak megfeledkezni.”
Az iskolaigazgató szerint az sem szerencsés az új döntésben, hogy a szülőknek január 15-ig van lehetőségük kérvényezni a szakértői bizottság véleményét, vagyis több mint fél évvel előre el kell dönteniük, hogy a gyermekük érett-e arra, hogy elkezdje az iskolát vagy sem.
„Lesznek olyan szülők, akik a biztonság kedvéért kérvényezni fogják a szakértői véleményezést, mert a gyereküket még játékosnak és álmodozónak látják ahhoz, hogy iskolapadba üljön, ami miatt lehet, hogy meg is kapják majd a lehetőséget a halasztásra.
Az a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha időközben a gyerek mégis behozza a lemaradást, és szeptemberre készen áll majd arra, hogy iskolapadba üljön.
Véleményem szerint sokan lesznek olyanok is, akik abban bízva, hogy a gyerekük szeptemberig beérik, nem kérnek majd a szakmai bizottság értékeléséből, megeshet azonban, hogy a remélt fejlődés nem következik be, a kicsinek mégis el kell kezdenie a tanulást” – vetíti előre az igazgató.
Turcsik Viktor szerint hazánkban az általános iskolákról az az elterjedt nézet, hogy az óvodához képest éles váltást jelentenek a gyerekek életében, annak ellenére, hogy törvény írja elő, hogy a nagycsoportosokat az óvodapedagógusoknak folyamatosan fel kell készíteniük az iskolára, az elsősök tanítóinak pedig oda kell figyelniük arra, hogy a gyerekeknek megkönnyítsék az átmenetet az óvoda után.
„Ezt a problémát nem törvényi szabályozással kellene megoldani, sokkal célravezetőbb lenne képzésekkel, érzékenyítéssel és konferenciákkal megkönnyíteni a pedagógusok – és ennek köszönhetően a gyerekek – dolgát” – mondja az igazgató, aki szerint a pedagógusokat is derült égből a villámcsapásként érte ez a törvénymódosítás, semmilyen szakmai és társadalmi egyeztetés nem előzte meg.
Képünk illusztráció – Fotó: Vadnai Szabolcs
Nagycsoport = Mély víz?
„Várható volt, hogy átalakítják a kisebbekre vonatkozó rendszert, miután a felsőoktatási trendeket is a nyugat-európai mintákhoz igazították” – mondja dr. Árvainé Koczok Márta tanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta, aki nehezen tudja elképzelni, hogy a nagycsoportosoknak iskola-előkészítőként működjön majd az utolsó év az óvodában. A legtöbb óvodában vegyes csoportokba járnak a gyerekek, az intézmények helyzetét pedig tovább nehezíti a pedagógushiány is. Az új rendelkezés következtében igen valószínű, hogy az óvodapedagógusra a mindennapi nevelési-beszoktatási és oktatási feladatkörökön túl kifejezetten az iskolára felkészítő feladatok is várnak, amit egyébként eddig is végeztek.
„Ezt úgy tudom elképzelni, mint ahogy már számos helyen működik is, hogy a nagycsoportos gyermekeket külön foglalkozásokon játékosan tanítgatják. A külföldi gyakorlat is ez, akár már ötéves kortól ismerkednek a gyerekek a betűkkel. Ez azonban sok kisgyermek számára stresszesebbé teheti az utolsó évet, mert bár még nem iskolás, mégis sok mindent várnak el tőlük, és megjelenik a teljesítményük értékelése is, ami tovább növelheti bennük a szorongást” – hangsúlyozza a szakértő, aki hozzátette azt is, hogy nagyon sok múlik az óvodán és az óvónőkön is.
Akkor jó a döntés, ha közös
A szakértő szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy idővel, ha pontosan kialakul ennek az előkészítésnek a rendszere, már nem lesz olyan szorongáskeltő sem a gyermeknek, sem a pedagógusnak, sem a szülőnek.
„Régebben, a tiszta életkorú csoportoknál ez bevett gyakorlat volt, és jól működött. Az, hogy hatéves korban meg kell kezdeni az iskolát, sok szülő számára ijesztő lehet – sajnos sok pedagógus jelzi mind az óvoda, mind az iskola részéről, hogy ebben az életkorban több manapság az iskolaéretlen gyermek.
Az iskolai követelmények is változtak, így sok esetben az az egy év kifejezetten jót tesz a gyermeknek.
Nekem vegyesek a tapasztalataim: igaz, hogy több gyermeket szűrnek ki és diagnosztizálnak már óvodás korában, ami jó, mivel hamarabb meg lehet kezdeni a fejlesztésüket, felzárkóztatásukat, sok esetben azonban komolyabb ok nélkül féltették a szülők vagy pedagógusok a gyermeket az iskolától.”
dr. Árvainé Koczok Márta
Koczok Márta sok olyan diákkal találkozott, akit annak idején hagytak még az oviban a szülei, így később ő volt a legidősebb az osztályban. Ez zavarta a beilleszkedését, mellette pedig úgy érezte, ő nem volt elég jó ahhoz, hogy iskolába mehessen, ami önértékelési problémákhoz vezetett. A szakértő szerint tehát sok tekintetben ez is személyiség- és képességfüggő:
„Van olyan gyermek, aki szárnyakat kap, ha maradhat még egy évet az óvodában, érhet, kijátszhatja magát, de vannak olyanok is, akik a plusz egy év dacára sem teljesítenek jobban, viszont túlkorosságuk miatt több magatartási probléma adódik velük. Nehéz ezt előre látni, megjósolni.”
A tanácsadó szakpszichológus alapvetően jó ötletnek tartja, hogy szakember döntsön arról, hogy egy gyermek menjen-e iskolába, ehhez a döntéshez azonban szerinte elengedhetetlenül fontos a szülők és a pedagógusok véleménye is, hiszen ők látják nap mint nap a gyermeket, így ők ismerik a legjobban.
A döntésnek közösnek kellene lennie, úgy gondolom, ez eddig is jól működött a gyakorlatban. A szakszolgálatok leterheltsége miatt félő azonban, hogy egy-egy vizsgálat nem a megfelelő időben történik majd, hisz ebben az életkorban egy-két hónap alatt is rengeteget változnak a gyermekek.
Nincsenek nyertesek
Daniella kislánya, Lotti január végén lesz hatéves, így azon „szerencsések” közé tartozik, akik az új törvény értelmében kénytelenek beülni az iskolapadba, hacsak nem dönt másképp egy olyan szakértői bizottság, melynek tagjai nagy valószínűséggel sosem találkoztak korábban az eléjük járuló gyerekekkel.
„Ahhoz, hogy a nagycsoportosokról az óvónők időben elkészíthessék az iskolaérettségről szóló javaslatukat, már most elkezdik felmérni a gyerekeket, ezt az időzítést azonban cseppet sem tartom szerencsésnek. Az ovisok szinte most jöttek vissza a nyári szünetről és nem igazán vették még fel a ritmust, mégis most kell jól teljesíteniük ahhoz, hogy kiderüljön, vajon jövő ilyenkor iskolaérettek lesznek-e vagy sem” – mondja Daniella, aki semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy egy gyereket szükség esetén fejlesztésre küldjenek, azzal azonban nem ért egyet, hogy kétségbe vonják a szülők és az óvónők véleményét az iskolaérettséggel kapcsolatban.
Azok a gyerekek, akik az új rendszerben sem kezdik meg az iskolát hatéves koruk után, csak úgy maradhatnak plusz egy évet az óvodában, ha SNI-snek, azaz speciális nevelési igényűnek sorolják be őket.
Mi az iskolaérettség szempontjából szerencsések vagyunk, mert Lotti január végén született, érdeklődő és fejlett kislány, azok az anyukák, akiknek viszont május környékén jött világra a gyerekük – főleg, ha egy lassabban érő kisfiúról van szó –, egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben.
Daniella és Lotti
A mostani nagycsoportosok között is sokan vannak olyanok, akiknek jól jönne még egy év hosszabbítás ahhoz, hogy az iskolában végig tudjanak ülni 45 percet, de nem azért, mert speciális nevelési igényűek lennének, hanem mindössze azért, mert kicsit lassabban érnek. Ha valaki emiatt mégis megkapja ezt az SNI-s bélyeget, annak fel lesz adva a lecke a későbbiekben, hogy megszabaduljon tőle” – emeli ki Daniella, aki szerint nem helyes hat-hét éves gyerekekre ilyen jelzőket aggatni.
Daniella úgy gondolja, az sem szerencsés, hogy a kislánya osztályában a hatévesek mellett lesznek majd közel nyolcévesek is, akik magasabbak, erősebbek, ügyesebbek és okosabbak is náluk, emiatt rögtön az elején jó pár kudarcélmény érheti a kisebbeket.
„Több óvónőtől is hallottam, hogy mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha létrehoznának úgynevezett iskola-előkészítő osztályokat is, erre azonban a pedagógusoknak nincs kapacitásuk. Aki mégis szeretne átmenetet találni a gyerekének az óvoda és az iskola között, hetente egyszer-kétszer elviheti a kicsit ovisuliba, ennek azonban megkérik az árát.
Az új, szerintem átgondolatlanul alkotott törvénnyel szinte senki nem ért egyet, aminek legfőbb oka az, hogy az új felállásnak egyszerűen nincs nyertese – nem járnak jól vele sem az óvodák, sem az iskolák, sem a szülők, sem a gyerekek.
A családokra most épp valami olyat próbálnak rákényszeríteni, amire sem az intézmények, sem a pedagógusok nincsenek felkészülve.”
A bátorság évhalasztást terem
Ágnes kisfia, Kristóf az életkora szerint tavaly volt nagycsoportos, így szeptember-október környékén elvégezték az óvodai felméréseket. A sorozat a fejlesztőpedagógussal kezdődött, majd ment a logopédushoz.
„Először a fejlesztőpedagógus fogadóórájára mentem. Elővette Kiki munkáját, megdicsérte, hogy igen magas szintet ért el összességében, azonban két aggályosabb terület is adódott, ami ugyan nem igényel külön fejlesztést, de érdemes rá odafigyelni. Hozzátette azt is, hogy egy év hosszú idő, ebben a korban a gyerekek gyorsan utolérik magukat. Az egyik, amiben Kristóf le volt maradva, a ceruzafogás és -használat (ekkor tényleg nem volt hajlandó sem rajzolni, sem színezni), a másik pedig a torna: a mozgását koordinálatlannak és esetlennek látták, de értelmileg teljes mértékben iskolaérettnek találták” – meséli Ági, akit ez után a logopédus várt a szakvéleményével.
„Neki sajnos egyetlen állítását sem tudtam elfogadni. Bár a szülők legtöbbször elfogultak a saját gyerekeikkel, mégis feltűnt, hogy Kristóf akkor 3 éves testvére tisztábban beszél nála. Amikor mondtam a logopédusnak a gyerek nevét, csak annyit mondott, róla nincs mit beszélni, minden a legnagyobb rendben vele. Visszakérdeztem, hogy biztos-e ebben, és elővenné-e Kiki anyagát, amire továbbra is azt válaszolta, hogy nyugodjak meg, a kisfiam nincs a fejlesztendő gyerekek listáján.
Végül nagy nehezen elővette a felmérés eredményét, amiből kiderült, hogy találtak ugyan néhány minimális eltérést, de azok miatt nem szükséges őt bevenni a csoportfoglalkozásokba.
Szerinte azokkal a hibákkal, amiket Kristóf ejtett, simán mehet iskolába, ott majd kijavítják. Az ő szakvéleménye tehát az, hogy minden rendben van, és megkért, hogy írjam alá az erről szóló papírt. Nem tettem meg – közöltem vele, hogy elviszem Kristófot máshova is, és csak akkor írom alá, ha a két szakvélemény egyezik” – folytatja Ági, aki bátorságból jelesre vizsgázott.
Képünk illusztráció – Fotó: Vadnai Szabolcs
Felkerestek egy magánlogopédust, aki egy körülbelül 60-90 perces felmérést követően 8-12 hangtévesztést talált Kristófnál, és továbbküldte Ágiékat néhány orvosi vizsgálatra (szemészetre, fülészetre és hallási túlérzékenységi tesztre).
„Fogalmam sem volt, hogy ez utóbbi mit jelent, de elkezdtük futni az általuk javasolt köröket. Az első ilyen tesztre november közepén került sor, és rémes eredménnyel zárult, de mivel a gyerek kicsit náthás volt, és a füle is begyulladt, azt javasolták, hogy két hónap múlva ismételjük meg.
Január elején ismét elvégezték a tesztet, és ugyanúgy kijött, hogy Kikinek hallási túlérzékenysége van, ami kezelhető, ezért átirányítottak bennünket a Hallásébresztési központba, Kispestre.
Itt újabb teszteknek vetették alá, ahol kiderült, hogy 12 hangtévesztése van. Ez azt jelenti, hogy ezeket a hangokat másként hallja, így esélye sincs a szavakban az ez után következő betűket jól kiejteni, nemhogy elolvasni vagy leírni” – folytatja Ági, aki februárban tíznapos hallásterápiára vitte a kisfiát.
„Ez elég kemény volt, naponta kétszer kellett járnunk. Kristóf 30 perc egyéni frekvencián létrehozott zenehallgatáson és rajzfoglalkozásokon vett részt, itt nem csak megtanult rajzolni és ceruzát fogni, hanem meg is szerette a színezést, az alkotást. A terápia rendbe tette a »zajokat a fejében«, és a két hónappal későbbi kontroll is megerősítette, hogy elsőre sikeresnek bizonyult, így ma már jól hall, és el lehetett nála kezdeni a logopédiai fejlesztést.
Ezzel párhuzamosan fejlesztőpedagógushoz is elvittük Kristófot, ahol egy 60-80 perces teszt várt a kisfiamra, vele azonban bő két óra alatt értek a végére.
Annak ellenére ugyanis, hogy szellemileg 90 százalék felett teljesített, gondjai voltak a koncentrációval és úgy elfáradt, hogy a szakértő szerint körülbelül egy hét iskola után összezuhant volna.
Emellett a mozgását és a testét is erősíteni kell, mert alkatilag és a mozgás terén sem bizonyult iskolaérettnek” – mondja Ági, aki nem akart belenyugodni abba a szakértői véleménybe, hogy a gyereke majd magától felzárkózik a kortársaihoz.
Két tesó egy osztályban?
Anna kisfia novemberben lesz 7 éves, iskolaérettségével kapcsolatban nem volt egybehangzó az óvodapedagógusok visszajelzése, a szülők végül mégis úgy döntöttek, hogy elkezdik az iskolát. Ha viszont Bercit visszatartották volna, az új törvény értelmében, jövő szeptemberben együtt kezdte volna az iskolát az öccsével, aki júniusban tölti majd be a hatodik életévét.
„Azt gondolom, hogy az új rendelkezés komoly veszélyeket rejt magában azokra a gyerekekre nézve, akik jövőre kezdik az első osztályt, hiszen majd’ két év korkülönbség lehet az iskolakezdők között, akik most még nagy valószínűséggel remekül eljátszanak egymással, kiskamasz korukban viszont ez a különbség igencsak kiéleződhet.
Mi végül azért döntöttünk úgy, hogy Berci kezdje el idén szeptemberben az iskolát, mert nem akartunk ezzel kis híján nyolcéves koráig várni, az a gondolat viszont meglehetősen ijesztő számomra, hogy a kis hatévesünkkel együtt ülnek majd azok a gyerekek, akiket a szüleik most mégsem iskoláztak be.
Teljesen megértem egyébként a döntésüket, az iskola ugyanis nagyon szélsőséges váltás a gyerekek életében az ovi után, az én kisfiam órarendjében vannak olyan napok, amikor öt-hat tanórán kell részt venni – annak ellenére, hogy az iskolája maximálisan figyelembe veszi, hogy ők még kicsik, és igyekszenek nekik megkönnyíteni az átmenetet az óvoda és az iskola között” – kezdi az anyuka, aki szerint nehezíti a helyzetet, hogy a hat év körüli gyerekek közül sokan még igénylik a délutáni alvást is.
Sevcsik Anna
Anna szerint ahhoz, hogy az elsősök »bírják a kiképzést« az iskolában, elengedhetetlenül fontos, hogy kellően érettek legyenek, ezt azonban nem könnyű felmérni.
„Bercinél mi tavaly tavasszal éreztünk egy nagy ugrást az érettség terén, ezért is voltunk egyre biztosabbak abban, hogy jól döntöttünk, amikor beírattuk az első osztályba. Azt szokták mondani, hogy a lányok hamarabb megérnek az iskolára is, mint a fiúk, én azonban a lányaim között is láttam különbségeket, hiba tehát általánosítani a gyerekek fejlettségét illetően.
Míg eddig az óvoda és a szülő tett javaslatot arra, hogy a kicsi készen áll-e arra, hogy iskolás legyen, az új törvény szerint egy olyan bizottság hozza majd meg ezt a döntést, aki szinte semmit sem tud a gyerekről, ráadásul pontos kilétét is homály fedi.
Amikor mi Bercivel egy ilyen bizottságnál jártunk, a kisfiam totálisan máshogy viselkedett és teljesített, mint amire amúgy képes, de azt hiszem, nem is nagyon várhatunk mást a kicsiktől egy-egy ilyen megmérettetés során” – folytatja Anna, aki lélekben már elkezdte felkészíteni az iskolakezdésben soros kisfiát, Samut, ő azonban nem rajong az ötletért.
„Hiába érzi jól magát az iskola falai között, mikor együtt megyünk a bátyjáért, és hiába tetszik neki az a közeg, nem hozza lázba az iskola gondolata. Ebben talán annak is szerepe lehet, hogy látja, mennyire elfárad Berci a tanórák után, s hogy egyáltalán nem egyszerű megszokni az iskolát az óvoda játékos mesevilága után.
Véleményem szerint hiba azt feltételezni a felelős szülőkről, hogy nem tudják reálisan megítélni, hogy a saját gyerekük készen áll-e az iskolakezdésre, már csak azért sem, mert a mai napig ködös, kikből áll majd az a szakmai bizottság, amelyik kiveszi a szülők és a pedagógusok kezéből ezt a fontos döntést” – foglalja össze Anna, aki szerint most minden szülő (beleértve őt is) mindent meg fog tenni azért, hogy kiskapukat keressen, ha ezen múlik, hogy az iskolára éretlen gyereke egy évvel tovább maradhasson óvodában.
