nlc.hu
Család
Már 44 gyereket szült – műtéttel tették meddővé

Már 44 gyereket szült – műtéttel tették meddővé

A 39 éves ugandai Mariam Nabatanzi egy ritka genetikai rendellenesség miatt az átlagosnál sokkal termékenyebb, ezért szülhetett már 44 gyermeket. A nőt most műtéttel tették meddővé orvosai.

Mariam Nabatanzi, akiről itt írtunk korábban, 12 évesen ment férjhez Ugandában, majd 13 éves korában ikreket szült. Később még 5 ikerpárt hozott világra, négyszer hármas ikreket és öt alkalommal négyes ikreket. A nő „hiperovulál”, vagyis sokkal több pete érik meg a szervezetében, mint más nőknek, így nagyobb az esélye arra, hogy teherbe essen.

39 éves, egy ideje egyedül neveli a gyerekeit, a férje elhagyta a családot, most extrém szegénységben élnek. Ezért tiltották meg orvosai, hogy több gyereket szüljön – számolt be az Index.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top