Család

Az újdonsült férj férfi szeretőjét is vitte a nászútjára

Így is több mint egy évtized kellett ahhoz, hogy a csalódott feleség elváljon.

Már a nászútjuk is intő jel volt, mégis csak 11 év után vált el a máltai feleség férjétől, aki elvitte nászútjukra férfi szeretőjét – írja a 24.hu a Times of Malta oldalra hivatkozva.

A pár 2007-ben házasodott össze, de csak következő évben mentek nászútra. A férj az utolsó pillanatban közölte, hogy egy közeli barátja is velük tart, de a nő döbbenete akkor érte el a csúcsát, amikor az is világossá vált számára, hogy mindhárman egy szobában alszanak majd a korfui hotelben. A nő ekkor kezdett elbizonytalanodni férje szexuális orientációjával kapcsolatban.

A feleség a válóper alkalmával elmondta, hogy szerinte férje csak a pénzéért vette el, illetve mesélt arról is, hogy a barátjával azóta összeköltözött férje elvárta volna tőle, hogy különválásuk után is mosson és takarítson rá. A csalódott asszony felidézte azt is, hogy kétszer is teherbe esett, mindkétszer elvetélt, ám egyik alkalommal sem ment vele a férje a kórházba.

A tárgyaláson elhangzottak szerint a házaspár örökbefogadás iránti kérelmét is azért utasították el, mert úgy tűnt, hogy a férfi a gyermekvállalásra csak pénzügyi befektetésként tekint.

A férj elutasította felesége vádjait, de más magyarázattal nem állt elő.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, Freepik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top