A kamaszok szemtelenek, flegmák, nem tanulnak, a számítógépen lógnak, visszabeszélnek, és lusták. Most a lustákról lesz szó, illetve arról a pár csodabogárról, akik nemhogy nem lettek azok, de még egy lapáttal rá is tettek a stréberségre, ami már a pubertás előtt is jellemezte őket. Minden kedves szülő megnyugodhat, ez utóbbiak nagyon kevesen vannak, ők is csak azért, hogy minket bosszantsanak.
A cikk tanulságát előre lelövöm: nem a nevelésen múlik.
Ha kamaszt nevelő szülőket kérdezünk, a többség bevallja, hogy a gyereke tulajdonképpen egészen elviselhetetlen. Egy-egy pillanatra még ott van benne az a cuki kisgyerek, aki az apró kezével az apukájába kapaszkodott, és időnként már felvillan az a csodálatos és okos felnőtt is, aki majd egyszer lesz, de addig még nyolc-tíz évet ki kell bírni vele, márpedig az említett kivételeket leszámítva teljesen kivetkőzött önmagából.
Miközben éppen majdnem megőrülünk, érdemes arra gondolnunk, hogy a gyerekünk szinte ugyanazt érzi irántunk, amit mi iránta: szeret minket, de hülyét kap tőlünk, és ettől ő is nagyon szenved, mert neki is szüksége van ránk. És persze ér panaszkodni is. Mi most meg is kérdeztünk néhány szülőt, akik szinte egybehangzóan azt állították, hogy a gyerekük lustasága a legrosszabb, amit el kell tűrniük – legfeljebb az elviselhetetlenebb, ha a tunyaság flegmasággal is keveredik.
Fotó: iStock
A kanapén heverésző sportoló
Gabi fia szinte napra pontosan a 13. születésnapja után lett extrém lusta. A korábban hetente három edzést végigcsináló fiú egyik napról a másikra úgy döntött, hogy tíz év után abbahagyja a cselgáncsozást, csak azért, hogy ne kelljen felállnia a kanapéról a kedvenc sorozata alatt. Még arra sem volt hajlandó, hogy lemenjen, és elbúcsúzzon az edzőjétől, ezért a szülei arra gyanakodtak, hogy valamilyen személyes konfliktus állhat a háttérben. Az edző végül megnyugtatta őket, hogy ebben a korban sokan befejezik a sportot, de jó hír, hogy öt-hat év múlva legtöbbjük mégis valami mozgásforma után néz. A közbeeső időszakot viszont a kanapén heverészve töltik, a legnagyobb megelégedéssel.
„Való igaz, a fiam három éve szinte bele van nőve a kanapéba.
Egyedül iskolába hajlandó eljárni, de nem csodálkoznék, ha egyik napról a másikra a tanulást is abbahagyná, krónikus fáradtságra hivatkozva.
Nyáron már nyaralni sem volt hajlandó eljönni velünk, helyette tíz napig feküdt egy szál alsógatyában a kanapén, popcornt és főtt virslit evett, és szerintem alig fürdött. Legalábbis amikor hazaérkeztünk, rettenetes volt a szaga, a haja meg tiszta zsír.”
A szülők sokat vitáznak a fiuk miatt, az édesapa ugyanis már rég megelégelte gyereke viselkedését, és nem hajlandó mindent elnézni a kamaszság miatt. „Én is voltam kamasz, és szerettem hétvégén délig aludni, de a kötelességeimet mindig elvégeztem. A feleségem mindent elnéz a gyereknek, azt is, ha nem képes rá, hogy a szennyes ruhát kihozza a mosógépbe, de azt is, amikor undorító állapotban hagyja a vécét maga után.”
Gabi igazat ad a férjének, de nincs kedve vitázni, ezért inkább megteszi a gyereke helyett azokat a dolgokat, amik miatt állandó viták színtere az otthonuk. „Vekerdy szerint amikor a tinik lustálkodnak, akkor nőnek. Nem akarom elmarni magunk mellől a gyereket, mert tudom, hogy nem direkt csinálja.”
A szemét és ruhahalmok között alvó kamaszlány
Eszternek a lánya, Juli változott mindenben segédkező házias kis angyalból rendetlen tinédzserré. „Még mindig nagyon ápolt, de egyedül a saját külseje az, amire ad. Aki látja őt az utcán, a tökéletes hajjal, manikűrrel és sminkkel, el se hinné, hogy mi van otthon a szobájában! Könyörögtem neki, veszekedtem vele, megcsináltam helyette, aztán direkt nem, hogy megtudjam, meddig képes kuplerájban élni.
Ő nyert, mert három hónap után attól tartottam, hogy patkányok költöznek a szobájába.
Ha lenne egy barátja, akit felhozna, akkor biztosan kitakarítana végre, de erre most esély sincs.”
Julinak franciaágya van a szobájában, aminek az egyik felén alszik, a másik tele van ruhákkal, amiket a szárítóról szedett le, de soha nem hajtogatott és pakolt el. Az ágy mellett tucatnyi üres tányér, csokipapír, gyorséttermes papírzacskó, az ágy alatt pedig minden elképzelhető dolog van, ami csak le tud esni a földre.
„A rendetlenség csak az egyik része a lustaságnak. De iskolai szünetekben képes napi 16 órát aludni, majd a kanapétól elténferegni a fotelig. Semmiben nem segít, csak kritizálni tud. Veszekszünk, persze, és ettől még rosszabb. Fogalmam sincs, mit kéne tennem, talán kitennem az utcára, az észhez térítené, de ezt mégsem léphetem meg.”
Fotó: iStock
A nemtörődöm, telefonfüggő tini
Zsuzsának két lánya van, az egyik mintakamasz, őt kellene mutogatni azoknak, akik nem szeretnének gyereket. Már picinek is tökéletes volt: mindig szó nélkül kivette a részét a házimunkából, kitűnő tanuló volt, és jó sportoló. A másik lánya is hasonló előélettel indult, de valamikor kilencedik osztályban minden megváltozott nála.
„Semmi nem érdekli, szerintem ez a legnagyobb probléma.
A tökéletes érdektelenség.
Felveszi gyűrötten a ruhát, sárosan a cipőt, és egész nap csak a szobájában fekszik, a telefonját nyomkodva. Ez a tanulmányi eredményén is meglátszik, egyre több a hármasa, itthon egyáltalán nem tanul semmit.”
Ezzel szemben a mintalány 14 évesen még jobb lett mindenben, amiben a nővére rosszabb. A szobája mindig rendben, beágyazás nélkül ki nem lépne az ajtón, oldalakat jegyzetel minden órán, majd egész délután tanul. Általános iskolásként is a jó tanulók közé tartozott, de gimnazistaként ő lett az osztályelső. Zsuzsa úgy érzi, tudja is, hogy miért. „A versenyszellem a megoldás kulcsa. Amelyik gyerekben nagy a versenyszellem, az nem engedheti meg magának a lustálkodást. Neki mindig mindenben a legjobbnak kell lennie, ezért nincs ideje félnapos heverészésekre a tévé előtt.”
Az iskolát elhanyagoló kiskamasz
Hédinek két gyereke van. A lányuk 15 éves, és az egyik menő budapesti gimnáziumba jár, a szülők szerint hasít mindenből. Ha hazaér, egyből megírja a leckét, és hangosan mondja a tanulnivalót a szobájában – az anyja innen tudja, hogy mit tanulnak, ugyanis kikérdezni soha nem kell. Tanulás után minden hétköznap azonnal lohol edzésre. Amikor onnan hazaér, vacsorázik, fürdik, majd még átnézi a másnapi tanulnivalót; pihenésképpen a rengeteg kötelező olvasmányt olvassa, amit az év során kapnak. Csak akkor enged meg magának egy kis pihenőt, ha ezekkel mind végez. Ilyenkor az ágyában fekszik, és zenét hallgat.
Ehhez képest a 12 éves fiú, aki talán még nem is számít kamasznak, teljesen az ellentéte a nővérének. A szülőknek, mint egy vadászkutyának, figyelniük kell minden egyes tantárgynál. „Az elmondása szerint soha nincs lecke, de ha ott állok felette, és kikényszerítem, hogy nyissa ki a füzetét, akkor – láss csodát! – oda van írva a házi. És ezt minden áldott nap eljátsszuk. Szóval nem nevelés kérdése, az biztos!”
Az anya, aki nem hajlandó rabszolgát játszani
Adriennek három fia van, akik közül már csak kettő tekinthető kamasznak – a legidősebb huszonöt éves, és valóban kinőtte a lustaságot. „Csak azt tudom mondani a szülőtársaimnak, hogy van remény!” A családban inkább az édesapa a kenyérre kenhető és engedékeny, míg az anya az, aki ragaszkodik ahhoz, hogy eegy bizonyos minimumot tartsanak a gyerekei.
Nem leszek négy férfi rabszolgája, akkor inkább tíz évre elköltözöm egy lakatlan szigetre.
A legnagyobb fiúnál bevezetett szabályok a kisebbeknél is működnek. Ha a gyerekek nem raknak rendet a szobájukban, akkor az anyjuk nem takarít ki náluk. Ha nincs bevetve az ágy, akkor egy hétig nem kapnak tiszta ágyneműt a koszos helyett. Ha a szennyes zoknik a földön vannak, akkor nem lesznek kimosva, és ha nincs kihordva a koszos edény, akkor nincs vacsora.
„Ezt a pár szabályt betartatni is elképesztően melós. Néha nagyobb a kísértés arra, hogy inkább gyorsan megcsináljam helyettük én, mint hogy kivárjam, hogy ők megtegyék. A férjem mindent rájuk hagy, megengedi nekik, hogy az ágyban reggelizzenek, ebédeljenek, sőt vacsorázzanak. Elpakol helyettük, ha kell, és igyekszik elsimítani köztünk a vitákat. De a legnagyobb fiunk pár éve elköltözött otthonról, és láss csodát, a saját lakásában elmúlt minden lustasága.”
