Család

Több százezer nyugdíjasnak csak álom a nyugodt öregkor

Becslések szerint legalább 200 ezer 65 év fölötti ember van az országban, aki kénytelen munkát vállalni – ráadásul ez a szám a tervezett adó- és járulékváltozások következtében tovább nőhet.

Pontos adatok nincsenek arról, hogy hány magyar dolgozik a nyugdíj mellett, de a becslések szerint legalább kétszázezer ilyen ember lehet az országban – írja a Portfolio.hu. A lap szerint a jövőben ráadásul tovább nőhet a számuk, mert a tervezett adó- és járulékváltoztatások miatt jobban megéri majd a nyugdíj mellett dolgozni, és a munkáltatóknak is előnyt jelent majd a 65 év felettiek foglalkoztatása.

A Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet első irodája Miskolcon (Fotó: MTI / Vajda János)

Mivel az országban egyre súlyosabb a munkaerőhiány, a gazdaságnak is nagy szüksége van a munkájukra. „Ha én munkáltató lennék és munkaerőhiánnyal küszködnék, akkor idén a toborzási figyelmem jó részét a nyugdíjasokra fordítanám. Miért? Mert 2019-ben a nyugdíjasok foglalkoztatása minden eddiginél előnyösebbé és könnyebbé vált a munkáltatók számára” – mondta a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő. A nyugdíj melletti munkavállalást ugyanis a versenyszférában csak 15 százalékos személyi jövedelemadó (SZJA) terheli, ráadásul a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást sem kell fizetnie. Így összesen 19 százalékkal olcsóbb 2019. július 1-től nyugdíjast foglalkoztatni, mint egy nem nyugdíjast.

A nyugdíjasok is jól járnak, hiszen fizetésükből csak a 15 százalékos SZJA-t kell levonni, így sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, és emellett minden olyan ellátás ugyanúgy megilleti őket nyugdíjasként, mintha nem dolgoznának.

„A 65 év feletti magyarok arányszáma – ami pontosan tükrözi a lakosság öregedését – nagyon gyorsan nő: ma minden hatodik, 10 év múlva már minden negyedik, 2050 körül pedig már minden harmadik magyar 65 évesnél idősebb lesz, így a munkaerő iránti igényt egyre nagyobb részben csak a nyugdíjasok köréből lehet majd kielégíteni” – hangsúlyozta Farkas, aki szerint a tényleges arányszám ennél is rosszabb.

Az adatok szerint a 65 évesnél idősebb korosztály tagjainak nagyjából tíz százaléka vállal munkát a nyugdíj mellett. Sokan rá is szorulnak az extra keresetre, hiszen az Államkincstár adatai alapján ugyanis a medián nyugdíj összege 117 500 forint, vagyis nagyjából egymillió magyar nyugdíjas van, akinek a havi nyugdíja nem éri el ezt az összeget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top