Anna három gyereket nevel, és mind a hármukról nagyon hamar kiderült, hogy nem átlagos képességűek, sok mindenben kitűnnek kortársaik közül. A legnagyobb, Kristóf most tízéves, az érdeklődése nagyon szerteágazó, rengeteget olvas, érdekli a robotika, a programozás, a történelem, jó a nyelvérzéke, és ezeken a területeken több évvel előrébb tart a kortársaihoz képest. A középső fiú, Kornél most elsős, nagyon jó zenei hallása van, és jó előadó. A legkisebb, Lénárd még csak ötéves, de már tökéletesen iskolaérett a tesztek alapján, jövőre meg is kezdi a sulit. Anna nagyon büszke rájuk, de bevallja, nem kis feladat és felelősség három ilyen tehetséges gyerek életét menedzselni.
Semmi baja, csak okos
„Sejtettem, hogy Kristófnak lesznek problémái abból, hogy máshogyan tanul, mint a többiek – meséli Anna. – Fél évig semmi különös gond nem volt az első iskolaévben. Aztán januártól elkezdődtek a nehézségek: unta a dolgokat, emiatt türelmetlen volt, zavarta, hogy a többiek lassabban értenek meg valamit, mikor ő már régen lépne tovább.
Megnézte egy fejlesztőpedagógus az iskola javaslatára, de kiderült, hogy semmiben nem szorul fejlesztésre. Felmérte egy tehetségkoordinátor pszichológus is, és megállapította, hogy szinte minden vizsgált területen átlagon felüli.
Ez alapján kiállítottak egy szakvéleményt, hogy az iskolán belül tehetséggondozást kell biztosítani a számára, az iskola azonban ezt nem tudta megoldani. Minden osztály kapott plusz két órát, egyet felzárkóztatásra, egyet tehetséggondozásra. Kristóf háromszor volt ezen a tehetséggondozó órán, matek versenyfeladatokat oldottak meg, de aztán ennek nagyon hamar vége lett, mert azt mondta a tanárnő, hogy sokkal több a felzárkóztatandó gyerek, mint a tehetséges, úgyhogy mind a két órát kinevezték felzárkóztató órának.”
Annáék pszichiáterhez is elvitték Kristófot a magatartásproblémái miatt, ahol szintén azt mondták, hogy az égvilágon semmi baja nincs a gyereknek, egyszerűen csak nagyon okos, és nem tud mit kezdeni a kortársaival, mert sok mindenben előrébb tart. A szakember azonban egyáltalán nem javasolta a tehetséggondozást, mert szerinte csak nőne vele a szakadék Kristóf és a korosztálya között.
Jelenet Az ifjú Sheldon című sorozatból (Forrás: CBS)
„Tény, hogy elsős korában is úgy ment oda ismerkedni egy másik gyerekhez, hogy megkérdezte, mennyi háromezerszer háromezer. Emiatt persze furán néztek rá, ő pedig visszavett, és azt mondta, hogy jó, akkor szórjunk homokot egymás fejére, hátha így kell.
Végül találtunk egy programot, ahol úgy foglalkoztak a tehetséges gyerekekkel, hogy nem versenyfeladatokat csináltattak velük, hanem sok érdekes dologból választhattak: lehetett agyagozni, festeni, építészetről hallgatni előadásokat.
Az jó volt, jártunk is egy darabig, talán még fogunk is, de nagyon nehezen egyeztethető össze a család napirendjével, és hétvégén van, ami azt jelenti, hogy még szombaton is fel kell kelni, és időre menni, ami azért elég fárasztó.”
Az oviban, iskolában kilógnak a sorból
Nem Anna az egyetlen, aki kicsit elveszettnek érzi magát az ellátórendszerben. A helyzet azért nem reménytelen: lassan egyre több szakember ismeri fel, mennyire fontos a tehetségesnek ígérkező gyerekek felismerése és támogatása.
Potocki Ferencné tehetségfejlesztő szakértő, a Tehetségműhely Alapítvány szakmai vezetője. Egyike azoknak a szakembereknek, akik meglátták, mennyire kevesen foglalkoznak az egészen kis korban megmutatkozó kivételes adottságú gyerekekkel. A Tehetségműhely Alapítványnak így ez lett a profilja: olyan, főleg óvodás és alsó tagozatos gyerekekkel foglalkoznak, akik tehetségígéretként azonosíthatóak.
„Komplex tehetséggondozást végzünk – mondja a szakértő –, ami praktikusan azt jelenti, hogy a gyerekek egy napot nem az oviban vagy az iskolában töltenek, hanem nálunk egy alkotónapon. Itt különféle témákban merülhetnek el, de nem az iskolai foglalkozások hangulatában, hanem interaktívan, tapasztalati tanuláson keresztül.
A gyerekek számára itt külön élmény az egymáshoz való kapcsolódás is: az oviban, iskolában mindig azt tapasztalják meg, hogy kilógnak a sorból, és most felfedezhetik, hogy léteznek még hasonló gondolkodásúak, és így kevésbé érzik magukat egyedül a világban.”
Nem átlagos, de ez nem baj – vagy mégis?
Potocki Ferencné
Sokszor már a tehetségígéretek azonosítása is kihívást jelent. Az, hogy valaki kilóg a sorból, persze rögtön szemet szúr, de az első gondolat gyakran az, hogy ez a gyerek idegesítő, problémás, nem jön ki a társaival – tehát fejlesztésre szorul. A kicsik viselkedésproblémával kerülnek a szakszolgálathoz, hiszen unatkoznak az olyan foglalkozások alatt, ami másokat leköt. Így gyakran a nehézségek kerülnek a fókuszba, és nem az, amiben kiemelkedő teljesítményt nyújt vagy tudna nyújtani a gyerek.
A szakértő más megújulásra váró területeket is lát a rendszerben. „A következő időszak fontos feladata, hogy minél szélesebb körben és minél többféle módszer álljon rendelkezésre a tehetségek és tehetségterületeik felismerésére – mondja. – De legalább ennyire fontos a következő lépés is. Ha kiderül valakiről, hogy tehetséges, utána sem biztos, hogy olyan körülmények közé kerül, ahol valóban kibontakozhat.
Az iskolai tehetséggondozásnak a szűk idő- és formai keretek miatt sokszor csak arra van lehetősége, hogy versenyekre készítse fel és küldje el a gyerekeket. De nem minden tehetségtípus mutatkozik így meg, és nem feltétlen gondozható ebben a formában.
Ráadásul a nagyon kicsik nehezebben is mutatják meg, mi rejlik bennük. Nem véletlen, hogy a legtöbb tehetséggondozó program felső tagozatban indul, addig nagyrészt a szülő felelőssége marad, hogy egyengesse a gyermeke útját. Ezért csak találgatni tudunk, hogy mennyi tehetségígéret van, akik sosem tudják megmutatni magukat.”
A jövő hírnökei?
Anna örömmel támogatja mindhárom gyerekét abban, hogy megmutathassák, miben a legjobbak, de ez nem kis munkát és szervezést igényel. Az, hogy mindenki eljusson a megfelelő foglalkozásokra, kitölti a délutánokat és a hétvégéket is, így sok kompromisszumot igényel az egész családtól – és a legkisebb gyereket még nem is kell hordani külön sehova.
„Mindig úgy érzem, hogy napközben a suliban szinte elvesztegetik az idejüket, mire pedig délután jönnek végre a szakkörök meg a programok, amiket imádnak, már fáradtabbak az egész napos illedelmes viselkedéstől, amit az iskolában elvárnak. Ráadásul megszervezni sem könnyű a dolgokat.
A két nagyobbik most fejenként kétféle foglalkozásra jár, oda el kell őket juttatni délután, és még lennének ötleteik: zsonglőrtanfolyam, dobolás, lövészet, rengeteg minden érdekli őket.
A külön programok sosem mennek az iskola rovására, mert maga a tanulás, a másnapra vagy akár egy dolgozatra készülés általában gyorsan megy. Arra alig kell idő, mert nem jelent különösebb kihívást számukra.”
Jelenet Az ifjú Sheldon című sorozatból (Forrás: CBS)
A szakember szerint is bőven van még hova fejlődnie a hazai tehetséggondozásnak, de úgy látja, ígéretesek a törekvések. Azt mondja, az utóbbi években pozitív elmozdulás érzékelhető, bár még nehézkesen működik itthon a tehetségígéretek azonosítása és felkarolása. És a szülők is egyre aktívabban keresik a lehetőségeket, a kereslet lassan feszíti, tágítja a kereteket.
„A pedagógiai szakszolgálatoknál már van tehetséggondozó koordinátor, akinek az a feladata, hogy felmérje a gyerekeket, és lehetőségeket kínáljon számukra, hova forduljanak, hogy kiteljesedhessenek, fejlődhessenek. A kínálatban lehetnek iskolai programok, de alapítványok, civil szervezetek által biztosított lehetőségek is. Persze sok múlik azon, hogy az adott koordinátornak milyen szakmai kapcsolatrendszere van, mennyire látja át a lehetőségeket. A fővárosban ez talán jobban működik, ott sűrűbb a kapcsolati háló, könnyebben megtalálják egymást a hasonló profilú szervezetek.
Ezek a gyerekek, akikkel most még csak tapogatózunk, kitaposhatnak egy utat az utánuk jövők számára, így nekik már több lehetőségük lesz.
Lassan, fokozatosan alakul a rendszer, helyeződnek át a fókuszok, és nyílnak meg új utak. Hosszú folyamat lesz, de megéri végigcsinálni, mert ezek a gyerekek tényleg sokat adhatnak a világnak, ha nem hagyjuk elkallódni őket, és segítünk nekik, hogy a különlegességeiket a maguk és a társadalom javára fordíthassák.”
