2020-tól a köznevelési törvény értelmében az a kisgyerek, aki augusztus 31-éig betölti a hatodik életévét, köteles iskolába menni, ez alól felmentést pedig nem az őt ismerő óvoda ad az eddigi gyakorlat szerint, hanem egy állami szervezet. A szülők azon év január közepéig kérhetik a felmentést, amikor a gyerek betölti a hatot, az azonban, hogy ez a gyakorlatban hogy fog kinézni, végül ki és hogyan dönt arról, maradhat-e iskolában a gyerek, még maguk a szakemberek számára is kérdéses. Nehéz dolga van tehát a szülőknek, azért is, mert sokan azzal sincsenek pontosan tisztában, mik is az iskolaérettség kritériumai, melyek azok a kompetenciák, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyermekük majd sikeresen vegye az akadályokat az iskolában, így egy esetleges lemaradásról sincs tudomásuk. Cikkünkben a Napraforgóház nevű mozgásterápiás fejlesztőközpont munkatársának segítségével mutatjuk be a főbb kritériumokat, és azokat az intő jeleket, tüneteket, viselkedéseket, amelyek azt jelezhetik, hogy a gyermek még nem iskolaérett, egyes területeken fejlesztésre lehet szüksége.
Fejlesztős világban élünk
Ideális esetben az intézmények jelezni szokták, ha egy kisgyereknek bármilyen területen lemaradása, nehézsége van, hiszen az óvodapedagógusok pontosan ismerik a gyerekek életkori sajátosságait és azt, hogy mit kell ezeknek megfelelően tudniuk. Általában ötéves kor körül, de legkésőbb nagycsoportos korra ki szokott derülni, ha valamiben lemaradás van, egy ilyenkor elkezdett terápia hatalmas segítség lehet abban, hogy aztán az iskolakezdés zökkenőmentes, jó élmény legyen a gyerek számára. Fejlesztős világban élünk – mondja Blazejovsky Judit TSMT-terapeuta, óvodapedagógus-, gyógypedagógus-jelölt, a Napraforgóház munkatársa, és egyből figyelmeztet arra, hogy ne essünk át a ló túloldalára sem: egy normál ütemben fejlődő kisgyereknek nincs szüksége heti hatszor fejlesztésre, de érdemes tisztában lenni a gyerek aktuális érettségével.
A sikeres iskolakezdéshez több nagy területen kell érettnek lennie egy kisgyereknek: testileg, érzelmileg, idegrendszerileg, a nagy- és finommozgások területén, téri tájékozódásban, időrendiségben való tájékozódásban, matematikai képességekben, a logikus, problémamegoldó gondolkodásban, nyelvileg, kognitív képességek területén és szociálisan is meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. A szociális érettség kritériumai között szerepel, hogy a gyermekeknek ismerni kell azokat a szabályokat, elvárásokat, amelyek a csoport életébe való beilleszkedést lehetővé teszik számukra.
Arra például már kisóvodás korban tud figyelni a szülő, hogy legyen a gyereknek kialakult napirendje, amivel biztonságérzetet nyújtó tájékozódási pontokat adhatunk neki.
Fontos, hogy legyen egy napi rutin (Fotó: iStock)
Ilyenek például az étkezések és a lefekvés időpontja, vagy a közös játék. Ha következetesen, minden napban megtalálja a biztos pontokat, a napirend olyan szokássá válik, amely megkönnyíti az életét, és el tudja fogadni majd az iskola rendjét is. Nagycsoportos korra jelentősége van már annak, hogy mennyire tudja magát fegyelmezni a gyerek, mennyire tud várakozni, ha kell, mennyire tudja elfogadni és betartani a szabályokat.
Ehhez kapcsolódik az a terület, amelyet Blazejovsky Judit röviden munkaérettségnek nevez, vagyis az, hogy egy iskolaérett kisgyerek szívesen dolgozik, tevékenykedik a megadott keretek között, elfogadja a feladathelyzetet, a képességeihez szabott munkát kitartóan végzi, még ha máshoz lenne is kedve. Akkor is végigcsinál egy feladatot, ha abban kevésbé sikeres, tehát kudarctűrési képessége is megfelelő; le tudja ellenőrizni magát, spontán javít, ha pedig figyelmeztetik egy hibára, elfogadja a kritikát (ez utóbbi az egyik legnehezebb kihívás).
Hogyan segíts a gyereknek?
Mindez nagy megpróbáltatás egy óvodáskorú kisgyerek számára, de sok beszélgetéssel és figyelemmel segíthetünk neki. Ha például gondok vannak az új helyzetek elfogadásával, az ismeretlen szituációkban való viselkedéssel, segíthet, ha mindig előre tájékoztatjuk a gyereket arról, mi fog történni, mi lesz a program, amire megyünk, mi az a feladat, amelyet meg kell oldania. Ha ismeri az elvárásokat, amelyekkel szembesülni fog, nagyban megkönnyítjük számára a helyzet elfogadását, és csökkentjük az ismeretlennel kapcsolatos frusztrációját.
Az óvoda sok önállóságot kíván meg a nagycsoportos gyermekektől, érdemes kihasználni aktivitásukat annak érdekében, hogy iskolakezdéskor már képesek legyenek elfogadni a feladathelyzetet. A gyerekek általában büszkén mesélnek otthon arról, mit szoktak az óvodában önállóan elvégezni, és mely tevékenységben sikeresek; a szülő itt úgy tud segíteni, ha megengedi, hogy gyermeke erejéhez mérten végezhessen otthon is kisebb fizikai munkát – egyedül mosson kezet, egyedül terítsen, öltözzön, locsoljon például virágot, tegyen rendet a szobájában stb. –, hiszen minden ilyen tevékenység segíti az iskolakezdéshez nagyon fontos feladattudat kialakulását.
A pozitív megerősítés, dicséret rengeteget lendít egy kisgyerek viselkedésén, fontos, hogy dicsérjük azokban a helyzetekben, ahol meg tudja mutatni önállóságát.
Ahelyett, hogy azzal nyaggatjuk, hogy öltözzön, vagy vegye fel a cipőjét egyedül, inkább mondjuk azt: „Szeretem, mikor egyedül öltözöl”;„Nagyon büszke vagyok rád, hogy meg tudtál teríteni” – az ilyen és hasonló mondatok kincset érnek.
A mozgás a másik igen fontos terület, amelyet figyelnek a szakemberek. Érdemes követni, milyenek a gyerek nagymozgásai, milyen a mozgáskoordinációja, egyensúly-érzékelése, finommozgása. Az elvárások között szerepel, hogy ötéves korban egy érett idegrendszerrel rendelkező gyermek tud biciklizni, hintát hajtani, 8-12 másodpercig egy lábon megállni, kétütemű feladatot megjegyezni és megismételni, létrára fel- és lemászni, labdát páros kézzel pattintani, egy lábon előre folyamatosan négyet-ötöt ugrálni. Fontos, hogy kialakult-e a testtudata, tudja-e, mi a testrészek feladata – óvodáskor végére egy gyereknek 40 testrészt kell ismernie és tudnia megmutatni –, biztosan tájékozódik-e a térben, mert ez szükséges majd a síkban, azaz a könyvben, füzetben való eligazodáshoz is.
Dicsérjük meg, ha felöltözik egyedül (Fotó: iStock)
Nem kellenek feladatlapok
Blazejovsky Judit felhívja a figyelmet arra a káros jelenségre, amikor a szülők már négy-ötéves korban is feladatlapok elé ültetik a gyereket, azt gondolván, ezek szükségesek ahhoz, hogy fejlődjön az értelme, okosodjon.
Ebben a korban a gyerekek még fiziológiailag sem alkalmasak arra, hogy ilyen módon fejlesszük a finommozgásaikat, főleg nem kell betűelemeket rajzoltatni velük, olvasni, írni tanítani őket.
A finommotorikát ebben a korban más, egyszerűbb, a gyerekekhez közelebb álló módszerekkel lehet jól fejleszteni: hagyni kell a saját érdeklődési ütemükben megszerettetni velük az apró mozdulatokat gyurmázás, tésztagyúrás, agyagozás, homokozás, gyöngyfűzés során. Nagyon jó erre még a ragasztás, a dominózás, a legózás, a festés ujjal, ecsettel. Fontos, hogy szabadon alkothassanak, így nagycsoportra elég érettek lesznek ahhoz, hogy feladatlapokkal is foglalkozzanak. Ezek iskolára felkészítő funkciót akkor töltenek be, ha a gyermeknek már igénye van az effajta foglalkoztatásra, és ha az utasításokra figyelni tud, valamint el is fogadja őket.
A mozgás terén is vannak figyelmeztető jelek, ha külön nem is szól róla az óvodapedagógus vagy más szakértő. Blazejovsky Judit szerint ilyen, ha a gyerek gyakran ügyetlen, gyenge a mozgáskoordinációja, új mozgásokat lassan, nehezen tanul, megkésett volt a mozgás- vagy beszédfejlődése, egyensúlyi zavarai vannak, kóros együttmozgások jelentkeznek, éretlen a finommotorikája, gyenge a ritmusérzéke, gyenge a figyelme, hiperaktív, nem bírja pár másodpercnél tovább a pörgős helyzeteket, vagy éppen túl sokat pörög, és nem szédül el.
Grafomotoros fejlesztésre lehet szükség, ha például nem tudja elkapni, eldobni a labdát, ha rossz a ceruzafogása, és bizonytalan a vonalvezetése, gyenge a ceruzanyomatéka.
Szenzoros érzékenység gyanúja merülhet fel akkor, ha hangra, zajra érzékeny, ha zavarja, hogy vizes, festékes lesz a keze, emiatt pedig nem szívesen fest, túlságosan zavarják a ruháin a címkék, nem hajlandó gyurmázni, sarazni, mert zavarja, hogy „koszos” lesz a keze, vagy ételek terén nagyon válogatós. Ilyenkor érdemes felkeresni egy szakembert, aki javasolhat olyan terápiát, ami segíthet oldani ezeket a gátakat.
Hagyd önállónak lenni!
Egy iskolaérett kisgyereknek rendelkeznie kell egyfajta általános tájékozottsággal, azaz tudnia kell a teljes nevét, nemcsak a családban használatos becenevét, tudnia kell a szülei teljes nevét, foglalkozását, azt, hogy hívják a testvéreit, az életkorát, a lakcímét, ismernie kell a napszakokat, évszakokat, az időjárást. Gyakran előfordul azonban, hogy a szülők még öt-hatéves korban is babaként kezelik a gyerekeiket, és aranyosnak tartják, ha ezeket a dolgokat nem ismerik, ahogyan az is, hogy ha egy kisgyerek környezetében sok felnőtt van, észrevétlenül is babaként kezelik őt, és olyan dolgokat is megcsinálnak helyette, amelyekre ő már régen képes.
Ne feledjük, a gyerekekben már kétéves kortól él az önállóság vágya, fontos tehát, hogy egy iskoláskorba lépő kisgyerektől elvárjuk, hogy egyedül végezzen el dolgokat.
Ugyanígy vannak matematikai képességek, amelyeknek ebben a korban már meg kell lenniük: a mennyiségfogalom területén tízes körben biztonsággal kell tájékozódnia az iskolába lépő gyermeknek, azaz tudnia kell, hogy mi a több, mi a kevesebb, mi az ugyanannyi, és a mechanikus számláláson túl képesnek kell lennie meghatározott mennyiségeket egyeztetni az ujjain mutatva és tapsolva is.
A beszéd és a nyelvi képességek tekintetében egy iskolaérett gyerek már idegenek számára is érthetően fejezi ki magát, és érti, amit mondanak neki. Mivel az iskola az első években legnagyobbrészt a szóbeliségre épül, valamint az olvasás és az írás elsajátításának is az alapja a helyesen képzett beszéd, ezek is nagyon fontos követelmények.
Milyen fejlesztésre lehet szükség?
Blazejovsky Judit kiemeli, hogy mindig egy állapotfelmérés és mozgásvizsgálat dönti el, kell-e fejlesztés, és ha igen, milyen, ahogy azt is, hogy ez egyéni vagy csoportos módon történjen. A legtöbb terápia az idegrendszer érését segíti, ezek közül az egyik a legismertebb a TSMT-módszer, azaz a Tervezett Szenzomotoros Tréning, amely rengeteget tud segíteni megkésett vagy eltérő teljesítmény esetén. A TSMT három hónapos kortól 10-13 éves korig alkalmazható, a terápia mozgásfeladatai segítik az érzékelés, észlelés fejlődését, a testvázlat, a térbeli tájékozódás, a lateralitás, a dominancia beérését.
Eredményes tud lenni tehát a TSMT, ha vannak olyan csecsemőkori reflexek, amelyek nem integrálódnak. Ilyen például az aszimmetrikus tónusos nyaki reakció, amelynek óriási szerepe van a szülésnél, mikor a gyermek a szülőcsatornában jobbra fordítja a fejét, miközben jobb karját kinyújtja, a bal lábát pedig behajtja. Ha ez a reflex kisgyermekkorra nem épül le, a test felső és alsó részének mozgása nem tud elkülönülni, együtt mozog a láb a kézzel.
Ez például írásnál nagy gondot okozhat, mert csak tudatos erőfeszítés árán tudja a gyerek egy testrészének mozgását gátolni, ami elveszi a figyelmet a feladat elvégzésétől.
Kisebb gyerekeknél – akár már egynapos kortól – a játékos, ingerárasztásos Ayres-terápiát szokták javasolni, amely felkészíti őket arra, hogy a későbbiekben olyan 30-60 perces foglalkozásokon vegyenek részt, melyek már kitartó figyelmet igényelnek. Az Alapozó Terápia ötéves kortól 16 éves korig ajánlott – itt már komoly együttműködésre és feladattudatra van szükség a gyermek részéről. Fejleszti a koncentrációt, a monotóniatűrést, a kitartást, valamint az izomtónust és a testtartást.
Blazejovsky Judit kiemeli, hogy három-hétéves kor között lehet a legnagyobb eredményeket elérni. Később is fejleszthetők persze ezek a területek – gondoljunk csak a sztrók után felépülő betegekre –, de a gyerekekkel rendkívül nagy fejlődést lehet elérni már fél év alatt is, így még akár iskolába kerülés előtt kezelhető számos olyan időben felfedezett lemaradás vagy zavar, amely később tanulási problémákhoz vezethet az iskolaévek során.
