Család

Anyám halála jobb anyává tett engem

A szüleink halandók, ezt mindannyian tudjuk. Mégse lehet felkészülni a halálukra, pedig az élet rendje az, hogy a gyerekek temetik el a szüleiket.

Kinga szerencsésnek volt mondható, édesanyja ugyanis csak az élete utolsó hetében került kórházba, és akkor sem hosszú betegség után. Ez az egy hét később teljesen megváltoztatta Kinga kapcsolatát a saját gyerekeivel. Úgy érzi, attól, hogy édesanyjával volt az utolsó napjaiban, sokkal jobb anyává vált.

„Gyerekkorom óta szorongtam a szüleim halálával kapcsolatban – meséli Kinga. – Talán az egykeségem miatt, de rettegtem attól, hogy egyszer meghalhatnak, és én akkor egyedül maradok a világban. Amikor erre gondoltam, soha nem éreztem azt, hogy ott vannak a gyerekeim és a férjem, akik mindent megtennének értem. Ez is megérne egy terápiát.”

Amikor az apja egy hirtelen szívroham következtében egyik pillanatról a másikra meghalt, arra gondolt, hogy történhetett volna később is, de még mindig jobb így, mintha hosszú szenvedés után halt volna meg. Attól a pillanattól kezdve viszont majdnem húsz évig attól rettegett, hogy eljön majd a pillanat, amikor az édesanyját is elveszítheti. Közben férjhez ment, született két gyereke, de a szorongás az édesanyja esetleges halála miatt nem szűnt meg.

„Anyu 77 éves volt, amikor elkezdte magát furcsán érezni, és valahogy nem volt önmaga. Leállt a veséje, kórházba került. Másnapra kitisztult a tudata, és én három napig azt hittem, jobban lesz majd, és hazajön.

Ő azt mondta, hogy haldoklik, és itt az ideje elbúcsúznunk. Sajnos igaza volt.

Kinga az utolsó hat napban nem hagyta el a kórházat, csak egyszer, egy rövid zuhany erejéig. A kórházban elnézték ezt neki, sőt tulajdonképpen egész emberségesen viselkedtek. Amikor az édesanyja kimondta, hogy haldoklik, Kinga tagadni és viccelődni kezdett, de amikor ránézett az anyjára, látta, hogy komolyan beszél. Hiába készült erre a pillanatra, nem tudta, mitévő legyen.

Miről beszélgessen az anyukájával? Akar-e egyáltalán beszélgetni? Hogy kell egy életet tiszta tudattal lezárni?

„Ültem az ágyához húzott kisszéken, és nem tudtam, mit csináljak. Végül megkérdeztem. Hülyén hangzik, de azt kérdeztem anyámtól, hogy van-e valami, amiről szeretne beszélni, vagy esetleg olyan dolog, amit nem hagyhat itt anélkül, hogy megoldást ne talált volna rá. Azt mondta, hogy már mindent befejezett, és nagyon fáradt, de sajnálja, hogy sok konfliktusunk volt semmiségek miatt, mert az élet rövid. Ordítani tudtam volna, hogy én is nagyon sajnálom, és bocsásson meg, de ez nem rólam szólt. Én csak foghattam a kezét.”

Végigbeszéltek mindent, az anyja kislánykorától kezdve. És az anyukája csak a szép dolgokról beszélt. Amikor tiszta volt a tudata, akkor mindenre pontosan emlékezett, döbbenetes apróságokra is. Olyanokra, hogy milyen volt az óvodai tornazsákja Kingának, vagy hogy mit vettek neki 1987 karácsonyán: farmernadrágot fehér kötött pulóverrel, Kinga gyönyörű volt benne.

„Arra vártam, hogy ad majd valami tanácsot. Valami életre szólót, de semmi ilyet nem tett.

Csak annyit mondott, hogy szerencsés volt, amiért én lehettem a lánya, és láthatta, hogy boldog anya lettem én is, és csodálatos veje és unokái vannak.

De miközben a közös dolgainkról mesélt, rájöttem, mi a különbség kettőnk között, és mit csinálok rosszul. Az apróságokat.”

Bár Kinga anyukája egyetlen apró kritikát sem fogalmazott meg, a lánya úgy érezte, rájött, hogy mit kell másképp tennie, ha ő is ennyire nyugodtan akar majd meghalni:

nem szabad az apróságokon, a semmiségeken fennakadnia.

Ha visszagondolt a gyerekkorára, ez volt a különbség. Az anyja például soha nem haragudott azért, mert megrágta a ceruzákat, amikor elsős volt. Annyit mondott csupán, hogy a festék nem biztos, hogy egészséges, arra figyeljen oda. Ezzel szemben ő büntetést helyezett kilátásba, és arról papolt, hogy drágák a ceruzák.

Vagy amikor 16 évesen a barátjánál aludt, és nem szólt otthon, hogy nem megy haza, másnap, amikor előkerült, az anyja azt mondta megkönnyebbülésében, hogy erre a nagy szerelemre inni kell egy pohár pezsgőt. És ittak is, ő pedig akkor bocsánatot kért, amiért a frászt hozta a szüleire, noha egyetlen szóval sem említették a nyilvánvaló aggodalmukat. Ezzel szemben amikor az ő 17 éves fia részegen aludt a lépcsőházban, és hajnalban a szomszéd szólt, hogy be kéne vinni, mert megfázik, Kinga akkora jelenetet rendezett, hogy zengett a ház. Mintha bármin változtatna a kiabálás, vagy valami ocsmány bűnt követett volna el a gyerek a túl sok sör nyakalásával.

Képünk illusztráció. Fotó: iStock

Az utolsó teljes napon Kingának eszébe jutott egy fotó, amit a közösségi médiában osztott meg az egyik ismerőse az édesanyja halálakor. Egymás kezét fogták a kórházi ágyon. Akkor hatásvadásznak gondolta, de most mégis elővette a telefonját, és csinált pár utolsó képet az anyja kezéről.

„Mindenki jól ismeri az édesanyja kezét. Majdnem olyan jól, mint a sajátját, vagy a gyerekéét. Kisgyerekkoromban rengeteget nézegettem, játszottam vele, és persze évekig fogtam. Felnőttként is szerettem megfogni, az arcomhoz húzni, megpuszilni. Anyu is sokat foglalkozott vele, hogy nézzem meg, milyen ráncos lett, és hogy nőtt rá pár májfolt. Csúnyának találta, én pedig szépnek.

A legjobb döntés volt, hogy megcsináltam azt a fényképet. Nem osztottam meg, de mindennap megnézem, amikor hiányzik.

Kingát az utolsó napokban kimondatlanul arra tanította az édesanyja, hogy értékelje jobban a jót. Nem beszélt neki arról, hogy mindennap hálát kellene adnia valamiért, nem használt nagy szavakat, de ahogy visszaemlékezett a saját életére, mégis példát mutatott. Egyetlen elégedetlen vagy panaszos mondat sem hangzott el.

Nem mondta még azt sem, amit állítólag a legtöbb haldokló, hogy bárcsak kevesebbet dolgozott volna, és többet lett volna a családjával.

Sőt a munkájáról is csak jót mesélt, pedig egyáltalán nem volt tökéletes, gondoktól mentes élete.

„Már tudom, hogy azért nem mondott semmi rosszat, nehogy én később rágódjak rajta, hogy esetleg valamit nekem kellett volna másképp csinálnom. Nem kellett volna.

Csak azért vagyok felelős, hogy ezentúl jobban csináljam.

Délelőtt halt meg, vett még egy nagy levegőt, és utána nem lélegzett többé. Folytak a könnyeim, a fiam átölelt, és arra gondoltam, hogy igaz a mondás, hogy a gyászban leginkább magunkat sajnáljuk. Nagyon rossz volt nekem, mert árva lettem, igaz, közel 50 évesen, de mégiscsak árva.”

Mindez két éve történt, és Kinga úgy érzi, talán fél éve lett csak könnyebb. Már nem érez elementáris fájdalmat, amikor a szülei hiányára gondol: naponta több tucatszor is eszébe jut, hogy de jó lenne így vagy úgy, és milyen jó volt együtt, de már csak melegség és mély szeretet önti el a lelkét a maró fájdalom helyett.

„Felnőttem. Talán előbb kellett volna, de nekem mostanra sikerült. Igazi felnőtt anyja lettem a lassan felnőtt gyerekeimnek. Türelmes, elnéző, megértő anyjuk. Anyám mindig ilyen volt, nem csak a halála előtt, én mégis más lettem. De az utolsó napokban leckéztetés nélkül is meg tudott tanítani arra, hogyan kell ezt csinálni. Sajnálom, hogy nem figyeltem rá jobban korábban, de csupán ennyi a hiányérzetem vele kapcsolatban. Boldog vagyok, amikor arra gondolok, hogy ő volt az édesanyám.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése