Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Újra megtalálni önmagunkat az anyai és a feleségszerep között

Két nő, egy stylist és egy fotós, akik azt tapasztalták, hogy az anyaságban valahogy elveszítjük saját magunkat. Egy fotózás, ahol a segítségükkel az anya ismét tündökölhet, és ami egyben terápia is.

Az életünk jelentős részében várjuk az igazit, ábrándozunk a szőke hercegről, az álomesküvőről, a tucatnyi vidáman szaladgáló csemetéről és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-ról. Persze mindeközben éljük a saját életünket, formáljuk, fejlesztjük magunkat, építjük a karrierünket, a baráti kapcsolatainkat, önállóak vagyunk, függetlenek és határozottak, még ha esténként a nagy Ő-ről álmodozunk is.

Aztán egyszer csak bumm! Betrappol az életünkbe a fehér lován, fenekestül felforgat mindent, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy valakinek a felesége vagyunk, talán már a nevünk sem ugyanaz, és épp két gyereket próbálunk megetetni, megfürdetni és ágyba dugni, hogy utána nekiállhassunk kitakarítani a lakást.

Imádjuk a férjünket, a gyerekeinket még inkább, de vajon saját magunkról is elmondhatjuk-e ugyanezt? Annyi változáson mentünk keresztül az utóbbi időben, hogy a saját személyiségünk nem győzött lépést tartani, és valahonnan az út széléről nézte végig lihegve, ahogy egyre távolabbra sodornak minket saját magunktól a végeláthatatlan feladatok. A férjünk és a gyerekek békésen alszanak, mi meg itt állunk, a ruhánkon ételmaradék, robotszerűen írjuk a másnapi bevásárlólistát, miközben azon gondolkozunk, hogy vajon mikor feledkeztünk meg saját magunkról.

Tóth-Göndics Kingát, a Wood and Lens fotósát és Szabó Lénát, a Style by Tailor stylistját pontosan ez az érzés sodorta össze és sarkallta közös munkára. Mindketten édesanyák, mindketten nemrégiben tértek vissza dolgozni, és mindketten pontosan tudják, milyen nehéz volt újra önmagukra találni a százszázalékos anyai üzemmód után.

Minden anyára ráférne egy ilyen élmény

„Éppen egy ékszermárka nyári kollekciójának fotózására készültünk, és profi modell helyett egy hús-vér nőt, egy hétköznapi anyát kerestünk. Olyan nőt, akivel azonosulni tudunk. Aki a mindennapok rohanásában és a kisgyermekek körüli folytonos pörgésben is vágyik arra, hogy ragyoghasson. Egyből eszembe jutott Léna” – meséli Kinga, hogyan is kezdtek közösen dolgozni.

„Kingával egyébként már régóta ismerjük egymást – folytatja Léna a történetet –, ugyanis évekkel ezelőtt munkatársak voltunk, majd hipp-hopp eltelt 10 év, ami alatt ő két gyönyörű kislány, én pedig két huncut kisfiú édesanyjává váltam. Mikor felhívott, hogy modellként vegyek részt egy fotózáson, először jót nevettem, de végül igent mondtam, és milyen jól tettem…

Fotó: Tóth-Göndics Kinga / Wood and Lens

Bevallom, a fotózásra menet egészen ideges voltam, az agyam félig azon járt, hogy vajon a fiúk szétszedték-e már a lakást. Aztán megérkeztünk a helyszínre, egy eldugott kis virágültetvényre, ahol nagy sztorizások és nevetések közepette felvettem az első szett ruhát és a hozzá illő ékszereket. Hogy oldjuk a lámpalázat, még egy pohár bort is megittam, majd a nyári virágok forgatagában megkezdtük a fotózást. Cserélgettük az ékszerszetteket, a ruhákat, a kiegészítőket, Kinga profi módon instruált, és olyan lelkesítően dicsért, hogy mire a harmadik helyszínre értünk, már igazi modellnek éreztem magamat. Három órán át fotóztunk, és ezalatt az idő alatt úgy feltöltődtem lelkileg, annyira élveztem, hogy semmi mással nem kellett törődnöm, és hogy ez a pár óra igazi „énidő” volt, hogy kiszaladt a számon: minden anyára ráférne egy ilyen fotózás időnként. Kingával összenéztünk, és már tudtuk, hogy mi lesz a következő közös projektünk.”

Kinga nem is tétovázott. „Még aznap meghirdettem pár szabad időpontot, hogy várjuk az édesanyák jelentkezését, akik szeretnének egy egyéni szabadtéri sorozatot, ami csak róluk szól, és ami remek alkalom, hogy újból kicsit önmagukra találjanak a mindennapi teendőik közepette. Ahol csak rájuk fókuszálunk, hagyjuk, hogy kiteljesedjenek, és ahonnan egy jó hangulatú, csajos fotózás után feltöltődve térhetnek haza.

Fotó: Tóth-Göndics Kinga / Wood and Lens

Mint kiderült, erre bizony sokan vágynak, így azóta számtalan ilyen közös fotózásunk volt, ahol Léna stylistként segítette a hölgyeket, én pedig megörökítettem, hogy milyen sugárzóak tudnak lenni, mikor magukra is szánnak pár lopott órát. Könnyű dolgunk van, hiszen mi is mindketten végigmentünk az anyává válás folyamatán, ami sokszor nem volt könnyű,  így pontosan tudjuk, mi zajlik le a fotózásra érkező hölgyek lelkében, és minden ilyen session egy igazi baráti beszélgetésbe torkollik.

Én nagyon nehezen éltem meg, hogy az anyasággal teljesen átalakult az életem. Folytonos ellentmondásban voltam saját magammal. Tudtam, hogy mindig erre vágytam: egy odaadó, szerető férjre és két gyönyörű, egészséges, okos gyerekre. Mindenem megvolt ahhoz, hogy lubickoljak a boldogságban, de az egész mögött valahogy nem találtam magamat. Nyomokban véltem csak felfedezni azt a lányt, aki voltam, és egyre inkább hasonlítottam egy örökösen morgó, rosszkedvű háziasszonyra. Mindeközben persze folyamatosan ostoroztam magam, amiért nem élvezem a gyerekekkel töltött idő minden percét.” 

Léna is hasonlóképpen érzett. „Oroszlán a horoszkópom, és ízig-vérig az is vagyok. Szeretem, ha körülöttem forog a világ, szeretem a nyüzsgést, a jövést-menést. Az első kisfiam születése után nagyon megviseltek a kezdeti otthonülős napok, hetek, hónapok. Az első fél évben inkább csak robot voltam, nem anya, egyszerűen csináltam, amit kellett. Nagyjából ez a fél év kellett, hogy magamhoz térjek, és újratervezzem önmagamat, az életemet és az életünket. Hónapokig éreztem, hogy nincs időm, erőm magammal foglalkozni. Azt kérdezgettem magamtól: hova lettem én? Ki vagyok én? Merre tart az utam? Mi lesz, ha visszamegyek dolgozni? Eközben irigykedve néztem, olvastam másokról, akiknek sikerült megtalálni és megvalósítani önmagukat anyaként. Én is erre vágytam.

Fotó: Tóth-Göndics Kinga / Wood and Lens

Öt év szülési szabadság után tértem vissza a régi munkahelyemre, egy német divatvállalathoz, ahol osztályvezető voltam, és most is az vagyok. Az első pár napban úgy éreztem magam, mint egy őskövület. Fiatalok jöttek-mentek körülöttem, minden megváltozott, minden picit más lett. Mit keresek én itt, hová tartok, mi van a gyerekekkel? Eleinte csak ezeken rágódtam. Hetek kellettek mire magamhoz tértem, és visszarázódtam a munkába, de éreztem, hogy valami még hiányzik.

Szerettem volna olyasmit csinálni, ahol kiélhetem a kreativitásomat, és jobban megvalósíthatom önmagamat, így a munkám mellett stylistként kezdtem próbálgatni a szárnyaimat, hisz mindig is a divatszakmában dolgoztam. Életem egyik legjobb döntése volt. Amióta pedig Kingával közösen dolgozunk, úgy érzem, újra önmagam lehetek, és a legszebb az egészben az, hogy olyan nőknek és anyáknak segítünk ismét harmóniába kerülni önmagukkal, akik most indultak el azon az úton, amit mi is végigjártunk.

Az anyává válás egy nagyon komplex folyamat. Nemcsak a testünk fizikai változásának vagyunk kitéve, hanem a mentális és lelki kihívásoknak is. Na, erről órákig tudnék beszélni… De most inkább csak egy szót mondok: lelkiismeret-furdalás. Na, ez az, ami minden anyában mélyen gyökeret ver a gyermek születése után, és ez az, ami megváltoztat minket és átformálja az életünket. Sokan elfelejtik, hogy az anyaság előtt volt az én, a nő, sőt igyekeznek erre nem is gondolni, mert most anyák, és »ennyi legyen elég«. Sajnos nem az!

Fotó: Tóth-Göndics Kinga / Wood and Lens

Azt tapasztalom, hogy önmagunk és a nőiességünk megélése, és az, ha bátrabbak, pozitívabbak és vidámabbak leszünk, nemcsak nekünk tesz jót, hanem párkapcsolatunknak is. Hiszem, hogy azok az anyák, akik nem szorítják háttérbe saját személyiségüket, sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak. Éppen ezért tartom fontosnak a munkánkat, mert ezt az érzést igyekszünk visszaadni a nőknek. Nemcsak az anyáknak, hanem minden nőnek” – fejti ki Léna.

„Teljesen egyetértek – veszi át a szót Kinga.

Már-már missziónak tekintem, hogy figyeljünk oda egymásra, és támogassuk egymást az anyaságban. Annyira könnyű elbizonytalanodni magunkban, a meggyőződéseinkben, az ösztöneinkben és a hitünkben. Elég hozzá a boltban egy rosszalló tekintet az éppen hisztiző gyermekünkre, egy másik anyuka posztja egy fórumon, egy elsózott leves vagy épp egy nehezebb nap, amikor egyfolytában esik az eső, és nem tudunk kimenni még a játszótérre sem. Nekem annyira sokat jelentett az érzés, hogy nem vagyok egyedül, és más is utazik ugyanezen a hullámvasúton, hogy tudom, olyakor másoknak is nehéz az anyaság.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy engedjünk utat az önsajnálatnak, hanem ellenkezőleg: inkább a jó dolgokra kellene koncentrálnunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy pozitívan éljük meg az anyaságot, hogy észrevegyük a mindennapi csodáit úgy, hogy közben önmagunkat sem szorítjuk teljesen háttérbe” – magyarázza Kinga.

Hogy lehet egy ilyen szituációban ellazulni, hogy jó képek szülessenek?

Ha belegondolva azt érzed, hogy ez így mind nagyon szép, de rólad aztán soha az életben nem születnének olyan csodás fotók, amikkel tényleg elégedett lennél, akkor persze megértünk, de korántsem biztos, hogy igazad van. 

„Azt látom, hogy a hozzánk érkező édesanyák eleinte meg vannak szeppenve, és nem is igazán tudják, hogyan viselkedjenek a kamera előtt. Ez teljesen természetes, nyilván nem profi modellekről van szó. Próbálok arra figyelni, hogy kellően tudjam instruálni és közben lelkesíteni is őket, hogy előjöjjön belőlük az a magabiztosság, ami által még vonzóbbá válnak.

Gyönyörűnek látom őket. Látom mögöttük az útjukat kereső lányokat, akik voltak, a feleségeket, akikké lettek, a végtelen anyai gondoskodásukat, a küzdelmeiket, a bizonytalanságaikat, az örömeiket és mindazt az értéket, amit magukban hordoznak mint nők” – mondja Kinga.

„Jó látni, ahogy felszabadulnak egy pár órás fotózás során, és nemcsak mi látjuk csodálatosnak őket, de ők magukat is – igazán élvezik, hogy lecserélhetik a játszótérre való öltözéket pár, az egyéniségükhöz igazán illő szettre. Sokan mondták már nekünk a fotózások végén, hogy egy önbizalom-növelő tréninget is kaptak, és már ezért érdemes volt eljönniük” – teszi hozzá nevetve Léna.

Kinga szerint borzasztó fontos lenne, hogy az anyukák elhiggyék: attól, hogy időt fordítanak saját magukra, nem jut belőlük kevesebb a családjuknak. Hiszen önmagukból is többet tudnak adni, amikor feltöltődnek, és van miből adni. „Annyit mondok, hogy hajrá, csinálják végig! – bátorít mindenkit Léna. – Saját magamon látom, hogy milyen jót tett a változás. Mi pedig nagyon örülünk, ha másoknak is tudunk ebben segíteni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.