Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden.
Novák Katalin azt mondta: az egyhangúlag meghozott döntés garanciát teremt arra, hogy a nagyszülői gyedet igénybe vevők munkahelyi védelemben részesüljenek. Ez azt jelenti, hogy a gyermekgondozási díj folyósítása alatt fizetés nélküli szabadság jár nekik és felmondási védelem illeti meg őket.
- A nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult – dolgozó, az unoka születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosított – nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig.
- A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének 70 százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a 70 százaléka. Ez 2020-ban 225 288 forint lesz, tehát két gyermek esetén a juttatás akár a 450 ezer forintot is meghaladhatja.
- A nagyszülői gyedet a munkáltatónál kell igényelni, de a támogatás az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is jár. Ők Budapesten a fővárosi kormányhivatal XIII. kerületi hivatalában, más megyékben pedig a megyei kormányhivatal járási hivatalánál igényelhetik azt.
(MTI)