Felnőttek meséltek nekünk a gyerekkori karácsonyaikról, amit elvált szülők gyerekeként kellett átélniük. Van, aki látszólag jobban járt, de persze nem ez a jellemző.
Karácsonyi ajándék: válás
Zoli ötödikes volt, amikor az apja szenteste a halászléevés közepén letette a kanalat, és csendben, kimért hangon közölte, hogy eljött az idő a válásra. Először senki nem volt benne biztos, hogy jól értette-e, ugyanis látszólag boldogságban éltek egymással a szülők, és 20 perccel a leves előtt még egymást átkarolva álltak a karácsonyfa előtt. De az apja megerősítette, hogy mindent jól hallottak, itt az ideje, hogy elváljon.
„Anyám csak annyit tudott kérdezni, hogy »Te teljesen hülye vagy, baszd meg?!« Erre a nővérem sírva fakadt, de csak azért, mert soha nem hallottuk még anyut csúnyán beszélni. Apám azt válaszolta, hogy pont most jött meg az esze, majd felvette a kabátját, és elment. A legviccesebb az volt az egészben, hogy kifelé menet még felkapott egy szelet bejglit az asztalról, és benyomta a szájába.
A család többi tagja döbbeneten ült az asztalnál, és csendben befejezte a vacsorát.
Úgy volt, hogy utána társasjátékozunk majd, de éreztem, hogy ezt most nem kéne erőltetnem, viszont egyszerűen nem érdekelt annyira apám bunkósága, hogy ne akarjak játszani a versenyautó-pályámmal. Beültem a fa alá, megépítettem, és késő estig játszottam vele, miközben a nővérem és anyám a másik szobában pusmogott.”
Zoli legközelebb másfél évvel később látta az apját, akinek addigra komplett új családja volt már, feleséggel és kisbabával. Az apa úgy tett, mintha csak előző nap állt volna fel az asztaltól. Jópofáskodni próbált, ajándékokkal várta a gyerekeit, sőt még az is elhangzott a szájából, hogy mennyire megnőttek tegnap óta. A felesége zavartan ült, ő is kedves akart lenni, megpróbált beszélgetést kezdeményezni, és családi fotókat akart készíteni a három gyerekről. A nagyok nem voltak erre hajlandóak, mire az apjuk megsértődött, és megkérte őket, hogy ne folytassák azt a hadjáratot, amit a volt felesége indított ellene.
Ezután Zoli esküvőjén találkoztak, ahol a házasságkötő teremben a gratulációnál az apa a fia kezébe nyomott százezer forintot nászajándék gyanánt, de a vacsorára már nem ment el. „Még borítékba se tette bele. Úgy adta oda, ahogy én a mosógépszerelőt fizettem ki előző nap. Azóta se láttam, én se keresem őt, ő se engem, de karácsonykor mindig eszembe jut, hogy nem akarok semmilyen feszkót. Nekem nincsenek elvárásaim az ünneppel kapcsolatban, nem kell fa vagy ajándék se, csak szeressük egymást.”
Ne tegyük tönkre a gyerekek karácsonyát! (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)
„A szüleim jó szándékú idióták voltak”
Szilvia viszont pont azért nem szerette a karácsonyt gyerekként, mert túlzásnak gondolta, amit az elvált szülei műveltek vele. „A szüleim tudományosan váltak. Felkerestek egy pszichológust, és mindent úgy csináltak, ahogy ő javasolta, vagyis úgy, hogy nekem a legkevesebb változással járjon az egész. Csakhogy a szüleim jó szándékú idióták voltak. Évekig együtt karácsonyoztunk anyám pasijával és apám új feleségével, pedig nyilván mindenki utálta az egészet. Nem voltak rosszban, de ez azért túlzás volt.
Aztán következett a még rosszabb megoldás: karácsony mindenkinél, beleértve a nagyszülőket is.
Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy 24-én anyuékkal, másnap apuékkal, 26-án az egyik nagyszülőnél, majd másnap a másiknál kellett ugyanazokat a dalokat elénekelni az ugyanolyan fa alatt, és ugyanúgy örülni az ajándéknak. Na jó, azt azért bírtam, hogy ugyanazt a menüt kellett enni négy napig. De hogy négy teljes napig fehér nejlonharisnyában, ünneplőruhában és lakkcipőben kelljen mosolyogni, hát azt gyűlöltem! Hatodikos koromra cure-os lettem, amiből leginkább a külsőségek érdekeltek. Onnantól kezdve fekete pacaként, unott arccal ülök a karácsonyi fényképeken. A férjem minden évben előszedi ezeket a képeket, és könnyesre röhögjük magunkat rajtuk. Én voltam az igaz Grincs.”
Acsarkodás a karácsonyfa körül
Anna szülei kétéves korában váltak el, így ő tulajdonképpen nem is emlékszik olyan karácsonyra, amikor még együtt élt volna a család. A későbbi karácsonyok viszont mindig olyanok voltak számára, mint a pokol: a szülei gyűlölték egymást, és bár ennek év közben is hangot adtak, karácsonykor mindig extrán szabadult el az őrületük.
A hároméves kislányt az anyja mindig felkésztette arra, hogy az apjánál biztosan lesznek majd olyan nénik, akik csak apa pénzét akarják, és mindent megtesznek azért, hogy a kislánynak a lehető legkevesebb ajándék jusson majd a fa alatt.
„Gyakorló elmebetegek a szüleim, de csak anyámnak van róla papírja.
Amikor négyéves voltam, egy automata, de még filmes fényképezőgépet kaptam tőle karácsonyra, csak azért, hogy apámnál mindent lefotózhassak.
Le kellett fényképeznem a ruhásszekrényt, a hűtőt, apám papírjait, a vendégeket.”
Nem a legjobb időpont egy váláshoz (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)
Az apa pedig azzal szomorította el a kislányát, hogy folyamatosan az anyját szidta. Ócska embernek, prostituáltnak nevezte, és arra kérte a lányát, hogy mindennap mondja azt az anyjának, hogy az apjával szeretne élni. Később, amikor Anna kamasz lett, és összeveszett az anyjával, megpróbált az apjához költözni, de az határozottan visszautasította az ötletet. Azzal mentegetőzött, hogy a munkája miatt annyira rendszertelen életet él, ami már káros lenne a lányának.
Ebben a családban még a nagyszülők is kivették a részüket a mocskolódásból. A karácsonyi vacsorákon sose hagytak ki egyetlen lehetőséget sem, amivel a másikba rúghattak.
„Szinte minden mondatuk a másik gyalázásáról szólt. A másik nagyanyád nem süt ilyen finom kalácsot, igaz? A másik nagypapa ilyenkor már részeg, ugye? A legdurvább mégis az volt, amikor egyszer nem anyámmal töltöttem a szentestét, hanem apámmal és a nagyszüleimmel.
Vacsora közben egyszer csak azt vettük észre, hogy anyám a kertben bujkál, és néha beles az ablakon.
Még csak 12 éves voltam akkor, de annyira szégyelltem magam miatta, hogy majdnem elsüllyedtem. Persze apám is észrevette, úgyhogy kiment hozzá, és csúnyán összevesztek. Nagyanyám meg bent sápítozott, hogy mit gondolnak majd a szomszédok.”
Ezek a felnőttek már gyerekkorukban megfogadták, hogy ha nekik családjuk lesz, akkor sem teszik majd tönkre a gyerekük karácsonyát, ha összedől a világ. Érdemes lenne hallgatni rájuk, és tiszta fejjel átgondolni a karácsonyt. Ez az ünnep a gyerekekről szól, nekik kell boldognak lenniük, és nekünk felnőtteknek nincs jogunk elrontani az örömüket. Csak két és fél nap évente. Tegyük félre a saját problémáinkat, és figyeljük a gyerekünk érdekeit!