nlc.hu
Család
A nyugdíjhoz túl fiatal, dolgozni meg már nem veszik fel a 61 éves Évát

A nyugdíjhoz túl fiatal, dolgozni meg már nem veszik fel a 61 éves Évát

Éva nincs egyedül a problémájával.
Horváth Éva

A 61 éves Horváth Éva a múlt héten kapott utoljára segélyt, 22.800 forintot, januártól azonban már semmi sem jár neki. Az asszony nincs egyedül a problémájával. A nyugdíjhoz még túl fiatal, dolgozni azonban már nem veszik fel, általában még csak nem is válaszolnak a jelentkezéseire – hívta fel rá a figyelmet az RTL Klub Házon kívül című műsorának riportja.

A nő 24 éven át az egri Vármúzeumban dolgozott tárlatvezetőként. Idegenforgalmi végzettsége és német nyelvvizsgája is van, a mai napig sem tudja, miért nem hívták többé dolgozni az intézménybe. 55 évesen lett álláskereső, emellett édesapját ápolta annak haláláig, tartalékait is felélte. 2017-től közmunkát végzett, takarított nettó 54 ezer forintért, de ez is megszűnt.

Éva a Heves megyei Balaton településen él, családja nincs. Helyben esélye sincs munkát szerezni, így ha dolgozni akar, ingáznia kell, ám viszonylag sűrűbben csak Egerbe jár busz. 

Éva a segélyből él, illetve feleslegessé vált tárgyait próbálja pénzzé tenni, valamint falubelieknél takarít, és tyúkokat is tart, a tojásukból készült házi tésztát pedig eladja. Ez a pénz is kevés azonban.

Mindennap nézi az álláshirdetéseket, több helyen fenn van az önéletrajza, de három év óta senki sem kereste. Általában nem hívják be állásinterjúra, de előfordult olyan is, hogy egy munkaközvetítő cég kiközvetítette szállodai recepciós munkára, de onnan a kora miatt elküldték.

A statisztikák szerint Magyarországon novemberben mindegy negyedik álláskereső 55 évnél idősebb volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top