Természetesen a „megfogadom, hogy…” kezdetű mondatok legtöbbször hirtelen felindulásból kimondott komolytalan ígéretek, de akad, amit betartunk. Szülők meséltek nekünk arról, melyik fogadalmukat sikerült betartani, és melyiket nem a gyerekneveléssel kapcsolatban.
Bántalmazott gyerekkor után jó szülő
Marcinak egy nagy fogadalma volt az életben a gyerekneveléssel kapcsolatban, amit még 13 éves korában tett: hogy ő soha nem fogja megverni a saját gyerekét. „Apám mindenért megvert minket. Ráadásul a legtöbb verés teljesen igazságtalan volt. Sírva ígértük meg egymásnak a nővéremmel, hogy mi soha nem bántjuk majd a gyerekeinket. Aztán a nővéremnek megszülettek a lányai, és hamar szemtanúja lehettem annak, hogy nem sikerül betartania a fogadalmunkat. Nem verte őket mindennap, de néha elcsattant egy-egy pofon, és ezt teljesen természetesnek tekintette, sőt még azt is mondta, hogy majd én is meglátom, hogy bizonyos helyzetekben nincs más megoldás, egyszerűen szükséges. Akkor elhatároztam, hogy nekem inkább nem lesz gyerekem. Szerencsére ezt a fogadalmat nem tartottam be.”
Marci ikrei most 11 évesek, és a szüleiknek sikerült megtartaniuk a gyerekkori fogadalmukat. Nem volt könnyű dolguk, mert mindketten olyan családból jöttek, ahol a szülőknek nem volt más eszközük a konfliktusok kezelésére, mint a testi fenyítés, és ezek a minták komolyabban beléjük égtek, mint gondolták. Másfél évesek voltak az ikrek, amikor szakember segítségét kérték a gyerekneveléshez. Végül ez a gyerekpszichológus irányította őket terápiára, ami komoly segítség volt mindkettőjüknek saját maguk megismeréséhez és a szülői attitűdjük elfogadásához, megváltoztatásához is.
„Nem ez volt a célom – meséli Marci –, de végül apámnak is megbocsátottam. Elfogadtam, hogy nem volt más eszköze, nem tehetett róla, és a maga módján szeretett. Ebben azért az is nagy segítségemre volt, hogy láttam, hogy az unokáit soha nem bántaná. Megváltozott, mire megöregedett. Sokan szégyellik azt, hogy bántalmazott gyerekek voltak, de nekem segít betartani a fogadalmamat az, hogy mindenkinek elmesélem a történetem, és azt is, hogy mennyit kellett azon dolgoznom, hogy én más szülő lehessek. És nem arra kell itt gondolni, hogy nadrágszíjjal akartam megütni a gyerekeimet, apám sem tett velünk ilyet. De nem ütök a gyerek kezére, ha összetör egy poharat, vagy összefirkálja a falat. Mi ezekért kaptunk otthon. A legtöbb olyan dolgon, amitől más szülők felkapják a vizet, én már nem is idegeskedem. Megdolgoztam ezért az érzésért.”
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
Nagyon nehéz kamaszkorból tündérmese
Adrienn úgy érezte magát a fia kamaszkorában, mintha egy fogadkozógép lenne. Hetente többször sikerült magát olyan felfokozott érzelmi állapotba hoznia, hogy mielőtt lefeküdt, szinte imaszerűen elmondta, hogy mi mindent fogad meg másnapra, vagy a gyerekkel, vagy önmagával kapcsolatban. „Volt két borzalmas évünk. Vannak könnyebb, és vannak nehezebb kamaszok, hát az én fiam olyan volt, mintha tíz nagyon nehéz tini lakott volna benne egyszerre. Úgy éreztem, hogy egyszer egészen biztosan agyvérzést kapok majd miatta, szinte a rosszullét határáig ki tudott borítani, pedig nem vagyok hisztis.
Még a háziorvosomhoz is elmentem egyszer, hogy írjon fel nekem nyugtatókat, mert alig aludtam a folyamatos balhék miatt.
Az orvos szerint viszont nem nyugtatókkal kellett volna megoldanom a problémáimat, úgyhogy hazafelé megfogadtam, hogy másnaptól kevesebbet leszek otthon. Ma már csak nevetek ezen, de ennek köszönhetem a férjem és a munkám is, akkoriban ugyanis egyedül neveltem a gyerekem, és untam a régi munkámat.”
Az anya kivett egy nap szabadságot, hogy napközben egyedül lehessen otthon, és végiggondolja, min kellene változtatnia az ép esze megőrzése érdekében. Az, hogy nyugodt marad majd, amikor a fia provokálja, vagy amikor a harmadik egyesét hozza fizikából, addig sem működött, ezért ezt megpróbálta elengedni – helyette arra jutott, hogy ha napi másfél órával kevesebbet lenne otthon, az pont elég lenne arra, hogy ne 200-as vérnyomással, ajtót csapkodva feküdjön le aludni. Először jógabérletet vett, de a jóga nem az ő sportja volt, egyetlenegyszer sem sikerült befelé figyelnie a négy hét alatt, sőt inkább eszébe jutottak a problémái. Az egyik ilyen ellazulásnak álcázott gondolatzakatolás közben jutott eszébe, hogy vagy festenie kellene megtanulni, vagy elkezdhetne súlyzókkal edzeni. Az utóbbit választotta, mert olcsóbbnak tűnt.
„Úgy éreztem, azzal tudok jobb anyává válni, ha kevesebbet vagyok együtt a gyerekemmel. Borzasztóan hangzott, de igaz volt. A bökkenő csak az volt, hogy én négykor értem haza a munkából, pont akkor, amikor a gyerekem is, és négytől este tízig egymást gyötörtük. Mivel ő nem akart sehova menni, kénytelen voltam én lelépni. Kicsit izgultam, amikor először mentem le az edzőterembe, hogy minden tele lesz fiatalokkal és gyúrós férfiakkal, de hát valamivel muszáj volt elütnöm az időmet, hiszen addigra le is írtam magamnak, hogy megfogadom, hogy hat óra előtt nem megyek haza hétköznaponként.”
Az edzőteremben érdekes módon inkább negyvenesek próbálták karbantartani a megszaporodott kilóikat, nem szép fiatalok, és csak egyetlen kigyúrt férfi dolgozott, ő volt a tulajdonos. Segített Adriennek beállítani a gépeket, megmutatta, melyik gyakorlatot hogyan érdemes csinálni, hogy ne legyen belőle sérülés, és minden alkalommal egyre többet beszélgettek. Három hónappal később volt az első randijuk, moziba mentek. „Valahogy minden olyan jól sült el. Nekem való volt ez a sport, pedig előtte soha nem próbáltam. Egyre csinosabb lettem, végül a szerelem is megtalált.
Közben a fiam is kimászott a kamaszkor legmélyebb gödréből, elkezdett barátkozni az osztálytársaival, és hangnemet váltott velem.
Újra jó volt hazamenni edzés után. Az már csak hab volt a tortán, hogy az egyik szintén negyvenes edzőtársam munkát ajánlott maga mellett egy magánrendelőben, sokkal jobb fizetésért, mint amennyit addig kerestem. Az első bérletem egyéves évfordulóján pedig megkérték a kezem. Ez hét éve történt. Azóta nem merek fogadkozni, mert ekkora szerencséje csak egyszer lehet az embernek az életében!”
Betarthatatlan fogadalmak
Rékának viszont nem volt szerencséje a fogadalmakkal, olyannyira nem, hogy csak egyetlen egyet sikerült betartania, méghozzá azt, hogy soha többet nem fogad meg semmit. Ezt is csak három éve tette, de bízik benne, hogy lesz akaratereje, és nem hagyja el többet a száját megfogadom kezdetű mondat. „Kiüresítettem a fogadalom szót. Az esküvőmmel kezdődött, ahol örök hűséget fogadtunk egymásnak a férjemmel, aztán három évvel később már mindketten mással éltünk. De volt egy kis füzetem is, akkor vettem, amikor teherbe estem a kislányommal. Még címe is van: Fogadalmaim. Na, abba írtam az álmaim, amiből szó szerint semmit nem sikerült betartanom.”
Képünk illusztráció (Fotó: iStock)
Réka első, gyerekkel kapcsolatos fogadalma az volt, hogy a kislánya csak hároméves korában néz először tévét. A semmiből fél, majd egy óra lett a kislány kétéves korára, ő pedig azzal vigasztalta magát, hogy mások ennek a többszörösét engedik képernyőt bámulni a gyerekeket. De nem sikerült betartani a gyorséttermet hat évig tiltó fogadalmat sem, amikor egy félnapos bevásárlás után jó ötletnek tűnt a sült krumpli, szintén kétévesen. Ugyanígy bukott meg a gyerek alvásidejében elvégzett napi húsz perc torna és a lefekvés után elolvasott ötven oldal is. „Muszáj lett volna mozognom, de legtöbbször valamiféle szociális életet éltem inkább a telefonomon torna helyett, az esti olvasás pedig gyorsan alvássá változott. Eleinte legalább kézbe vettem a könyvemet, de később már azt sem.”
Nem sikerült mindennap főzni, se legalább egyszer zöldséget enni, mint ahogy a heti két vega nap is megbukott. Egyvalami maradt állandó, a listák a fogadalmakról. Amikor az anyuka észrevette, hogy szinte kéthetente írja le, hogy soha többet nem kiabál a kislányával, nagyon elszomorodott. „Nem is kiabáltam sokat, legalábbis nem emlékeztem így magamra. A fogadalmak viszont mást mutattak. Miért írtam volna le, ha egyszer nem történt meg?!
Annyira szégyelltem magam ezért, hogy elhatároztam, ezentúl soha semmit nem fogadok meg, de igyekszem normális keretek között tartani az életem.
Amióta nem nyomasztom magam betarthatatlan elvárásokkal, sokkal jobban megy a kimondatlan fogadalmak betartása is. Szinte soha nem kell felemelnem a hangomat a gyerekkel, mindennap főzök, és még akkor sincs lelkiismeret-furdalásom, ha hetente ötször eszünk spagettit, mert pont úgy jön ki a lépés.”
A fenti példákból látható, hogy a fogadalom nem feltétlenül rossz dolog, de nem szabad túlzásba vinni, mert akkor már saját magunknak sem ér majd többet egy egyszerű szófordulatnál. És szükséges egy jó nagy adag rugalmasság is, hogy ha esetleg mégsem sikerül betartani, akkor se essünk kétségbe…
