Család

Váratlan meglepetés: tévedésből férfit vett el feleségül

A „töke van a menyasszonynak” klasszikus esete...

Lényegében sokkot kapott az az ugandai imám, aki alig két hétig élvezhette csak a boldog, gondtalan házaséletet, mielőtt minden a feje tetejére állt volna. Nem sokkal a ceremónia után ugyanis kiderült, hogy a nő, akit elvett, valójában férfi, a legelképesztőbb pedig, hogy ő ebből mindaddig semmit sem vett észre – írta meg a fura történetet a 24.hu.

Fotó: Unsplash

Mohammed Mutumba és „felesége” hagyományos nikah ceremónia keretében kelt egybe. A titokra azért sem derülhetett fény, mert a házasságkötés előtt nem kerülhetett sor szexuális együttlétre, utána pedig a feleség menstruációjára hivatkozva visszautasította a férfi közeledését. 

A csalást végül a szomszéd fedte fel, ugyanis az ara kleptomániás is lehet: átugrott a falon és betört a szomszédba, hogy elvigye többek között a tévéjüket és pár ruhadarabot. A feleség mozgása és ereje keltette fel a gyanút: a betörést jelentették a rendőrségen, egy női börtönőr pedig megmotozta a hitvest. Ekkor derült ki, hogy ruhával tömte ki melltartóját és férfi nem szerve van.  

„Egy nőt kerestem, akit feleségül vehetek. Aztán találkoztam egy hidzsábot viselő gyönyörű nővel, megkértem a kezét, és ő igent mondott. Azt mondta, addig nem szexelhetünk, amíg el nem veszem hivatalosan, és át nem adom a szüleinek a jegyajándékot” – mondta szűkszavúan az összetört férfi, aki csak a pénzéért kellett a csalónak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top