Család

Újabb elképesztően veszélyes kihívás terjed a neten

A TikTok a lángokkal és szikrákkal járó akció forrása, ön- és közveszélyes mutatványra biztatja a tiniket. Az ügyben már a tűzoltóknak is közbe kellett lépniük.

Az amerikai tűzoltók nemrég tájékoztató kampányt indítottak, elsősorban a tizenéves gyerekek körében, akiket újabban a TikTok netes videós alkalmazáson keresztül komoly veszély fenyeget. A szakértők szerint ezzel nemcsak magukat sodorhatják komoly veszélybe, hanem másokat is. A rizikós kihívás lényege, hogy fognak egy mobiltöltőt, amit bedugnak a konnektorba, majd egy pillanatra hozzáérintenek egy pénzérmét a kettő csatlakozásához. Aztán azon szórakoznak, ahogy a mozdulat lángokat és szikrákat vet.

Mondani sem kell, a kihívás azon túl, hogy nagy eséllyel tüzet okozhat, a konnektort és az elektromos hálózatot, a vezetékeket is tönkre tudja tenni, arról nem is beszélve, hogy potenciálisan fennáll az égési sérülések és az áramütés veszélye.

Most erre figyelmeztetik többek között a massachusettsi tűzoltók a szülőket, hogy amennyire tudnak, figyeljenek oda, és ne hagyják, hogy gyermekeik az említett kihívás keretein belül szó szerint játsszanak a tűzzel. A szakemberek hozzátették, eddig két olyan esetben is riasztották őket, amelyről utólag kiderült, hogy a népszerű TikTok-os kihívás okozta a problémát.

Ha a felnőttek például azt látják, hogy eddig nem látható elszenesedés mutatkozik a dugaljakon, azonnal beszélgessenek el kamasz gyerekeikkel. Amennyiben kisebb gyerekek vannak a házban, mindenképpen lássák el a dugókat a kellő érintésvédelemmel.

(Via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése