Diana Park kilenc évvel ezelőtt tudta meg, hogy a férjének szeretője van, megcsalta egy kolléganőjével. A gyerekei akkor négy-, öt- és hétévesek voltak. Az anya úgy döntött, nem mondja meg a gyerekeknek, hogy az apjuk hűtlensége miatt válnak el a szülők, elmagyarázta, miért jobb szerinte ez a kegyes hazugság.
„Nem dobtam ki azonnal a férjemet, amikor kiderült, hogy megcsal. Egyrészt a gyerekek miatt meg akartam menteni a házasságunkat, másrészt pedig voltak azért szép időszakai a kapcsolatunknak, nem akartam kikukázni az egészet. Hat évig még próbáltunk életet lehelni a házasságba, de végül feladtuk, és elváltunk.
Bevallom, nagyon csábító volt a gondolat, hogy elhíreszteljem róla, hogy megcsalt, és ezzel tette tönkre az életünket. Néha még most is megfordul a fejemben. Akkor a legnehezebb visszatartani az igazságot, amikor a gyerekek közlik egy vita hevében, hogy jobban szeretik az apjukat, vagy amikor megkérdezik, miért voltam vele undok, és engem okolnak a válásért. Ilyenkor olyan jó lenne elmondani nekik, hogy az apjuk hibája, ő tette ezt velünk. De aztán mindig arra jutok, hogy nem kell róla tudniuk.
Nem kell tudniuk, hogy amikor a családi piknikre indultunk, és apa nem jött el, az azért volt, mert a szeretőjével hempergett. Nem kell tudniuk, hogy a családi autónkban bonyolították le a légyottokat, ami apa szerint borzasztó stresszes volt. Meg ne sajnáljam. Nem kell tudniuk azt sem, hogy amikor bevallotta, hogy megcsalt, szó nélkül elaludt a kanapén, míg én egész éjjel ébren voltam és azon gyötrődtem, hogy mi lesz az életemmel.
Soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a házasságom alatt el akart volna csábítani egy másik férfi, de mindig azt gondoltam magamról, hogy nem lennék képes a hűtlenségre. Nem bírnék átlépni a férjemen és a három gyerekünkön ilyen könnyedén.
Egy részem úgy érzi, hogy a gyerekeit is megcsalta, nem csak engem. Mégis megvédem és hazudok, inkább magammal viszem a sírba a titkunkat. Nem a férjemért, hanem a gyerekeimért.
A gyerekek imádják az apjukat. Jó apa és jó ember, már megfizetett azért, hogy felrúgta a házasságunkat. Megtanította a gyerekeket biciklizni és síelni, hiányzik nekik, amikor nincs velük, és tudom, hogy bármit megtenne értük. A gyerekeknek jobb az, ha megmarad a szemükben jó apának, és nem rombolom le bennünk a bizalmat iránta a megcsalás történetével. Nem értenék úgysem, haragudnának rá vagy rám, összezavarnám vele őket.
A szakításunk és a megcsalás csak rám és az exférjemre tartozik. A házasságunk problémáihoz nincs közük a gyerekeinknek. A hűtlensége szörnyű árulás volt, de továbbléptem, és most már úgy gondolom, mindketten megérdemeljük a boldogságot. Ezért hazudok, és úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Mert ez nem a gyerekeim terhe, hanem az enyém.”