A szülők többsége szorong a jövő miatt. Aggódik, hogy mi lesz a gyerekével pár év vagy évtized múlva. Valóban átveszik-e a gépek a munkánkat, és ha igen, akkor miből fog a gyerek megélni? Jó lenne valahogy előremenekülni, és olyan tudást szerezni, amivel harminc év múlva is boldogulni lehet. Csakhogy senki sem tudja, hogy mi legyen az. Egyvalamiben mégis megegyeznek a jövőkutatók, méghozzá abban, hogy ha képesek leszünk folyamatosan új dolgokat tanulni és alkalmazni, illetve kreatívak leszünk, akkor a szerencsésebbek közé fogunk tartozni. Úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, ha ösztönözzük a gyerekünket a kreativitásra.
A rajzolást tanulni is lehet, de a művészet szívből jön (Fotó: Pexels)
Azt leszögezhetjük, hogy az oktatási rendszer ellenünk és a gyerekünk ellen dolgozik, ha kreativitásról van szó. Ez egy olyan tulajdonság, amiért mi, szülők tehetünk a legtöbbet. Tudják ezt például a tehetősebb kínai családok is, akik sokszor azért is küldik egy-egy tanévre Európába vagy az Egyesült Államokba a gyerekeiket, hogy ott a nyelven kívül európai gondolkodás és életmódot, illetve kreativitást tanuljanak.
A legtöbbet azzal segítünk, ha hagyjuk kibontakozni
Sok szülő íratja be a gyerekét zenét tanulni, vagy valamilyen kézműves foglalkozásra, és ez jó. Mindkét tevékenység megmozgat olyan agyterületeket is, amik más készségeket is erősítenek. A zenetanulás például jó hatással van a matematikai készségekre is, úgyhogy mindenképp megéri foglalkozni vele. Igen ám, de a legtöbb esetben ezeken a foglalkozásokon nem adnak elegendő szabad teret a gyerekeknek a kreativitásuk megéléséhez. Tehetséges az a gyerek, aki szépen megtanul hegedűn játszani, de nem biztos, hogy annyira kreatív, hogy saját darabokat írjon. Ugyanez igaz a kézműves foglalkozásokra is. Csodálatos művek kerülnek ki a foglalkozásokról, de a legtöbbjük irányított alkotás.
Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a legkreatívabb gyerekek egy idő után megtanulnak csendben maradni, és eltitkolják a saját kreativitásukat a tanáraik elől, egyszerűen azért, mert nem azt várják el tőlük.
A tehetséges gyerekek töredéke válik csak forradalmian kreatív felnőtt alkotóvá. A legtöbb nagyszerű gyerekből soha nem lesz világot megmozgató feltaláló. Rendkívüli képességeiket úgy használják csak, hogy kimagasló teljesítményt nyújtanak a munkájukban anélkül, hogy forradalmasítanák azt, annak ellenére, hogy ehhez minden tehetségük meglenne. Orvosokká válnak, akik lelkiismeretesen gyógyítják a betegeiket anélkül, hogy felfedeznének valami új eljárást.
Ez természetesen nem baj, hiszen nem lehetünk mind Thomas Edisonok, de sokkal többen élik le az életüket anélkül, hogy a kreativitásukat valaha kihasználhatták volna, mint ahányan azok vannak, akik képesek az egész életüket folyamatos alkotásban, megújulásban megélni.
Mi lett volna Edisonnal, ha iskolába kényszerítik? (Fotó: Pexels)
Thomas Edison nem mindennapi gyerekkora
Skarlátbetegsége miatt csak kétéves késéssel kezdte meg az iskolát, ez az idő pedig nagyon sokat számított, ugyanis addig is kreatív, önálló játékkal tölthette a napjait. A feltűnően nagyfejű gyereket a tanítója nem szerette, ezért a szakfelügyelővel értelmi fogyatékosnak minősítette, így a tanítása teljesen édesanyjára maradt, aki imádta a fiát, és nemcsak hagyta kibontakozni, de támogatta is őt ebben. Megtanította neki, amit muszáj volt tudnia, de engedte, hogy azzal is sokat foglalkozzon, ami igazán érdekelte. Így került Edison kezébe Richard Green Természeti és kísérleti filozófia című könyve. Ebben számos, házilag elkészíthető kísérlet leírását is megtalálta, amiket sorra ki is próbálhatott. Saját kémiai laboratóriumot rendezett be, és az összes zsebpénzét felszerelésre költötte. Később, mindössze tizenkét évesen Fresenius német kémikus Analitikai kémiáját tanulmányozta, de ekkor már önálló keresettel rendelkezett, aminek felét haza is adta édesanyjának. Kreativitása nemcsak a feltalálásban, hanem az üzleti életben is nagy segítségére volt, ügyesen használta ki például a polgárháborús idők híréhségét: 1862-ben, mindössze tizenöt évesen megvett egy kisebb kiselejtezett nyomdát és hírlapot nyomtatott. A The Weekly Herald című lapját heti 400 példányban adta el. Innen már szinte egyenes út vezetett a világhírig.
Bízzunk a gyerekünkben, és bátorítsuk!
A szülők többsége arra buzdítja gyerekeit, hogy törekedjenek jó jegyeket kapni, és legyenek úgy sikeresek, ahogy azt a tanáraik várják tőlük. Ha viszont kreatív gyereket szeretnénk nevelni, akkor inkább arra bátorítsuk őket, hogy találják meg „a munka örömét”. Engedjük nekik, hogy azzal foglalkozzanak, ami igazán boldoggá teszi őket.
Vajon mi motivál egyeseket arra, hogy képesek legyenek például hangszeren gyakorolni több ezer órán keresztül anélkül, hogy a szüleik nyomasztanák őket? A szenvedély! És ez a szenvedély csak akkor alakul ki, ha a szülők egy lépést hátrébb lépnek, és engedik kibontakozni a gyereküket. Talán ez a legnehezebb az egészben.
A zenélés fejleszti a matematikai készségeket (Fotó: Pexels)
Nemcsak Nobel-díjas tudós, hanem bűvész, zenész vagy író is lehet
A Nobel-díjas tudósok például gyakran nyilatkozzák azt, hogy nem tartják magukat zseninek még a szakterületükön sem, sőt rengeteg dolog érdekli őket a díjazott területen kívül is. Vagyis igencsak kreatívak. A Nobel-díjasok között sokan amatőr színészek, táncosok vagy bűvészek, de sokuk ír verset, színdarabot vagy regényt. Nagy részük játszik valamilyen hangszeren, és sokan komponálnak közülük saját darabokat is.
Einstein maga is zenész volt, és soha nem hagyta ki a lehetőséget, hogy kamarazenét játsszon. Kedvelte Mozartot, és ha partnereket talált hozzá, megszervezte az örömzenélés lehetőségét. Hegedűtanára és barátja, Shinichi Suzuki szerint egyszer ezt mondta a relativitás elméletéről:
A speciális relativitáselmélet felfedezése intuícióval jött, és a zene volt az intuíció mögött meghúzódó hajtóerő. A felfedezésem a zenei érzékelés eredménye.
Einsteint édesanyja ötéves korában kezdte hegedűtanárhoz járatni, de a zene iránti igazi szeretete csak tinédzserként lett teljes, pont azután, miután abbahagyta az órákat, és önállóan, örömből játszhatott Mozartot. „A szeretet jobb tanár, mint a kötelességérzet” – mondta.
Sajnos nem taníthatjuk meg a gyerekeinknek azt, hogy mi is a kreativitás. De engedhetjük nekik, hogy örömmel csinálják azt, amit szeretnének, és támogathatjuk őket a siker elérésében, illetve megélésében. Ha azt szeretnénk, hogy gyerekeink eredeti ötletekkel tegyék jobbá a világot, akkor engedjük nekik, hogy szenvedélyesen alkothassanak!
