nlc.hu
Család

Iskolások alkotásai segítenek feldolgozni a járványhelyzet szorongásait

Iskolások mutatták meg, hogyan élték meg a járványhelyzetet

Több mint 150 alkotás érkezett az Epson országos kreatív versenyére.

Az izoláció okozta unalom, monotonitás, a barátok hiánya – erről szól az Epson alkotói pályázatára beérkezett rajzok és videók többsége, melyekben iskolás gyerekek mutatták be, hogyan élték meg a járványhelyzetet és a digitális oktatást. A korlenyomatot képező alkotásokból kiderül, hogy sokak számára az iskola lett a legkívánatosabb hely a Földön, de azért megjelenik a családi együttlétből és nagyobb szabadságból fakadó öröm is.

Az UNICEF globális felmérése szerint a járványhelyzet külső körülményei a szorongások, félelmek felerősödésének kedveztek, ami negatív hatással volt a gyermekek általános pszichés állapotára és viselkedésére is. Azt, hogy a jelenlegi helyzettel kapcsolatban mit éreznek, sokszor még a felnőtteknek is nehéz megfogalmazniuk, nemhogy a gyerekeknek. Ezért az Epson kreatív pályázatot hirdetett számukra, hogy szabadon kifejezhessék, mit szeretnek legjobban a távoktatásban vagy mit hiányolnak leginkább a mindennapokból.

Az Epson felhívására összesen 155 pályamű érkezett az ország minden részéről. Az osztályközösségek által készített offline és digitális alkotások változatos élményekről számolnak be, de egy dolog közös bennük: a járványhelyzetben mindenki számára a feje tetejére állt a világ.

„A gyerekek alapvetően rugalmasak, de a biztonságérzetükhöz arra van szükség, hogy az őket körülvevő felnőtteket stabilnak érezzék és az életkoruknak megfelelő magyarázatokat, kereteket és feladatokat kapjanak tőlük – mondta Tomsits Tímea pszichológus, a zsűri egyik tagja. – Ebben a váratlanul jött és soha nem volt válsághelyzetben azonban gyakran olyan tudatos hozzáállást és fegyelmezettséget vártunk el tőlük, amit nekünk felnőtteknek is nehezünkre esett megvalósítani.”

Iskolások kreatív alkotásai mutatják meg, hogyan élték meg a járványt

A Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola harmadik osztályos tanulóinak egyik alkotása (Forrás: EPSON)

A legnagyobb terhelést a 12-18 évesek élték meg

Azt, hogy a fiatalok hogyan élték meg az elmúlt időszakot, nagyban befolyásolta az életkoruk, valamint a szülők és pedagógusok támogatása. Az alsó tagozatosok alkotásaiban erősebben köszön vissza az elveszettség érzése, hiszen a tanuláshoz nekik van a legnagyobb szükségük segítségre. A felső tagozatosoknál nagyobb hangsúlyt kapott az elszigeteltség, a mozgástér beszűkülése, a társak hiánya és annak érzése, hogy valamiből kimaradnak. A legnagyobb terhet talán a 12-18 évesekre rótta a helyzet:

„Míg a kisebbek biztonságos kereteket igényelnek, a kamaszok épp ezeket feszegetnék, és ehhez szükségük van kortársaik közelségére. A legtöbb hiány a hatodikosnál idősebbek rajzaiban jelenik meg, a középiskolások pályamunkáiban pedig már kifejezetten az elszakítottság, összezavarodottság dominál – tette hozzá a szakértő. – A nehézségek mellett ellenpontként sok alkotásban megjelenik a családi együttlétből, a nagyobb fokú szabadságból és a több énidőből fakadó öröm is.”

„A szülők és a pedagógusok támogatásával a gyerekek sokkal rugalmasabban és sikeresebben alkalmazkodhatnak egy megváltozott helyzethez – mondta Stáhly Kata, A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársa és a zsűri másik tagja. – Akinek elég figyelmet tudtak otthon szentelni, átlátható és változatos volt a napirendje, valószínűleg jól viselte ezt az időszakot is. Bár a közös alkotás nem pótolhatta a személyes találkozásokat, de talán egy kicsit mégis enyhíteni tudta az elszigeteltség okozta szorongást.”

A diákok három korosztályban versenyezhettek, a pályázatok elkészítéséhez pedig bármilyen offline vagy digitális technikát szabadon alkalmazhattak. Az alsó tagozatosok kategóriáját a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola harmadik osztályos tanulói nyerték, akik az online térben megélt élményeiket leporelló rajzokon ábrázolták. Az aprólékosan kidolgozott képeken megjelennek ugyan a hiányok, de jó megküzdési mechanizmusok kapcsolódnak hozzájuk, és erős osztályközösségről árulkodnak. A felső tagozatos kategóriában az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola nyolcadikosainak humoros videója győzött, melyben különböző digitális-diák karaktereket mutattak be.

A kudarcba fulladt tanóra jó példája annak, hogy amíg az ember képes magából viccet csinálni, addig van tartaléka meghaladni a nehézségeket. A középiskolások között a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tizedik osztályos tanulói vitték el a fődíjat, akik érzékenyen ábrázolták a távoktatás monotóniáját és feszültségét. Kisfilmjükben megreked az idő és ugyanazok a napok ismétlődnek a végtelenségig.

Mindhárom kategória győztes csapata 200 000 forint értékű osztálykirándulási támogatást és Epson projektort vagy nyomtatót nyert. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotások pedig ősszel egy különleges kiállítás keretében is megtekinthetők lesznek.

„Az Epsonnál hiszünk a modern eszközökkel támogatott, élményszerű oktatásban, az eszközök mellett azonban szeretnénk felhívni a figyelmet az oktatás résztvevőit érő emocionális és szociális hatásokra is – mondta Drienyovszki Anna, az Epson Magyarország marketing és PR menedzsere. – Pályázatunk sikere megmutatta, hogy mekkora szükség van a kreatív energiák felszabadítására, ezért azt javasoljuk a szülőknek, pedagógusoknak, hogy továbbra is bátorítsák alkotásra a gyerekeket.”

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top