Család

Kedves István, néha többet ér a csend – Üzenet Orosz Bernadett volt párjának

Interjút adott a Borsnak a brutálisan összevert Orosz Bernadett támadója, K. István. Bár ne tette volna!

A hatgyerekes Orosz Bernadettet volt barátja, egy nyugalmazott katonatiszt szinte felismerhetetlenségig verte egy rendezvény után. A nő annak köszönhette az életét, hogy a férfi ismerősei meghallották, mi történik, és a recepcióssal együtt a segítségére siettek. Bernadett tavaly novemberben képeket osztott meg a saját arcáról, hogy a nyilvánosság erejével védekezzen a férfi ellen, akit a rendőrség szabadon engedett. A férfi később ötmillió forintra perelte a nőt, amiért megírta a történetét a közösségi médiában. A férfit elbocsátották a munkahelyéről, ő és gyerekei is halálos fenyegetéseket kaptak. Olvasd el Orosz Bernadett ügyéről az összes eddigi cikkünket.

Részletek a Bors cikkéből

…Annak ellenére, hogy Bernadett többször beszámolt nekem kalandjairól más férfiakkal, én már-már eszelősen szerettem, és mindig megbocsátottam.

 „…Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam. Ha így van, azt nagyon sajnálom, és természetesen vállalom érte a felelősséget…

…az orvosi szakvéleményből szerencsére egyértelműen kiderült, hogy szó sincs arról, hogy Bernadett életére törtem volna, és kiderült az is, hogy a sérülései nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a nyilvánosságra hozott képeken tűnnek…

…Azt gondolom, hogy nem helyes az, amit Bernadett a sajtóban csinált…

…A benyújtott személyiségi jogi per szimbolikus jelentőségű, mivel Bernadett pontosan ezt az összeget követelte tőlem, én pedig szerettem volna jelezni, hogy ennek az ügynek a lezárásának nem a sajtón keresztül üzengetés és az emberek hergelése a megoldása. Nagyon sajnálom ezt a helyzetet, amibe Bernadett került, de szeretném elmondani, hogy én mindent elvesztettem, ami fontos volt számomra: Bernadettet, a gyerekeimet és a munkámat…

Kedves Uram!

Vannak helyzetek, amikor jobb csendben maradni. Természetesen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de ugye, ha magában van, és mélyen elgondolkodik a történteken, ön is úgy gondolja, hogy egyetlen embernek sincs joga így tönkretenni egy nőt. Még akkor sem, ha tombol az áldozathibáztatás az országban. Értem én, hogy „nem emlékszik”, így feltételes módban kér bocsánatot. Aztán azonnal áldozatként mutatja be magát, akinek joga van pert indítani, egy felismerhetetlenre vert nő ellen. Bernadett nem magától került ebbe a helyzetbe. Bernadettet brutálisan összeverték, még akkor is, ha ön szerint kicsit sem minősülnek olyan súlyosnak a sérülései. Azt mondja, egykori párja „hergeli az embereket”. Tudja, vannak olyan élethelyzetek, amikor nem marad más fegyver egy nő kezében, hogy megvédje önmagát, mint a nyilvánosság. Majd a bíróságon kiderül, ki tette ezt, addig is az ön veszteségeire reagálva engedje meg, hogy ide tegyek egy fotót, egy bántalmazott nőről. Ezek pedig „csak” a testi sebek, higgye el, neki is vannak veszteségei, és lelki sérülései.  

Orosz Bernadett arcán még látszanak a bántalmazás nyomai

Ajánljuk a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top