Család

Méh nélkül született, egészséges babát szült

Egy klinikai kísérletben kapott méhet a fiatal nő.

Az amerikai Madison Gibbs úgynevezett Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser-szindrómával (MRKH) született. A rendellenesség, mely a méh és a hüvely fejletlenségét vagy teljes hiányát okozza, ötezer nőből egynél fordul elő.

A lánynak tinédzserként nem jött meg a menstruációja, ekkor derült ki, hogy ebben a betegségben szenved. A diagnózis lesújtotta, hiszen mindig is szeretett volna családot. A párja, Mitchell volt az egyetlen, akinek beszélt az állapotáról, a férfi azonban így is kitartott mellette. 2018-ban összeházasodtak, és elkezdték keresni a módját, hogyan alapíthatnának családot. Leginkább az örökbefogadáson vagy a béranyán gondolkodtak, ám felmerült egy másik lehetőség is. A Baylor Egyetemi Kórház ugyanis méhátültetéssel kapcsolatos klinikai kísérlethez toborzott épp nőket.

újszülött baba

(Illusztráció: Getty Images)

Mivel Madison számára ez volt az egyetlen esély, hogy saját gyermeket szülhessen, azonnal jelentkezett. Számos orvosi vizsgálaton esett át, majd be is került a programba. A transzplantációra 2018 októberében került sor, négy hónappal később pedig a fiatal nő teherbe esett.

2019 októberében, egy évvel az átültetés után világra hozta egészséges kisfiát, Lincolnt. 

A Baylor kísérletében méhet kapott nők közül egyébként már hatan szültek, ami kiugróan magas szám ahhoz viszonyítva, hogy a világon összesen eddig 25 gyerek született méhátültetett anyától.

A 22 éves Madison és férje nagyon boldogok, és szeretnének második babát is.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top