Igen, hipochonder vagyok egy kicsit. Igen, napjában nyolcvanhétszer is mosok kezet, ha arról van szó, és nem köhögök magam elé, de…
Épp nézem a tévében a sportadókat és látom, hogy a mérkőzések előtt már nincs kézfogás a bíróval, meg a csapatok egymást sem üdvözlik pacsival, mint régebben. Aztán kifut a pályára két kézilabdacsapat, és olyan gyönyörűen huzigálják-markolásszák egymást meccs alatt a csapatok, hogy öröm nézni. A másik csatornán épp szőnyegre lép két birkózó. Kezet nem fognak, de egymás fülét morzsolásszák percekkel később, és egymás képébe szuszogva fekszenek egymás hegyén hátán. Paradoxon? Nem kicsit az. Egyszerűen lemaradok a gondolkodásban ott, hogy ha a kézfogás veszélyforrás, egy testi kontaktusban bővelkedő sportesemény miért nem az?
Budapest, 2020. február 5.
Budapest Airport és a hatóságok által életbe léptetett fokozott egészségügyi ellenőrzéshez társuló fertőtlenítés bemutatója a Liszt Ferenc repülőtéren 2020. február 5-én. A repülőtéren eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el a koronavírus-járvány miatt, akik közvetlen járattal érkeztek Kínából Budapestre.
MTI/Balogh Zoltán
A munkahelyemen, ahol dolgozom, megérkezett a napokban a vezérigazgatói rendkívüli utasítás. Minden olyan rendezvényt, oktatást, értekezletet beszüntetnek, ahol 30 főnél többen lehetnek. Egy kisebb, területi értekezleten maximum 15 fő tartózkodhat egy irodahelyiségben és a helyi főnökök feladata ezt ellenőrizni, számolni. Az irodaház gócpontjába kézfertőtlenítő berendezés került, míg ügyfelet csak úgy és akkor fogad még az ügyfélszolgálat is, ha őt előzőleg leinformálták, járt-e például Olaszországban. Nem ajánlatos a munkatársaknak társasági rendezvényekre, színházi előadásokra, moziba mászkálniuk, ha mégis megteszik, arról is be kell számolniuk.
Mindeközben nyilvánvaló, hogy az ember zárt közegben van bármelyik szupermarketben, étteremben, kifőzdében és bár ma már akkor is kezet fertőtlenítünk, ha éjjel felébredünk álmunkból, a nyilvános helyeken képtelenség minden létező élethelyzetben kézfertőtleníteni. Mondok egy példát, ami végtelenül profán és egyszerű. Elmész egy szupermarketbe venni egy kakaót, egy zsemlét és tíz deka párizsit. Felveszed a bevásárlókosarat, veszélyforrás. Elveszel egy dobozos kakaót a pultból, veszélyforrás, tudja az ég, ki fogdosta azt korábban. Előhúzol egy papírzacskót, beteszed a zsemlét, majd sorban állsz a pultnál. Ahol az eladó a párizsit kesztyűben szeli, de a csomagolásba már kesztyű nélkül csomagol. Veszélyforrás. Elveszed tőle, sorban állsz a kasszánál, a pénztárcádban kotorsz. Veszélyforrás. Bankkártya, veszélyforrás. Készpénz, veszélyforrás. Ha összeszámolom, egy ilyen folyamatnál pont ötször kellett volna rendesen kezet fertőtleníteni…
És… és most jön az én igazi félelmem, amivel nem akarom azt sugallni, hogy jó ötletnek vagy sürgető ötletnek tartom a karantént meg az iskolabezárásokat. De… de… hétköznap reggel remegős gyomorideggel ébresztem a gyerekeimet, akik tömegközlekedve mennek az iskolába. Veszélyforrás. Egy tanteremben húszan vannak napi szinten, sokszor egymást váltogatva, néha átöltözve (tesióra). Kezet nem fognak, és kézfertőtlenítenek, de együtt vannak, zárt közegben, zárt helyiségben. A folyosón nem húszan, de kétszázhúszan rohangálnak szünetekben emeletenként. És hazajönnek tömegközlekedve.
Mondhat nekem bárki bármit, de ez az egész koronavírus-káosz és pánik, azok a döbbenetes óvintézkedések a kézfogásokkal meg az értekezletek elmaradásával bennem szülőként mégiscsak egyetlen kérdést vetnek fel: vajon gondol bárki a kötelezően iskolába járó gyerekeinkre is?
Olvastad a legfrissebb koronavírus-infókat?
Olaszországban 16 millió ember kerül karanténba
Magyarországon már 7 koronavírusosról tudnak
Lefújták a március 15-i ünnepségeket is
