nlc.hu
Család
Kórházi káoszról számolt be az ide-oda küldözgetett koronavírusos nő férje

Kórházi káoszról számolt be az ide-oda küldözgetett koronavírusos nő férje

A férj azt mondta, őrületes volt átélni, hogy feleségét hogyan szállítják egyik helyről a másikra, miközben egyre rosszabb állapotba került. Most az egész család karanténban van, egyik fiuk szintén koronavírus-fertőzött.

A családja által átélt elmúlt napok viszontagságairól mesélt a 24.hu-nak Sólyom László, akinek egyik fia és felesége is kórházban fekszik koronavírus-fertőzéssel. A családfő azt mondta, hogy feleségével „össze-vissza labdáztak az orvosok”, mire megkapta a megfelelő diagnózist. 

Szent László kórház

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A nő egyik fia, Levente vlogot indított a karanténból, melyben elmeséli a család kálváriáját. A fiú édesanyja március 2-án lázasodott be, és az állapota nem akart javulni. A lázas nő járt a Szent László Kórházban, de fia azt mondja, onnan elküldték, mondván, szerintük nem koronavírusos, tesztet azonban nem végeztek rajta. Ezután került az asszony a János Kórházba, ott derült ki, hogy mégiscsak a vírus fertőzte meg. 

A családfő a fiú történetéhez hozzátette, hogy feleségének influenzás tünetei voltak, ezért először a budakeszi ügyeletet hívták fel, de csak körülbelül három óra után tudtak egy olyan orvossal beszélni, aki érdemben foglalkozott velük, és nem csak azt mondta, hogy a nő vegyen be még egy lázcsillapítót. Az ügyeletről a László Kórházba irányították őket, ahol nem végeztek rajta tesztet, csak kérdésekre kellett válaszolnia. Mindeközben az anya állapota folyamatosan rosszabbodott, mígnem megkapta a János Kórházban az eredményét, ami pozitív lett.

A koronavírus-fertőzés miatt karanténba került rajta kívül az őt vizsgáló orvosok és nővérek egy része is, és az egyik fia, aki március 3-án lázasodott be, és az ő most elvégzett tesztje is pozitív lett.

A férj és Levente és a harmadik fia jól vannak a karanténban, tesztjük eddig negatív volt, de a férfi azt mondta, őrületes volt átélni, hogy feleségét hogyan szállítják ide-oda, miközben egyre rosszabb állapotba került. Nem érti, miért nem végeztek el egy tesztet már rögtön az elején. A férfi úgy látja, hogy az ápolók segítőkészek, a rendszer viszont kaotikusan működik, inkább csak megtörténnek a dolgok.

A család hétvégén tudta meg, hogy – valószínűleg helyhiány miatt – a pozitív tesztet produkáló fiúkat is az anyukával egy szobába akarják tenni. Az apa szerint ez egy egészen elképesztő ötlet, mivel nem is tudják, hogy a felesége milyen állapotban van. 

Levente is a Kútvölgyi Kórházban van, ő úgy került kórházba, hogy március 12-én kiderült, édesanyjuk tesztje pozitív lett. A fiú éppen angolórán volt, azonnal szólt a tanárnak és az igazgatónak, utóbbi nemcsak őt, hanem az egész osztályt hazaküldte.

A fiatal barátnőjét is értesítette, így őt és az osztályát is hazaküldték. Ugyanezen a napon Levente apja felhívta a hatóságokat, akik azt mondták neki,  hogy ő és három gyereke azonnal menjenek be a Szent László Kórház karanténjába, majd később hívták őket, hogy maradjanak otthon karanténban. Egy nappal később az ÁNTSZ hívta be a családot, így vannak azóta is karanténban.

Aktuális cikkek a koronavírus kapcsán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top