Család

Elküldték a kórházból a lázas nőt, tíz nap múlva kiderült, hogy fertőzött

Levente, a nő fia vlogot indított, abban mesélte el a család tíznapos kálváriáját. Azóta karanténban vannak.
koronavírus, kórház, karantén

Vlogot indított az egyik, koronavírus-fertőzés miatt karanténban lévő toldys diák. Első videójában elmondta, édesanyja március 2-án lázasodott be, és az állapota nem akart javulni. A nő járt a László Kórházban is, de fia azt mondja, onnan elküldték, mondván, szerintük nem koronavírusos, tesztet azonban nem végeztek rajta. Ezután került az asszony a János Kórházba, de az állapota továbbra sem javult. Itt derült ki, hogy mégiscsak koronavírus fertőzte meg. Karanténba került rajta kívül az őt vizsgáló orvosok és nővérek egy része is, és a nő fia, aki március 3-án lázasodott be, és az ő most elvégzett tesztje is pozitív lett.

Ehhez képes az első két regisztrált esetet, az iráni diákokat csak március 4-én jelentette be Orbán Viktor.

Levente a videóban részletesen elmeséli a család kálváriáját, megmutatja, hogy néz ki belülről a karantén és mit adnak enni.

(Forrás: 444)

A legfrissebb hírek koronavírus témában az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top