nlc.hu
Család
12 onkológus utasította el a mellrákkal küzdő, ötgyermekes nőt

12 onkológus utasította el a mellrákkal küzdő, ötgyermekes nőt

Az egyik mellét már leoperálták, és nemrég a másikban is elváltozást találtak. A vírushelyzet miatt azonban nincs, aki megvizsgálja Anitát.

Anitánál októberben diagnosztizálták a mellrák egy nagyon agresszív fajtáját, decemberben az egyik mellét levették. Közben kiderült, a másikban is van elváltozás. Ezt kellett volna most kivizsgálni, illetve megnézni, van-e áttét máshol is a testében, az időpontját azonban lemondták a kórházban.

Összesen 12 onkológust hívott fel a család, hogy segítsenek, ketten elvállalták ugyan, de végül a koronavírus-járványra hivatkozva ők is lemondták az időpontot. A 38 éves, ötgyermekes nő most tehetetlennek érzi magát.

És nem ő az egyetlen rákbeteg, aki így érez. Az RTL Híradónak nyilatkozott egy 62 éves tüdőrákos beteg hozzátartozója is, akinél szintén nem csináltak meg egy fontos vizsgálatot.

A tisztifőorvos tájékoztatójában a hétvégén azt mondta, a daganatos betegségek esetében is vannak olyan kezelések, amik halaszthatóak, de vannak amiket muszáj elvégezni. Arra azonban senki nem válaszolt az RTL-nek, hogy ki ellenőrzi, betartják-e a kórházak a szabályokat, és hova fordulhatnak az elküldött daganatos betegek.

Aktuális koronavírus-hírek az nlc-n:

onkológia, CT

Így zajlik egy PET-CT vizsgálat (Fotó: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top