Egészség

Rejtély, mikorra lesz gyógyszer a koronavírus ellen

Megteszik a szakemberek a tőlük telhetőt, de egyelőre csak a lehetséges szövődmények megelőzésében tudják a betegeket támogatni.

A kórházi gyógyszerészekre is igen nagy terhet ró a koronavírus, hiszen ők is a betegellátás frontvonalában, akár közvetlenül a betegágyak mellett kell hogy helyt álljanak – ezt mondta az InfoRádiónak Süle András, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi-Klinikai Területi Szervezetének elnöke.

A szakember tapasztalatai szerint nagy veszélynek nemcsak idősek vannak kitéve, hanem magas vérnyomással, más keringési, vagy cukorbetegséggel, pajzsmirigy- vagy hormonális problémákkal küzdő fiatalok is.

Az elnök szerint a legnagyobb kihívást valamennyi egészségügyi rendszer számára az jelenti, hogy a koronavírus-fertőzésre jelen pillanatban nincs ismert gyógymód, sem gyógyszer.

„A betegek saját immunrendszerének a feladata a betegség leküzdése, és ebben a folyamatban kell támogatni részben gyógyszerek segítségével a páciensek szervezetét, keringését, légzését, hogy megelőzzék a lehetséges szövődmények kialakulását” – mondta Süle András.

Hozzátette: több külföldi és hazai intézményben folynak vizsgálatok annak érdekében, hogy minél hamarabb oki terápiás megoldást, vagyis valódi gyógyszert találjanak a koronavírus-fertőzésre, és aztán védőoltást tudjanak kifejleszteni a vírus ellen. A jelek biztatóak, de hogy ez pontosan mikorra fog bekövetkezni, nem lehet megmondani – közölte a szakember.

koronavírus, kutatás

Gőzerővel folynak a koronavírussal kapcsolatos kutatások (Fotó: Getty Images)

Aktuális koronavírus-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top