Család

Koronavírus: tanyán élő gyerekek kerültek kórházba

Nem szabad félvállról venni a koronavírus-fertőzést, figyelmeztet a kicsik édesanyja.

Bettina Rowley egy németországi farmon él férjével és két gyerekével, nagyjából mindentől elzárva. Egészségesek, sokat sportolnak, és igyekeznek odafigyelni a táplálkozásukra is. Nem utaztak sehova mostanában, egy nap mégis hirtelen extrém magasra, 40 fok fölé szökött fel mindkét gyerek láza. Hiába kaptak gyógyszert, nem akart lemenni a lázuk, aztán elkeztek köhögni is. Akkor jöttek rá a szülők, mivel állnak szemben. A gyanújukat később a koronavírusteszt is igazolta.

Az anya a Facebookon azt írta, egyáltalán nem olyan volt az egész, mint egy sima megfázás. És mint látható, nem igaz, hogy a gyerekek mindig könnyen kiheverik a fertőzést.

Bettina három napot töltött kórházban az ötéves Charlotte és a hároméves Fred mellett. Szerencsére már jobban vannak, viszont elképzelésük sincs, hogyan fertőződhettek meg a gyerekek.

„Kérlek benneteket, ne vegyétek félvállról ezt a helyzetet és maradjatok otthon. Elvégre nem olyan borzasztó azokkal tölteni az időt, akiket szeretünk. És ne mondjátok, hogy nem féltek a koronavírustól, amíg igazából fogalmatok sincs róla, hogy milyen” – írta a Facebookon a nő.

Hey friends. Long post alert. #coronaishere #coronaisreal#sendprayers🙏 We are a fit and healthy family. We love being...

Közzétette: Bettina Rowley – 2020. március 19., csütörtök

via

Aktuális koronavírushírek az nlc.-n:

Barabási Albert-László: „A régi út már nem járható” – így látja a híres hálózatkutató a koronavírus utáni világot
A baba és koronavírus-fertőzött édesanyja sem élte túl a szülést
Koronavírus: 7-10 nap múlva jobbra fordulhat a helyzet

Illusztráció 🇨🇭 Claudio Schwarz | @purzlbaum on Unsplash

Illusztráció 🇨🇭 Claudio Schwarz | @purzlbaum on Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top