A saját gyerekeim már egymás agyára másztak, ez világosan látszik. Három gyerek összezárva egy lakásban hetek óta, és mivel nagyon szigorúan veszem a kijárási korlátozást, tényleg csak akkor hagyjuk el a lakást, ha nagyon muszáj – ami nálunk egyenlő azzal, hogy nagyjából hetente egyszer, akkor is inkább csak az apjuk ugrik el a boltba a legszükségesebb dolgokért. Így aztán nem csoda, hogy már ugranak a gyerekek akkor is, ha csak egymásra néznek, rendszeressé vált a veszekedés, márpedig ha ők ordítanak egymással, akkor hamar felrobban az én fejem is, az pedig senkinek sem jó. Gyanítom, hogy más családokban is hasonlóan feszült a helyzet, a testvérek gyapálják egymást, a szülők pedig rohamosan őszülnek, de most egy halvány reménysugárt találtam, a kedvességjátékot, ami talán segíthet kicsit a sok veszekedésen.
Robyn Koslowitz iskolapszichológus szerint a testvérek háborúzásának leállításához az a kulcs, hogy meg tudjuk-e ragadni és elterelni a figyelmüket az épp aktuális feszültségről. Mind használjuk ezt a technikát, még ha nem is tudatosan, úgyhogy itt az ideje, hogy mostantól hamarabb kapcsoljunk és a feszültség kezdetén már bevessük a kedvességjáték módszerét.
Így működik a kedvességjáték
Minden gyerek adhat a testvérének kedvességpontokat azzal, ha elmondja a szülőnek, milyen kedvességet adott neki a tesó. Végül is árulkodásról van szó, csak épp visszafelé, nem arról panaszkodnak, hogy bokán rúgták egymást, hanem azt újságolják el, milyen jót cselekedtek a testvérükkel. A szülő pedig felírja a pontokat a nap során. Például ilyen kedvességekről lehet árulkodni:
- a húgom adott a zsírkrétájából,
- az öcsém nem zavart meg az online óra közben,
- a nővérem segített a matek házimban,
- a bátyám felolvasott nekem egy mesét,
- elpakoltuk az összes játékot együtt (de ez lehet, hogy csak álom marad).
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A cél ezzel az, hogy adjanak esélyt egymásnak a gyerekeink arra, hogy kedvesek legyenek egymással. Ahelyett, hogy a zsírkréta egy tiltott dolog lenne, amit fel kell halmozni és meg kell védeni a tesótól, átváltozik egy olyan lehetőséggé, mellyel kedves lehet a húgával. Így átállíthatjuk a fókuszt a gyerekeknél arra, hogy keressék, hogyan lehetnek kedvesek egymással, és azzal a kérdéssel a fejükben nézzenek a másikra, hogy „Kinek van szüksége kedvességre (és hogyan szerezhetek pontot)?”
Fontos kritérium a játékban az, hogy nem szabad elvenni kedvességpontokat a gyerekektől. Tehát ha mégis kitör a lázadás, és tépik egymás haját, akkor sem szabad visszaélni a már megszerzett pontokkal és azzal büntetni őket, hogy elveszítik, amit már megszereztek. Hiába jönnek a gyerekek azzal, hogy „Kinyújtotta rám a nyelvét, anyaaa, vonj le tőle 20 pontot”, vagy „Anyaaa, a Peti megint hangosan lélegzik, vedd el a kedvességpontjait!”, keményen állni kell a sarat, és békén hagyni a pontokat ott, ahol vannak.
Az emberi agy úgy működik – nem csak a gyerekeké! –, hogy ha problémát keres, akkor problémát is fog találni. Mivel a testvérek most mindig kéznél vannak, ezért természetes, hogy a problémákat egymásban fedezik fel, és ezt csak akkor tudjuk legyőzni, ha adunk valami pozitívat az agyuknak, amire fókuszálhat. A kedvességpontokat mindig nap végén összesítjük, versenyt csinálunk belőle, és megjutalmazzuk a győztest. Ennek lehet, hogy hiszti lesz az első időkben a vége (a gyerekek életkorától függően lila fejjel és toporzékolással), de aztán megszokják, hogy érdemes kedvesnek lenni egymással egész nap, és talán csak feleannyit fognak veszekedni.
