Család

Coronnials: párok, akiket a járvány hozott össze

Hogyan viselik a kényszerű összezártságot azok, akik csak nemrég jöttek össze?

A koronavírus-járvány miatt rengetegen kényszerültek a négy fal közé, önkéntes vagy hatósági karantén miatt. Ez még a sokat próbált párokat is megviseli: Kínában, azokon a helyeken, ahol elkezdték feloldani a kijárási korlátozásokat, hirtelen megugrott a válóperre jelentkezők száma, és akkor még nem beszéltünk az olyan esetekről, ahol bántalmazó kapcsolatban élők, illetve családon belüli erőszak áldozatai is kénytelenek elviselni a további bezártságot.

Akadnak azonban olyanok is, akik friss, egy-két hetes vagy akár pár napos kapcsolatukkal, vagy az első néhány randi után találták magukat olyan helyzetben, hogy nem volt más választás, mint összebútorozni egy tulajdonképpen ismeretlen emberrel. Az angol szlengben már nevet is kaptak azok, akiket a járvány zárt össze: ők a coronnialok. A BBC-n nemrég egy ilyen helyzetbe került párokkal készült összeállítás jelent meg, ebből szemezgettünk.

Már neve is van a koronavírus miatt összeköltöző pároknak

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Tinderről karanténba

Az új-zélandi Simona Lourens és Tom Cashen eredetileg bő két órányi autóútra lakik egymástól, ők a Tinderen ismerkedtek meg, úgy három héttel azelőtt, hogy a szigetországban kijárási korlátozást vezettek volna be. A pár úgy döntött, Simona házában vészelik át ezt az időszakot, aztán meglátják, hogyan tovább.

„Ő azt mondta, vágjunk bele, én nem voltam annyira biztos ebben” – mesélte Tom Cashen a BBC riporterének.

„Szó szerint azt mondtad: ne dobj ki a az apokalipszisbe, ha nem működik a dolog” – vágta rá Simona.

A pár tagjai egyébként saját elmondásuk szerint nagyon jól érzik magukat a közös karanténban, közösen edzenek, vörösborral lazítanak, emellett sokat ölelkeznek és gyakran vesznek hosszú habfürdőt, miközben azért a munkájukkal is igyekeznek foglalkozni.

Bár a szakítás nem merült fel, a pár tagjai azt mondták, ha vége a járványnak, azért valószínűleg visszatérnek majd a távkapcsolathoz.

Turistaszállás, extrákkal

A holland Carmen Adaja és a brit Rory Boggon mindössze hat napot töltött együtt, mielőtt a járvány miatt két hetes karanténba kényszerültek egy hongkongi szállodában.

„Először egy picit féltem, hogy nem fog működni a dolog – mondta Adaja a BBC-nek. – De jó kapcsolat alakult ki közöttünk.”

A pár tagjai eredetileg Kambodzsában találkoztak, és a tervek szerint külön folytatták volna az útjukat, a járvány miatt azonban elkezdték lezárni a régióbana határokat. Rory szerencséjére a szüleinek érvényes szobafoglalása volt Hongkongban, mivel oda terveztek utazni, ez azonban a járvány miatt meghiúsult. Ő érkezett először a hotelbe, Carmen pedig egy nappal később, épp amikor bevezették a 14 napos kijárási korlátozást, így logikusnak tűnt, hogy meghúzza magát a férfi szállodájában.

„Most elég erős érzelmek dúlnak mindkettőnkben – magyarázta Boggon. –, de tisztában vagyunk azzal, hogy más-más helyekről származunk, ez pedig nehéz lesz, amikor vissza kell térnünk a normális életünkhöz.”

Szétköltözés karantén idején

Shadi Shekarrizi egy londoni építési projekten dolgozott, amikor randizgatni kezdett az egyik kollégájával. A férfi épp a lakásán volt, amikor bejelentették a kijárási korlátozást, ezért úgy határoztak, hogy együtt próbálnak szerencsét. Egy hét múlva azonban a férfi úgy döntött, visszaköltözik az albérletébe, tudván, hogy ezután nem fognak tudni találkozni, amíg fel nem oldják a korlátozást.

„Bár kényelmesen elfértünk, és feszültségeink sem voltak, az a tény, hogy ezt a sors erőltette ránk, egy picit furává tette a dolgokat, különösen, hogy mindketten sokáig szinglik voltunk” – mondta Shadi.

A pár most videokapcsolaton keresztül kommunikál, és reményeik szerint közösen folytatják majd a járvány elvonultával.

A gyáváknak a Skype marad

Szintén a Tinderen ismerkedett meg egymással a párizsi Matilde Laluque és barátja, akivel január közepén randiztak először. Mivel az esküvői ruhákat tervező nőnek a járvány miatt elfogytak a megrendelései, szüleihez költözött a külvárosba, hogy egy picit szabadabban mozoghasson, mint ha belvárosi garzonjában maradt volna, míg a pasija a lakótársaival közösen várja a járvány végét.

„Egy kicsit naivak voltunk, mert azt gondoltuk, hogy ez az egész elmúlik két hét alatt – idézi a nőt a BBC. – Illetve azt gondoltuk, hogy majd így is tudunk találkozni, de ez nem így van: ha anyukám kocsival bevinne Párizsba, letartóztatnának.”

A párnak így az internet maradt, ahol tudnak beszélgetni és tartják egymással a kapcsolatot. Azt mondják, most már bánják, hogy nem kockáztatták meg az összeköltözést, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy az elsietett döntések nem feltétlenül vezetnek jó eredményre. Most a járvány végét várják, és reménykednek benne, hogy egy nap tényleg össze tudnak majd költözni.

„A félelem és a pánik pillanataiban ahhoz az emberhez közeledünk, aki a leginkább elérhető érzelmi intimitás szempontjából” – magyarázta a BBC-nek nyilatkozva Matt Lundquist párterapeuta, aki saját elmondása szerint hasonló jelenséget figyelt meg az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően is.

További cikkeink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top