Szülők szakadnak bele az otthontanításba, mert valljuk be, sok iskolában nem online oktatás folyik, hanem csak annyi történik, hogy e-mailben egy rakás feladatot rázúdítanak a gyerekre a tanárok, adnak hozzá határidőt, aztán magára hagyják a tananyaggal. Nem hibáztatni akarom ezeket az iskolákat, érthető, hogy teljesen felkészületlenül érte őket az online oktatás, magát a rendszert sem tudják kitalálni egyik napról a másikra, és a tanároknak sincs gyakran olyan eszköztáruk otthon (mint például webkamera, amit ugyanúgy lefosztottak az emberek a webáruházak virtuális polcairól, mint a lisztet), amellyel képesek lennének online órákat tartani élőben.
Nincs ezzel baj, működik az is, hogy csak feladatokat osztanak, csak az lenne a jó, ha pont most nem akarnánk mi, szülők, a maximalizmusunkkal tökéletes kis tanulót faragni a gyerekeinkből, és nem nyomasztanánk őket azzal, hogy ott állunk felettük. Remek alkalom lenne most ez a helyzet, hogy önállóságot tanuljanak a gyerekek, és ráébredjenek arra, hogy saját magukért kell tanulniuk.
Nem segítség a gyereknek, ha anya és apa leül és elvégzi helyette a feladatokat. Az sem tesz jót neki, ha büntetésből büntetésbe kell vonulnia, mert nem bírja tökéletesen elsajátítani határidőre a tananyagot.
Hagyjuk inkább békén a gyerekeket, hogy a saját tempójukban, a legjobb tudásuk szerint dolgozzák fel a feladataikat. Ne dolgozzunk a gyerek és a tanár helyett – miközben még háztartást és munkát is viszünk a hátunkon –, ha pedig szeretnénk segíteni, akkor azt inkább tanulásmódszertani eszközök átadásával tegyük.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Az a segítség, ha megtanítjuk, hogyan ossza be a gyerek az idejét. Hogyan készítsen egy táblázatot, amiben vezeti a feladatait, hogyan működik az a trükk, hogy minden reggel összeírja, milyen teendőkkel kell végeznie, vagy hogyan lehet úgy zónákra osztani a napját, hogy beleférjen a tanulás, szórakozás, házimunka és pihenés is. Azzal tudunk segíteni, ha megtanítjuk, hogy nem akkor tanul jól, ha ott ül egész nap, hanem akkor, ha határidőt szab saját magának.
Azt is elmagyarázhatjuk neki, hogy a hatékonysághoz mozogni kell, és hogy óránként álljon fel az asztaltól és ugráljon pár percig – a négyütemű fekvőtámasz csodákra képes –, hogy jusson vér és oxigén az agyába. A valódi segítség az, ha olyan megoldási módokat adunk a kezébe, melyekkel a saját tanulását kordában tudja tartani.
Segíthetünk azzal, hogy megismertetjük a problémamegoldás alapszabályaival, hogy egy nagy feladatot sok kicsi lépésre kell lebontani.
Vagy hogy mindig a legnehezebb feladattal kezdjen reggel elsőként foglalkozni, mert akkor nagy sikerélménnyel indíthatja a napját, ami motiválja a többi, kisebb feladatra is. Írjon listákat, időzítse be a tananyagot, hány percre van szüksége ahhoz, hogy megoldja azt az egyenletet?
Mindezzel sokkal, de sokkal többet tudunk neki segíteni, mint ha csak ostoroznánk, hogy tanuljon már, és ha nem teszi, akkor megoldjuk helyette minden feladatát, csak hogy ne érje szó a ház elejét, és a tanár ötöst adjon. Ötös fog adni anyának és apának, csak minek? Ettől még a gyerek egy lépéssel sincs beljebb, nem tanult semmit, nem kapott olyan eszközöket a kezébe, melyekkel megkönnyítheti az életét, és még kudarcélménye is lesz, mert nem a saját teljesítményéért kapott jó jegyeket. A fő cél az lenne, hogy az életre neveljük a gyerekeinket, márpedig a büntetéssel és nyomasztással, pláne azzal, ha helyettük dolgozunk, nem lesz belőlük önálló felnőtt ember.
Olvass még több cikket az online oktatásról:
