Miután több helybéli is látta, kötélnek állt és a szintén Írországban élő Bono biztatására interjút adott egy helyi rádiónak Matt Damon.
A színész egy Dublin melletti, tengerparti faluban van feleségével és 3 kisebb gyerekével. Még márciusban érkeztek, Damon az új Ridley Scott film egyik főszereplője, amit először Franciaországban, majd Írországban forgattak. Ám nem sokkal érkezésük után a koronavírus járvány miatt leállt a forgatás, és a család karanténba került.
A Tehetséges Mr. Ripley sztárja az interjúban elmondta, nagyon szerencsésnek érzik magukat, amiért egy olyan gyönyörű helyen időzhetnek, mint Dalkey.
Damon azt is elmondta, hogy legidősebb lánya New Yorkban jár főiskolára, és szobatársaival együtt elkapták a koronavírust, de szerencsére már túl vannak rajta.
(via)
(Kiemelt kép: Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)