Család

Novák Katalin: lesznek nyári táborok

Engedélyezték a napközis nyári táborokat, és hamarosan kiderül, milyen előírások vonatkoznak majd a bent alvós táborokra – erről is beszélt Novák Katalin államtitkár az operatív törzs sajtótájékoztatóján.
nyári tábor

Az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a kormány családokkal kapcsolatos döntéseiről.

Elmondta, hogy engedélyezték a napközis nyári táborokat, arról pedig ezután fognak dönteni, hogy milyen szabályozás lesz érvényes a bent alvós nyári táborokra.

Novák Katalin közölte, hogy a gyerekek felügyelete továbbra is biztosított a bölcsődékben és óvodákban és iskolákban, és dolgoznak azon, hogy a megszokott, vagyis saját intézményeikbe járhassanak a gyerekek.

Kiderült, hogy jelenleg a gyerekek nagyjából 10 százaléka jár valamilyen intézménybe. Vagyis az látszik, hogy

a gyerekek 90 százalékát még mindig nem viszik bölcsődébe, óvodába, iskolába a szülők,

mert továbbra is veszélyesnek tartják az intézményi környezetet. Az államtitkár arra biztatott mindenkit, ha már nem tudják megoldani másként, vegyék igénybe a gyerekfelügyeletet.

Az államtitkár ismertette – a már korábban bejelentett – 13. havi nyugdíj visszavezetésének részleteit. Mint mondta, 2021-től 4 éven át fokozatosan hozzák vissza a 13. nyugdíjat. Minden évben egyheti nyugdíjjal kapnak többet a nyugdíjasok, így az érintettek 2024-re fogják megkapni a teljes 13. havi nyugdíjat.

Közölte azt is, hogy nem lesz felső plafonja a 13. havi nyugdíjnak, és körülbelül 150 ezerrel többen lesznek jogosultak a plusz juttatásra, mint a korábbi szabályozások szerint.

További hírek a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése