Család

Semmi kétség, a nap embere a kislányával együtt balettozó apuka

Dobjatok el mindent, meghoztuk a tökéletes pénteki történetet.

Abigail Witt 6 éves és Virginiában él. A koronavírus miatti karantén az ő életében is hozott kihívásokat, a többi között azt, hogy kénytelen volt a Zoomon venni balett órákat, hiszen iskolába ott sem járhattak a gyerekek.

A kislány már hetek óta készült egy előadásra, amiben a Csajkovszkij, A kis hattyúk tánca című művére kellett balettoznia, csakhogy nagyon ideges volt, attól tartott, hogy el fogja rontani a lépéseket. Anyukája sokszor vele táncolt azért, hogy segítsen a kislánynak feloldódni és egy kicsit növelje az önbizalmát.

Abigail apukája így aztán sokszor nézhette végig, ahogy lánya és neje a klasszikus dallamra lejtenek, és szép csendben meg is tanulta a látottak alapján a koreográfiát. Aztán eljött a nap, amikor úgy döntött, elő is adja a tanultakat, és beállt Abigail mellé ő balettozni.

Az apa-lánya előadás pedig természetesen fenomenálisan sikerült, szerencsére az anyuka, Kristen meg is örökítette a nem mindennapi performanszot:

Forrás: GMA

A lányos apának lenni nagy meló, de csodálatos:

Nem lehet elég korán kezdeni a tütü viselését.

Ki tudna ellenállni egy tüllszoknyás apróságnak? (Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top