Megállítanám az időt, és nézném, ahogy a gyerekek önfeledten játszanak a játszótéren

Mi betartottuk a játékszabályokat, minimalizáltuk a kontaktust, kerültük a nagyszülőket, a gyerektársaságot is. Bennem kicsit ott a félsz, bevallom, én paramami vagyok, és ez valószínűleg jobb már nem lesz, de igyekszem pozitívan a jövőbe tekinteni és bízni a jobb sorsunkban. Nekem, ha nem is korai, de túl hirtelen volt a nyitás, úgyhogy óvatosan, kis lépésekkel haladok előre, szokom a korlátozások enyhítését. Egyelőre csak a szomszéd gyerekekkel és pár közeli ismerőssel engedtem össze a fiamat, leginkább szabad levegőn. Nem mondom, hogy az elmúlt időszakban minden nap örültem neki, hogy de jó , végre együtt a család, egy 9 hónapossal, egy kiscsoportossal és egy home officeban dolgoz(ni próbál)ó férjjel együtt 0-24-ben nem volt mindig könnyű az élet.

Menő csúszdázó kisfiú. Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Akadt olyan nap, hogy az ébrenléti időben valaki mindig ordított (néha én), többször elhangzott a gyere le onnan, mert ha leesel, nem tudlak orvoshoz vinni, de azért az összes nehézség ellenére sok vidám percünk volt, annak dacára, hogy esténként néha már vigyorogni sem maradt erőnk a férjemmel, amikor épp a napi történéseket elevenítettük fel egy pohár bor mellett… Szóval megállítanám az időt, mert egyrészt örülök, hogy végre újra van társasága a kisfiamnak (bár külsős játszóra még nem mentünk), és mert kutya baja – az elmúlt hetek egyik legnagyobb ajándéka az, hogy nem voltak betegek a gyerekek, nem zúgott naponta az orrsziporszi, nem volt antibiotikum-kúra ki tudja hányadszor, nem ébredtem anyaaaa, fáj a fülemre reggel és a fájdalomcsillapítót is akkor vettem elő, amikor a kisebb kínlódott a fogzással. Ha olvasnád tovább corena gondolatait, kattints az anyaklikk.cafeblog.hu-ra!

Ilyen volt az életünk a karanténban:

• 6 hétig nem használt sampont, ez lett az eredmény
• A nőket sokkal jobban megdolgoztatja a karantén, mint a férfiakat