Igaz az általánosítás, hogy a férfiak csak lógatják a lábukat otthon és semmit sem csinálnak, csak akkor, ha rákényszeríti őket a helyzet vagy a feleség? Természetesen nem, ahogy egy általánosítást sem lehet ráhúzni egy egész nemre. Ahogy nem igaz az, hogy a nőnek a konyhában a helye, úgy azt a nézetet sem nagyon kellene hirdetni, hogy a férfiak mind léhűtők, akik atlétatrikóban tespednek a kanapén sörrel a kezükben, és arra is képtelenek, hogy felemeljék a lábukat, ha porszívóz az asszony. Mint minden sztereotípia, a férfiakkal kapcsolatos általánosítás is káros és romboló, egy cseppet sem visz előre, és teljesen figyelmen kívül hagyja az egyéni különbségeket. Megértjük tehát, hogy a net férfinépe egy emberként hördült fel, amikor azt a mondatot olvasták egy karantént feldolgozó kutatás nyilatkozatában a férfiakról, hogy „Egyharmaduk otthon volt, home office-ban dolgozott, egyszerűen nem tudták megúszni, hogy többet vállaljanak, nem volt hova hátrálni.” (Forrás)
Csak besegítenek és menekülnek?
Valószínű, hogy csak szerencsétlen megfogalmazásról van szó, csak épp egy olyan előítéletet fogalmaz meg, amit bizony magukra vettek a férfi olvasók. Legalábbis azok, akik otthon nem „besegítenek”, hanem közösen viszik a nővel együtt a terheket, felosztják a házimunkát és a gyereknevelésben is aktívan részt vesznek. Nem azért, mert a karantén, munkanélküliség, vagy a feleségük rákényszeríti őket, hanem mert ez a természetes számukra. Teret adtunk nekik, hogy kifejtsék a véleményüket a témában.
„Abszolút felhúztam magam rajta – írja Laci -, mert már nagyon unom, hogy mindenhonnan az ömlik, hogy a férfiak milyen léhűtők, akik kvázi élősködnek a nők nyakán. Házasságban élek 12 éve, két gyerekünk van, és az első pillanattól kezdve odateszem magam a háztartástól kezdve a gyereknevelésen át a párkapcsolati dolgokig mindenben.
Nem azért, mert akkora hős lennék, hanem mert ez így normális.
Múltkor megpucoltam az ablakokat itthon, kétnaponta én főzök ebédet, ha látom, hogy tele van a szennyes, berakok egy mosást, és ki is teregetek. A gyereket felöltöztetem, és ki tudom törölni a kakis fenekét, fel sem merül bennem, hogy ne tenném meg. Sértő ez a megfogalmazás, de ugyanilyen sértőnek gondolom azokat a viccesnek szánt képeket is, hogy mi történik, amikor apa és a gyerek egyedül van otthon, és háborús állapotokat mutatnak utána a lakásban. Már bocs, de nem vagyok debil – ahogy a legtöbb férfitársam sem az -, pont annyira képes vagyok kézben tartani a háztartást, és nevelni a saját gyerekeimet, mint a feleségem.”
Sok férfi egyáltalán nem menekül a házimunka és a család elől (Kép: Getty Images)
Nem férfiak és nők vannak, hanem emberek
Nemcsak Laci bosszankodott, Zoli is felemelte a hangját a nyilatkozat ellen, de az ő véleménye egy kicsivel szelídebb, mint Lacié: „Elismerem, hogy nem véletlenül alakult ki ez a sztereotípia a férfiakról, hogy feltett lábbal ülünk csak otthon és minden az asszony feladata. Elvégre hosszú ideig valóban csak ennyit csináltak a házimunkából: semmit. Régen a nő dolga volt a háztartás, gyereknevelés, a férfi meg vitte a pénzt a haza, és elvárta, hogy otthon várja este a tiszta lakás, meleg vacsora. De azért most már ideje lenne ettől a képtől elszakadni, hiszen az elmúlt 100 évben ez alaposan megváltozott a családokban, a szerepek átalakultak, és hiszek abban, hogy a sok családban igenis egyenjogú a férfi és a nő.
Tény, hogy én sem vagyok oda a házimunkáért, és ha tehetném, hagynám a francba a mosogatást, de ez nem attól függ, hogy férfi vagyok, hanem mert az ember ilyen.
Férfiak és nők egyaránt szívesen lemondanának a házimunkákról. Ugyanígy nem a kedvenc feladatom a pelenkázás, vagy a hisztiző gyerekem megnyugtatása, de ez sem a férfi mivoltomból fakad, tudom, hogy az anyja ugyanannyira rühelli ezeket a helyzeteket, mint én. Felosztjuk egymás között a feladatokat, megosztjuk a gondokat és együtt viseljük a nehézségeket, ami természetes, hiszen együtt élünk. Nem lehet a háztartás csak az ő feladata, ha egyszer én is itt élek, koszolok, generálom a szennyest. Tudom, hogy vannak még bőven olyan férfiak, akik semmit sem csinálnak, de ez nem azért van, mert férfiak, hanem mert ilyen fajta emberek.”
Zoli véleményében ott rejtőzik a nagy alapigazság: a sztereotípiákat csak úgy lehet legyőzni, ha elfelejtjük már végre a genderalapon gondolkodást, és elkezdünk egyenrangú emberekként beszélni egymásról. Mindegy, hogy férfi vagy nő, a leosztott szerepek a családon belül azon múlnak, milyen emberek vagyunk belül, hogyan neveltek minket gyerekkorunkban, és mennyire vagyunk arra hajlandók, hogy szembe menjünk a – képzelt vagy valós – társadalmi elvárásokkal.
