Család

Grecsó, Röhrig és más művészek kérik: maradjon kötelező az örökbefogadási felkészítő

Nagyon-nagyon fontos, hogy az örökbefogadók tudják, mi vár rájuk. A kormány márpedig eltörölné a felkészítő tanórákat.

Maradjon kötelező az örökbefogadók felkészítő tanfolyama. Ezt kérik civilek a Szabad aHang oldalon megjelentg petícióban, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának is eljuttattak. A kormány ugyanis azt tervezi, az eddigi kötelező helyett önkéntes lesz az örökbefogadás előtti negyvenórás felkészítő. Többek közt így indokolják:

A tanfolyamnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy az örökbefogadók felkészülten vágnak bele a folyamatba, és már nem tervezik eltitkolni a gyerek elől az örökbefogadást, sokkal egészségesebb lelkülettel nő fel egy generáció. A felkészítő tanfolyam nagyon fontos a jelentkezők szemléletformálásában, saját határaik megismerésében, a gyermek érkezésére való felkészülésben, az azzal való szembesülésben, mit hoznak magukkal a gyerekek. A 40 órára bővítéssel pedig helyet kapott egy nagyon fontos téma: hogy a rendszerben elérhető gyerekek jelentős hányada idősebb, vélhetően roma származású, egészségi vagy fejlődési problémákkal küzd, vagy többen vannak testvérek. Sokak itt hallanak arról először, hogy a viselkedés nem az öröklött géneken múlik elsősorban. Nagyon fontos a valósággal megismertetni az örökbefogadókat, akik maguktól jellemzően egészséges és fehér bőrű kisbabában gondolkodnak. Ugyanakkor a tanfolyam segít annak felmérésében, ki mit képes vállalni, felkészít az örökbefogadással kapcsolatos tipikus helyzetekre, iránymutatást ad ahhoz, hogy mely életkorban hogyan beszéljenek a gyerekkel az örökbefogadásról.

Röhrig Géza színész, költő

Röhrig Géza (fotó: Neményi Márton)

A támogatókhoz most öt neves művész csatlakozott: Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Röhrig Géza, Tompa Andrea és Kollár-Klemencz László, akik videóban mesélik el saját élményeiket a témában. “Egy ilyen fontos döntés előtt a szakma kiválóságai által vezetett, 40 órás tanfolyam egy karéj kenyér. Hihetetlen fontos, hogy erről őszintén lehessen beszélgetni.” – mondja például Röhrig, aki szerint “megengedhetetlen”, hogy opcionális legyen a képzés. Tóth Krisztinát még úgy is sok meglepetés érte az örökbefogadás után, hogy előtte már felnevelt egy (akkor) késő kamasz fiút, Kollár-Klemencz László szerint pedig minden szülőre ráférne a felkészítés, nem csak az örökbefogadókra.

A törvényjavaslatot nemrég nyújtották be azzal, hogy könnyebb, gyorsabb legyen az örökbefogadás folyamata.

nlc.örökbefogadás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top