Család

Kamera elé állt a kaposvári kegyetlen remeteként elhíresült férfi áldozata

Viktóriát súlyosan bántalmazta egykori párja, aki azok után, hogy kiszabadult az előzetes letartóztatásból, megkereste őt.

Kegyetlen remeteként híresült el az a férfi, aki napokig fogva tartotta és súlyosan bántalmazta barátnőjét. Az illető márciusban szabadult az előzetes letartóztatásból, és ezután rögtön üzenetet írt volt barátnőjének. Áldozata ezután döntött úgy, hogy az RTL Klub Fókusz című műsorának meséli el történetét. Tragédiájának már a következő néhány kép is bizonyítéka:

Viktória 13 éves korában Szerbiából jött Magyarországra. Egyedül érkezett, egy jobb élet reményében hagyta el otthonát. A református gimnázium után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre járt, amit félbehagyva katonának állt. Ekkor érkezett a tavaly még csak 20 éves lány életébe a kezdetekben mindent elsöprő szerelem. 

Kamera elé állt a kaposvári kegyetlen remeteként elhíresült férfi áldozata

A történetből kiderül, hogy Viktória és a férfi Kaposvár szélén, egy földbevájt házban éltek együtt pár hétig, ahol a férfi bántalmazta őt.

“Először ugye megkötözte a kezemet, hogy ne tudjak elmenekülni. Rám ült, egyszer csak ugye azt mondta, hogy én vagyok a hibás mindenért, én nyugodtan aludtam és rám ült és elkezdett verni” – mesélte emlékeit a Fókusznak. 

Pedig a kapcsolat idillien indult. “Figyelt rám. Mikor hétvégente találkoztunk, akkor törődött velem és nekem ez nagyon jól esett, mert ezt előtte nem kaptam meg sajnos és mikor együtt voltunk abban a kis veremházban, akkor úgy éreztem, hogy az ő keze munkája és minden, amit ott csinálunk, az neki köszönhető. Ő nevelte az állatokat, az ételt, mindent ott szereztünk be, tehát a kecskék miatt volt tej, túró, hús is a nyuszik miatt. És nagyon vonzott engem ez a természetközeli élet.”

Kamera elé állt a kaposvári kegyetlen remeteként elhíresült férfi áldozataViktória elmondta, hogy megvolt mindenük, de a férfi kezdett megváltozni, például azt mondta, hogy elhagyja őt, ha továbbra is a katonaságnál szolgál. A Fókusz riportjában Viktória arról is mesél, hogy a férfi miként hálózta be őt, és hogy még a baltát is neki akarta vágni egyszer, sőt azt is elmondja, hogy az illető szociopatának állította be, és hogy sokáig meghunyászkodott előtte. Azt mondja, azért állt kamerák elé, mert példával akar szolgálni minden bántalmazott nőnek, hogy időben felismerjék, ha bajba kerültek.

Bemutatunk egy rendőrt, aki nem hagyja az út szélén a családon belüli erőszak áldozatait: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top