Család

9 órás iskolakezdést javasol a főváros

20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

A BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, csúsztassák el a reggeli iskolakezdést 9 órára, mivel a reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként középiskolás és a felsőoktatásban tanuló hallgató. Fajcsák Lajos, a BKK igazgatója szerint a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken – írja a 24.hu a Főpolgármesteri Hivatal közleményére hivatkozva.

9 órakor kezdődhet az iskola, hogy ne legyen tumultus a BKK járatain.

A Kőbányai út csúcsforgalom idején a Mázsa térnél.
MTVA/Bizományosi: Róka László

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az ötletről további egyeztetésekre hívják az intézményvezetőket. Hétfőn az egyeztetések már elkezdődtek a városvezetés és a BKK, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ, tíz budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, az oktatási intézményt fenntartó egyházak, felsőoktatási intézmények, szakképzési centrumok, a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete képviselőivel.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes beszámolt arról, hogy a munkáltatókkal hasonló fórumot szerveznek, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a termelést ez nem befolyásolja, szintén lehetséges legyen a csúsztatott munkakezdés.

Cikkeink a közlekedés témájában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése