Korábban egy hétvégi családi nagybevásárlással jellemzően 40-45 perc alatt végeztem. Egy hete azonban bő másfél órán át jártam az Aldi polcsorait, mert mielőtt bármilyen terméket bedobtam volna a kosaramba, előtte még alaposan tanulmányoznom kellett az összetevők listáját, amit sokszor olyan apró betűkkel írnak fel a termékekre, hogy azt éreztem kifolyik a szemem az erőlködéstől. Ha pedig valahol nem találtam tételes felsorolást, azonnal néztem a telefonomon a termék feltüntetett allergénjeit. Azt éreztem, sosem fogok végezni, és az egyetlen vigaszom az volt, hogy a hasonló helyzetben lévő, már rutinos szülők szerint néhány hétnyi gyakorlás után már fejből fogom tudni, hogy melyik boltban mit vehetek a gyereknek. A hároméves kisfiunkat, Boldizsárt ugyanis nemrég tej- és tojásallergiával diagnosztizálták, és ez az információ gyökerestül változtatta meg az életünket egyetlen nap leforgása alatt.
Öt hónap alatt jutottunk idáig
Az egész még hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor kiderült, hogy Boldi beszédfejlődése amiatt késik, mert a füle a megnagyobbodott orrmandulája miatt folyton teli van savós folyadékkal, és nem hall jól. Mivel ez pont a járványhelyzet elején derült ki, amikor ezzel a problémával nem nagyon tudtunk orvoshoz járni, átmeneti megoldásként kaptunk egy hallókészüléket. Eltelt pár hónap, ismét mehettünk orvoshoz, aki azonban nem akart rögtön orrmandulaműtétet, és felvetette, csináljunk előtte egy teljes körű allergológiai tesztet, amiből esetleg kiderülhet, hogy az orrmandula növekedése és a fülben felgyülemlő folyadék allergiás reakció következménye.
Egy drámai vérvétel (egy háromévestől vért venni igazán embert próbáló feladat szülőnek és egészségügyi szakembernek egyaránt) után heteket kellett várnunk az eredményre, hogy kiderüljön: kisfiunk tej- és tojásallergiás, és szinte biztos, hogy a fenti problémákat mind ez okozza. Az orvos azzal küldött haza minket, hogy kezdjük el a tej- és tojásmentes étrendet Boldival, majd három hét múlva menjünk vissza, és ha nem lát nála javulást, jöhet az orrmandulaműtét. Ez talán elsőre nem hangzik olyan drasztikusan, de aki próbálta már elmagyarázni egy háromévesnek, hogy miért nem kaphatja meg a boltban a kedvenc pogácsáját vagy gyümölcsjoghurtját, talán érti, miről beszélek. Ebben a korban a gyerekek még nem túl megértők, így nemcsak az ő étrendje alakult át egyik napról a másikra, hanem nagyrészt a miénk is: ha azt látja, hogy mi is azt esszük, amit ő, könnyebben fogadja el a változást.
A bölcsi rugalmas volt, mi kevésbé
Az orvos 24 órát adott a kezdésig, ezért előtte még utoljára elmentünk Boldizsárral fagyizni egyet, hogy túlessünk a nyár utolsó családi fagylaltozásán. Azóta is mindig szomorúan nézem a kedvenc fagylaltozónkat az Üllőin az út túloldaláról. Aztán hazatérve a feleségemmel órákig bújtuk a netet azért, hogy minél többet tudjunk meg a fiunk allergiájáról. Jegyzeteltük, hogy milyen allergénekre kell figyelnünk a termékek összetevőinek leírásánál, és próbáltunk valamiféle általános képet kapni arról, hogy a jövőben mit adhatunk majd Boldinak, és mit nem. A bölcsődével is megosztottuk a diagnózist csütörtök reggel, és szerencsére rugalmasak voltak: a fiunkat csak két napra kellett kivennünk, ugyanis hétfőtől már garantálni tudták neki a dietetikus által összeállított tej- és tojásmentes étrendet.
Amikor az ember elkezdi egy ennyire új étrend összerakását, számos meglepetés éri. Például az, hogy mennyi mindenben akadhat tej meg tojás. Ugyan kenyerek, kiflik és zsemlék terén még viszonylag széles választékunk maradt, a boltok péksüteményeinek szinte mindegyike tiltott gyümölccsé vált. Hirtelen feltűnt az is, hogy míg spagettiből, fussiliből vagy pennéből nagy a választék durumtésztából is, levestésztából a mezei élelmiszerboltokban szinte kizárólag tojást tartalmazó változatokat árulnak csak. Ráadásul az olyan húsipari termékekre is oda kell figyelnünk, mint a virsli vagy a különféle szalámik, mert akár ezekben is ott lehetnek a számunkra kerülendő allergének. A legtöbb ropi és chips szintén a tabu kategóriába került. És nem vagyok rá büszke, de mi csípjük a fagyasztott pizzákat, amiket nem csak a tésztájuk, hanem a rajtuk lévő sajt miatt is kerülnünk kell a jövőben.
Az otthon a biztonsági zóna
Ha egy ételallergia beköszönt a család életébe, egy időre az étkezés központi helyre kerül: Eszterrel azt vettük észre, hogy minden második gondolatunk akörül forog, hogy mit főzzünk, amit a gyerek is megehet, és mi is szeretünk. Hosszasan összeírt, jól átgondolt listákkal járunk a boltba vásárolni, és amikor a hétvégén elmentünk plázázni egyet (kellett venni pár dolgot a nyaraláshoz), előtte átgondoltuk, milyen büfék vannak ott, és a neten körbenéztünk, hogy hol vehetünk Boldinak olyan ebédet, amit egyrészt szeret, másrészt nyugodtan megehet. Végül a bolognai penne volt a nyerő durum tésztából és sajt nélkül.
Odahaza még biztosan tudjuk tartani az új étrendet, gond akkor van, ha kimozdulunk onnan. Boldi például a játszótéren örömmel szokta elfogadni a kis haverjai anyukái által kínált nassolnivalót, és ha hozzánk jönnek vendégek, vagy mi megyünk vendégségbe, előszeretettel jár rá az asztalra kitett ropira és chipsekre, és egy nagyobb vendégségben azt kérni, hogy csak miatta ne tegyenek ki semmit az asztalra azért elég neccesnek tűnik. A játszótéren egyelőre a nasiztató haver-anyukák megértették, hogy ezt nekünk kerülnünk kell, vendégségben pedig még nem jártunk az elmúlt hetekben, de előbb-utóbb ennek is eljön az ideje, és valahogy meg kell majd oldanunk. Egyelőre próbálunk a játszótérre a régi, jól bevált pogácsa és kakaós csiga helyett új harapnivalókat találni, de Boldi annyira nem lelkesedik értük: a Bio ropit például megeszi ugyan, de sokkal kevesebbet eszik belőle, mint a hagyományosból.
Köszi, vegánok
Profik még messze nem vagyunk, de az Aldiban és a Lidlben már kezdjük magunkat kiismerni, és az ottani termékek egy részéről már tudjuk, hogy jó lesz-e vagy sem. Mivel ez a tudás jelentősen csökkenti a bevásárlásra fordított időt, ezért amikor a hétvégén ott álltunk egy Tesco mellett, inkább továbbhajtottunk egy jóval messzebb lévő Lidlbe, mert a náluk kapható termékek allergénjeit már ismerjük, és könnyebben eligazodunk ott. Rengeteg energiába kerül egy bolthálózat termékeit kiismerni, így inkább ahhoz ragaszkodunk, amit már úgy-ahogy megismertünk.
A sok boltbejárás közben arra is rájöttem, hogy óriási hálával tartozunk a vegánoknak, és főképp annak, hogy már idehaza is egyre több van belőlük. Bár Boldi húst nyugodtan ehet, azt, hogy sokféle élelmiszerből kapható idehaza tej- és tojásmentes változat, elsősorban a vegánoknak köszönhető. Így kaphattunk például vegán jégkrémet (meglepően finom), vegán tejszínt, szuper instant bio kakaót, vegán tejfölt, sőt még vegán trappistát is, bár az utóbbival sem nekünk, sem Boldinak nem sikerült megbarátkoznia, pedig szépen olvadt a melegszendvicsén, csak kár, hogy nem volt semmi íze. És egy fontos apróság: a tejallergia nem egyenlő a laktózérzékenységgel, így a laktózmentes termékek egy tejallergiásnak nem jelentenek megoldást. Ezt pedig sok helyen el kell magyarázni, ahol egy laktózmentes étellel próbálnak segíteni a problémánkon.
Trükközünk ezerrel
Persze egyáltalán nem könnyű lemondani egy csomó régi kedvencről, ezért a feleségemmel trükközésbe kezdtünk. Például megegyeztünk, hogy olyan ételeket, amiket Boldi is szeret, de most nem ehet, kizárólag hétköznap főzünk, amikor ő bölcsiben van. Például múlt héten összedobtunk magunknak egy rakott krumplit, ami a tejföl, a sajt és a tojás miatt is tiltólistás lenne nála. Kissé szánalmas, de nassolni a feleségemmel a spájzba járunk úgy, hogy magunkra csukjuk belülről az ajtót. Az összes olyan édesség, sós vagy péksüti, amit Boldi nem ehet a legfelső polcra kerül, ahol ő nem láthatja, és a szabály az, hogy míg az egyikünk odabent nassol, a másik megpróbálja lekötni őt valahogy, nehogy azon kapjon bennünket, hogy épp a fagyasztóból kivett mini Magnumot tömjük magunkba a kamra közepén állva.
Trükközünk azzal is, hogy ha nem teljesen ugyanazt esszük, mint ő, akkor neki előbb adunk reggelit, ebédet vagy vacsorát, mert ha azt megeszi, akkor mire mi enni kezdünk, már jóllakott annyira, hogy ne akarjon enni a miénkből. Használható trükk még az is, ha magunknak olyan dolgot csinálunk, amiről tudjuk, hogy ő nem szereti, mert akkor szintén el tudjuk kerülni, hogy kérjen belőle. A bölcsiből kaptunk már beszámolót arról, hogy időnként szóvá teszi, hogy ő miért kap más ételt, mint a többiek, és azon igyekszünk, hogy minél ritkábban kerüljön ilyen szituációba.
Nyaralás lecserélve
Az orvosi diagnózis utáni legdrasztikusabb lépésünk rögtön a tervezett horvátországi nyaralásunk lemondása volt. Bár a családunk a járványhelyzet miatt nem tartotta okos ötletnek a külföldi vakációzást, mi nem annyira a koronavírustól, mint inkább attól ijedtünk meg, hogy az ottani boltokban és éttermekben fogalmunk sem lesz, mi tartalmaz tejet és tojást és mi nem, és használható horvát nyelvtudás nélkül úgy gondoltuk, hogy a napjaink fele azzal telne, hogy emiatt aggódnánk, így inkább jobb nem nekiindulni, és lefoglaltunk helyette egy balatoni apartmant.
Egy hosszú út elején
Óvatosan, apró léptekkel haladva járunk ezen az allergia-aknamezőn, polcaink feltöltve rizs- és mandulatejjel, és margarinból is csak növényi van itthon, de még nagyon az elején járunk. Ugyan a gyerekek 90 százaléka hatéves korára kinövi a tej- és tojásallergiáját, az nekünk még majdnem három év, és még az optimista opció szerint is legalább egy évig ilyen étrendet kell tartanunk, mielőtt lassan megpróbálnánk visszavezetni a tejet és a tojást Boldizsár életébe. Egyelőre még nem jártunk bioboltba vásárolni, és bár már használunk vegán termékeket és hozzávalókat és a főzésnél/sütésnél vegán trükköket (elképesztő, de szinte mindenből lehet készíteni vegán változatot), egyelőre ezen a terepen is a kezdők bizonytalanságával araszolunk.
Mostanáig például csak olyan ételeket készítettünk, amiket Boldi különösebben nagy változtatás (például a harcsapaprikás túrós csuszával esetében ő nem kapott a tésztára túrót) nélkül meg tud enni, de ha ez valóban sokáig fog tartani, biztosan ki kell bővíteni a receptrepertoárunkat egy csomó új fogással azért, hogy mi magunk se unjuk halálra, hogy folyton ugyanazt a néhány ételt váltogatjuk. Kétségtelenül fárasztó, viszonylag drága és macerás áttérni egy új étrendre, ugyanakkor van abban valami izgalmas, hogy az ember új dolgokat tanulhat a konyhában, és ha nem is leszünk vegánok, a receptjeikből egy csomó trükköt és ötletet elleshetünk.