Család

Szíved megáll: két totyogó játékautóval hajtott ki a forgalmas útra, méghozzá a szembesávban

Egy totyogó testvérpár a rokonok figyelmetlensége miatt az elektromos játékautójukkal a forgalmas úttesten kötöttek ki. Éppen csak megúszták a tragédiát.

A rendőrségi kamerák felvételei rögzítették azt a döbbenetes videót, amin két kisgyerek egy játékautóban furikázva kitéved a forgalmas útra a „nagyok” közé, ráadásul a szembesávban. Az autók próbálják elkerülni őket, de többen közülük kényelmetlen közelségbe kerülnek a veszélybe sodródó gyerekekhez – sőt, olyan is akad, aki a szembesávba menekül előlük – , akiket aztán egy környéken parkoló nő ment meg, aki azonnal odarohan értük, amint meglátja őket, és kihozza őket az úttestről. Az esetről készült kínai videót a híres brit bulvárlap, a The Sun szúrta ki és számolt be róla.

Az eset Kína északi részén, Zunhua városában történt, és mint utólag kiderült, egy öt és négyéves gyerekből álló testvérpár – egy fiú és egy lány – volt az „elkövető”. A tesók nagyjából száz méterre laknak onnan, ahol a felvétel készült, és éppen az udvarban száguldoztak, amikor az óvatlan nagybátyjuk kinyitotta a kaput, hogy kihajtson a kapun az autójával, és nem vette észre, hogy a gyerekek követik őt. Azonban minden jó, ha jó a vége: a totyogók ép bőrrel megúszták az esetet.

Figyeljünk a totyogók biztonságára:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top