nlc.hu
Család
Tengerparti cukiskodó fotóval köszöntötte férjét születésnapján Michelle Obama

Tengerparti cukiskodó fotóval köszöntötte férjét születésnapján Michelle Obama

Az USA 44. elnöke ma ünnepli 59. születésnapját.

Bár Barack Obama már 2017 eleje óta nem az Egyesült Államok elnök, a posztot nyolc éven át betöltő politikus népszerűsége 2008-as megválasztása óta töretlen, sőt, amióta leköszönt, valószínűleg még gyarapodott is rajongóinak száma, különösen, ha Donald Trumppal állítjuk párhuzamba az USA 44. elnökét.

Az Obama-házaspár mostanság főleg könyveik kiadásával, illetve tévés projektjeikkel vannak elfoglalva, Michelle Obamának például nemrég jött ki a Netflixen a legújabb dokumentumfilmje, de már Hollywoodba is betették a lábukat.

A mai napon azonban valószínűleg nem törődnek a külvilággal, hiszen Barack Obama ma ünnepli 59. születésnapját, így bizonyára nagy családi ünneplésre kerül majd sor Obamáék luxusotthonában, amelyet a Fehér Házból való távozás után vásároltak.

Cuki fotóval köszöntötte férjét Michelle Obama

Barack és Michelle Obama azóta is fürdőznek a népszerűségben, hogy kiköltöztek a Fehér Házból (Fotó: Getty Images)

Addig is, az egykori first lady Twitter-oldalán küldött szívhezszóló üzenetet a férjének. 

„Boldog születésnapot a kedvenc pasimnak!” – írja Michelle Obama a házaspárt, valamint lányaikat, Sashát és Mailát ábrázoló fotó mellett. „Lássuk, milyen szép napokat, kék eget és új kalandokat tartogat a jövő.”

Barack Obamának ezúton mi is nagyon boldog szülinapot kívánunk!

További cikkeink a Barack és Michelle Obamáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top