nlc.hu
Család
Három évvel férje halála után szülte meg ikreit a feleség

Három évvel férje halála után szülte meg ikreit a feleség

Szerette volna, ha David emléke örökre megmarad. Mesterséges megtermékenyítés útján születtek a kicsik.
Három évvel férje halála után szülte meg ikreit a feleség

Három évvel ezelőtt hunyt el torokrákban a 45 éves David Kelsall. Felesége, a 27 éves Lucy pedig most adott életet közös ikreiknek.

David kemoterápiája előtt döntött még úgy a pár, hogy lefagyasztja a férfi spermáját, reménykedve, hogy családot alapíthatnak. Időközben David sajnos elvesztette a csatát a betegséggel, Lucy pedig magára maradt.

Bár az orvosok egészségügyi okoknál fogva kevés esélyt adtak annak, hogy Lucy teherbe eshet, mégis, második beültetésre sikerült és nemrég két egészséges fiúgyereket szült. 

„Szerettem volna David emlékét megőrizni és ha velem marad egy része. Nagyon megható pillanat volt, amikor a kicsik megszülettek” – mondta Lucy, aki egyedül neveli fel a gyerekeket, de David édesanyja, aki nagyon hálás amiért nagymamává tette, mindenben segíti.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top