Család

Operatív törzs: 40 éves beteg halt meg koronavírusban

Müller Cecília csütörtökön elmondta, már vannak olyan betegek is, akiknél annak ellenére súlyos lefolyású a kór, hogy nincs alapbetegségük.
Müller Cecília

Az operatív törzs csütörtöki, online sajtótájékoztatóján az országos tisztiorvos ismertette a napi adatokat, majd elmondta: 750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírust, ezzel 21 200 főre emelkedett a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília beszélt arról is, az érintettek között van már olyan beteg is, akinél annak ellenére súlyos lefolyású a kor, hogy nincs ismert alapbetegségük. Elmondta, az új típusú koronavírus-fertőzésben szerdáról csütörtökre hét idős, krónikus beteg halt meg, akik között van egy 40 éves fiatalember is.

Müller Cecília rámutatott, bár a naponta beazonosított esetek száma stagnál, a második hullámában még így is sokkal többen fertőződnek meg naponta, mint az első hullámban. „A bevezetett szabályok szükségesek, átgondoltak. A jogkövető magatartás mellett kérem, hogy ahol nem tartható a védőtávolság, viseljünk maszkot” – hangsúlyozta a tisztifőorvos, aki úgy tapasztalja, hogy a maszkviselés mostanra automatizmussá vált.

A tisztifőorvos a tájékoztatón beszélt az idei influenzaoltásról is: elmondta, hogy minden esetben az orvos dönt arról, hogy beoltható-e a kérelmezett, szerinte fontos, hogy mindenki legalább az egyik betegség ellen védve legyen.

Olvass még többet az új típusú koronavírusról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése